KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Barbárok! – A szobordöntögetés margójára (NIF kommentárral)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

szobordöntés15NIF kommentár:

A balliberális maffia kimutatta foga fehérjét, megmutatta igazi valóját. Bár voltak olyan ellenzékiek, akik elítélték Bajnaiék barbár őrjöngését, de hivatalosan mindeddig az ellenzéki pártok nem adtak ki nyilatkozatot az elhatárolódásukról, vagyis hallgatólagosan egyetértenek a történtekkel.

Ha valakinek lennének még kétségei, hogy a mai balliberális oldal támogatói tömege valódi barbár csőcselékké züllött, most megbizonyosodhatott ennek a szörnyű valóságáról. Ez a vadállati őrjöngés mutatja, hogy a mai ellenzéket bomlott lelkű és agyú, magukból kivetkőzött, állatiasan viselkedő barbárok támogatják…

Bajnai ezzel a szereplésével végleg kiírta magát a társadalomról, s átsorolta magát az állatok, a sátáni lelkű démonok közé. Sunyi, hízelgő róka tekintete mögött egy igazi sátáni lelkület bújik meg, aki a legaljasabb embertelenségre is képes, csak hogy még egyszer a hatalomhoz férkőzhessen. Aki képes lenne egy ilyen elállatiasodott emberre bízni az életét, az – bátran kijelenthetjük, hogy – nem normális. (Híradmin – NIF)

Az ember gondolkodó, érző lény. Jó esetben felelősségteljesen éli az életét, és különbséget tud tenni a jó és rossz között. Egészséges lelki fejlődéssel, egészséges személyiséggé érik, olyanná, aki a társadalom kihívásaira megfelelő intellektussal képes válaszolni.

Aki lelki sivár környezetben, beteg énképpel rendelkező szülői mintát lát és érzékel a fejlődése során, maga is olyanná válik. Már is megérkeztünk a gyűlölettől fűtött, agresszivitásra hajlamos, mindenre elszánt, beteg emberhez. Ha sokan vannak, tömeg lesz belőlük. Nem kell eget rengető sokadalom, elég pár száz, vagy másfél ezer belőlük, hogy megbotránkoztassanak egy egész országot, és kivívják maguk ellen az jó érzésű emberek megvetését..

A tegnapi akció megmutatta, milyen mélyre tud süllyedni az ember, ha hagyja, magát hamis vélemény formálok, és bukott politikusok által vezetni, megvezetni. Odáig mentek, ahonnan emberi mérték szerint nincs lejjebb, még a hasonszőrű politikai irányultságú társaikat is sikerült megosztani.

Íme a bizonyíték:

„Felvételek arról tanúskodnak, hogy amikor a szobor ledőlt, a letört fejbe belerúg Dopeman, a rapper, aki a rendezvény házigazdája volt. A leszakadt fejet ezután a színpadra vitték. A közönség közben dudákkal, csörlőkkel ünnepelt. Ezután indultak el a fejjel és a torzóval a Terror Házához. A menetet Kónya Péter, a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM társelnöke vezette. A szobrot a Múzeum előtt letámasztották. A szimpatizánsok sorra odamentek, hogy kézzel vagy késsel darabokat tépjenek ki belőle. Egy kukába is megpróbálták beletenni, de kidőlt. Majd valaki ráfeküdt, és mellúszó mozdulatokat imitált rajta. A fejet ezután emlékbe elvitték a Szolidaritás székházába.

A Szolidaritás szimpatizánsai mellett a tüntetők között ott volt Karácsony Gergely, a Bajnai Gordonnal szövetséges Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője. Látni lehetett a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció több zászlóját is a tömegben. Részt vett a rendezvényen Török Zsolt, az MSZP szóvivője is. Később a menetelők között a szocialista párt zászlóit is lehetett látni. „

(részlet:http://www.hirado.hu/Hirek/2013/09/30/13/Ellenzekiek_is_eliteltek_a_szobordontogetest.aspx)

El kell gondolkodni, és elgondolkodtatni a megtévedt embereket, szabad –e hinni, és bízni azokban, az országot, gyermekeinket, öregeinket rájuk bízni, akik késsel bökdösnek lefejezett szoborbábú törzset, és ovációval ünneplik a törzstől leválasztott fejet dobálót. A szobor jelenlegi miniszterelnökünket Orbán Viktort képviselte. Ordenáré refrénre megírva nevét, skandálásra szólították fel a zászló lengető embereket.

Ilyen elferdült, megroggyant lélektorzóval rendelkező ember lehettek a hortobágyi táborok büszke, kék parolinos őrei. Az ÁVÓ vallatói, kik szemcseppentő üvegcsövet dugtak a férfiak nemzőjébe, majd kalapáccsal összetörték, és ilyen lélekkel lőtt magyar, magyarra 1956-ban.

Emberek, magyar testvéreim, ezt akarjátok visszahozni? Emberek! Ti, akik részt vettetek a morbid szörnyedelemben, csak egyetlen pillanatig szálljatok magatokba, tekintsetek a pislákoló lelkiismeretekre… Ha ennek már nyoma és szikrája sincs benneteket, minden szó, minden kérés hiábavaló, a következő megmozduláson ismét ott lesztek, mind addig, amíg Isten, és a nép haragja le nem sújt rátok.

L.G.E

Képgaléria:

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

18 thoughts on “Barbárok! – A szobordöntögetés margójára (NIF kommentárral)

  1. A sátáni hatalom mutatja magát. Ezzel a performansszal nem maguknak, Orbánnal kedveztek, de ez jó nekik. OV-vel is ők vannak hatalmon.
    Pepe

  2. Előre bocsátom, nem helyeslem ahogyan történt.
    Ami történt, az viszont nem véletlen.
    A hatalomnak fel kell figyelnie a jelenségre.
    Meg a radikális jobboldalnak, meg a baloldalnak, radikális baloldalnak is.
    Mégsem ez történik.
    Mi is történik, ha elszabadulnak az indulatok.
    Évek óta mondom állandóan, hogy az embereket könnyű kivinni az utcára. Jó nagy tömegeket ki lehet csalogatni.
    Ha nem ezért, akkor másért.
    Csak a nagy tömeg az olyan, hogy azt tudni kell „kezelni”.
    Lehet szidni Adolf bácsit, de…
    Érdekes dolgot ír a Mein Kampf című „korszakalkotó” művében a tömegről.
    Szerinte a tömeg egy arctalan massza. Egy csőcselék, melyet könnyű befolyásolni. Egy jó szónok azt tesz a tömeggel amit akar. (… és ennek igazságát történelem fényesen be is bizonyította.)

    Egyébként pedig ez a „kiviszem a tömeget az utcára és felhergelem”, tevékenység nem igazán a jelen találmánya. Erre én azért emlékszem, hogy megtette más is. Egy ígéretes politikus, aki mára egy rakás szar lett, egy hazug hazaáruló, egy mindenkit becsapó mocsok.
    Mindenesetre érdemes azon elgondolkoznia a jelenlegi nagyvezírnek, hogy vajon mit tennének vele az életben, ha úgy adódna, és a „megfelelő emberek” hangolnák a tömeget?
    Márpedig egész tevékenységével hergeli az embereket.
    Persze, lehet jönni azzal, hogy kétharmad, meg felhatalmazás.
    Erről csak annyit, hogy a kétharmad mára már nem kétharmad. Ámíthatja magát azzal, hogy hamis, fizetett statisztikákkal mossa az emberek agyát. 4 millió elszegényedett (melyből egymilliós növekmény az ő lelkén szárad) az nem szereti.
    A felhatalmazás meg nem erre szólt…
    Ezt ő is tudja, csak elmebaj-gőzös állapota nem engedi felismerni a helyzetet. Ha csak olyanokkal veszi magát körül, akik a keresztcsontig benyalnak neki, akik csak istenítik, kritikát – főleg valós kritikát- megfogalmazni nem mernek, vagy nem áll érdekükben, akkor egy ilyen mentálisan lecsökkent agy képes elhinni, hogy ő a teremtő mindenség. Aki nem vele, az ellene. (Lásd a „földmíves” professzor esetét… Ellentmondott, valós kritikát fogalmazott meg, mennie kellett.)

    Lehet ekézni az embereket. Ezt teszi az is, aki a vitaiindító írást írta.
    A probléma nem biztos hogy csak azzal van, aki félrelép. Talán a másik is tett érte.
    Elszabadultak az indulatok. Igen. Ez a diktátorok sorsa.
    … és nincs biztosíték arra, hogy legközelebb ugyanez nem „élőben történik meg”.

    A politikai harc lehet sokféle. Ez ilyen. A mi politikusaink ilyenek.
    Tulajdonképpen – és most lehet felháborodni – ez nem különbözik attól, hogy zászlót éget a jobboldal.
    Ez is pontosan beleillik a képbe.
    Valljuk be, a nagyvezírnek meg ez jól jött.
    Lenéző mosollyal nyugtázza a dolgot és szarik rá. Szarik ránk is. Szarik mindenkire. A vagyonka gyarapodjon, lopni minél többet, tömni a saját zsebét, a seggnyalóit megfizetni minden áron.
    … és ami a legrosszabb, hogy megtartani a hatalmat „bármi áron”.

    Olvasom, hogy megint lesz békemenet.
    Hát, kicsit félek. Ha megint kiviszik a tömeget az utcára, nem tudni mi lesz a vége. Ugyanis alapvetően megváltoztak a körülmények.
    Sokkal nagyobb az elégedetlen tömeg és úgy tűnik, hogy meg is van az a radikális csoport, aki akár radikális módon akar változtatni.
    Orbán ellen saját fegyverét alkalmazzák. „Bármi áron”…
    Vajon ki kezdte?

    A probléma csak annyi, hogy „a sok bába között elvész a gyerek”.
    Orbán pedig a kapott (hamis) kétharmados felhatalmazásból adód helyzettel nem élt, hanem visszaélt. Aljasul visszaélt.
    Egyébként még csak annyit, hogy kárörvendő módon megjegyzem, sok cigi-trafikossal beszélgetek. Hát nem igazán jött be sokaknak az üzlet…

    Bajnai? Hát ő érdekes ember. Ez most nehezen érthető, hogy miért csinálta így. Nem biztos hogy jó húzás volt. Vagy készül valami a „nagy politikai fazékban”? Akkor viszont a vezírnek lehetnek álmatlan éjszakái…
    tgyl

  3. Aki ilyesmire képes, az gyilkolni is kész volna, ha meg merné tenni! Egy ilyen söpredék társaság bizonyára ahhoz is felhevülten csatlakozna, és akár emberfejjel is gurigáznának…

    Isten mentsen meg az ilyen barbár lényektől mindannyiunkat!

    Lenhardtné

    1. Ez a jelenet nagyon jól jellemzi a komcsi-zsidó csürhét.
      Nem akarják elfogadni,hogy már nem lophatják többé a magyar adófizetők pénzét.
      A rossz hír az,hogy előbb-utóbb odafajulnak a dolgok,hogy dolgozniuk kell a megélhetésért.
      H.B.

      1. „már nem lophatják többé a magyar adófizetők pénzét”

        A boldog naivitás. Az EU-konform Soros narancs és tagjai még véletlenül sem lopnak:D
        Az öt milliárdból épülő új emlékhelyet saját pénzükön fizetik, egyéb probléma már nincs, Svájc irigykedve figyel minket:D

        Ezért is tartunk ott ahol. Békemenetre megyünk? 😀

        Szánalom, és várják a csodát. Várjátok! 2120 környékén már érkezik, a vezír mondta..piramist építünk neki emlékül. Én akkor leszek majd boldog, ha a Fidesz is dolgozni fog 47 ezerért havonta, a komcsi barátaival együtt.

        Zsolt.

  4. Hiába ez az undorító, hányingert keltő kutyakomédia, ezek az egy tőről fakadó pártok nem Magyarország érdekeit képviselik. Egyik sem. Ezek egyikétől sem fog az ország felemelkedni, hiába szabadítják el az indulatokat, ássák mélyebbre és mélyebbre az árkot, uszítják egymásra becsapott szimpatizánsaikat – magyart a magyarral. Ezek a demokrácia és tolerancia bajnokai együtt, közösen, 23 év alatt feneketlen mélységbe, szegénységbe, kilátástalanságba taszították az országot. Mind a jövőt és a reményt „árulta”, ígérgette. A jelent és az élhető Magyarországot egyik sem. Mind a másikra mutogatott. Nem az egyik vagy a másik hibás! Mindegyik az! Egyik alkalmatlanabb a másiknál. Ilyen nemzetellenes politika nem sok országban van, környezetünkben ilyen szinten nincs is rá példa. „Elprivatizálták” (felelősség nélkül leszerelték és szétlopták) az egész gazdaságot, teljes gazdasági-pénzügyi függőségbe, sebezhetőségbe „vezették” az országot! Ma is a stadionok épülnek munkahelyek helyett, miként régebben autópályák. Mind az ország adósságát növelik, finanszirozhatóságához nem járulnak hozzá. Semmi értékteremtés nincs – ami van az kivétel nélkül mind külföldi kézben (azaz bármikor leállítható, leszerelhető, elvihető, kivihető az országból). A „bedolgozó Magyarország” (= gyarmati rabszolgaság) lázálma Orbán fejében fogant. Annak az Orbánnak a fejében, akinek ma, 2013-ban egyetlen magyar „stratégiai partnere” sincs!
    Kár e hangulatkeltő cikkért! Orbán saját magának köszönheti, hogy ez bekövetkezhetett: semmit nem érő ígéretet tett a felelősök megbűntetésére. Nem mert hozzányúlni a külföldi, más csoportok által támogatott hazaárulókhoz – a megint csak külföldi és más csoportok által támogatott hazaáruló Orbán. Saját magának köszönheti, hogy ma egy bunkó a fejével focizik – miközben a másik, felelősségre nem vont bűnöző a sok közül, a pulpituson a hatalomról ábrándozik.
    Most Orbán fő a saját levében! Ha nem a nemzet inná a levét ezeknek a hazátlan senkiknek a torzsalkodásának, azt mondanám: jól megérdemli! De így azt mondom, tevékenyen hozzájárult a további komoly bajokhoz és a további süllyedéshez, talán egy előre fel sem mérhető tragédiához. Míg a többiek anno csináltattak luxusbörtönt (számítván arra, egyszer szükség lehet rá), addig Orbán nem csináltatott börtön-focipályát. Én pedig remélem, egyszer még az udvaron együtt rúgják a bőrt volt párttársával, Fodor Gabriellával, Kuncéval, Bajnaival, Gyurcsótánnyal és a többi mákvirággal. Mind, mind csak mérhetetlen kárt, bajt nyomort, rosszat hozott az országnak. Jót egyik sem.
    Nagy Péter

  5. Hát nem egy dícséretes magaviselet, gondolkodás. Nem bíznám rá magam ilyen vezetőkre, nem hogy az országomat!

    Fehér Jánosné

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  6. Ez az agyonkényeztetett, a valós életet messziről sem ismerő, gyilkos hajlamait már a liba-ügy kapcsán kiélő, szélsőséges liberális, pislogni jól tudó Bajnai és hordája ha ismerné a történelmet, tudná, ha itt valóban diktatúra lenne, mint ahogy ők állítják,ők már rég nem élnének!
    Ez, amit szombaton műveltek, túlhalad minden határon, a ronwerberi baromságokat követők, jobb lenne, ha távoznának az országból!
    Ám ha hisznek Istenben, ha nem, ne feledjék: Isten nem bottal ver – vissza!!!
    Egyébként csodálkozom, hogy egy reagálás sincs a nemzeti oldalról, miközben a balosok nem győzik mosni mocskos kezüket…
    Anna

  7. Hogy miért hallgat a nemzeti oldal? Mert eddig az volt az üdvös, ha a TV-ostromot búcsúnapi ájtatos körmenetnek lehetett eladni. Sajnos, ezek után farizeusi dolognak tűnne erre mondani szentenciát. Ezt senki sem meri megkockáztatni. Pedig ugyanolyan állatok műveltek ugyanolyan állati dolgokat mindkét alkalommal.

    György

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. És még valami… Ezért nem szerencsés élő embernek emlékművet állítani. Egyelőre lehet róla vitatkozni, hogy diktatúra-e vagy sem az, ami van. De arról már egy ideje vitatkozni sem érdemes, hogy személyi kultusz van-e vagy sem. Pedig nagyon nem kéne lennie!!!

    György

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  9. A „Nagy francia forradalom”jutott róluk eszembe.Ott is a mutánsok ették a sütött emberhúst,a mutánsok ölték a francia népet..először persze a király volt útjukban,aztán a gazdagok,később már a parasztok,aztán a szegények.A mutánsok most nálunk ülnek a sátánnal tort.Most mi vagyunk az étlapon..csak a torkukra akadnánk már végre!
    Gondor4

  10. Nem éppen szokásos viselkedés, ez kétségtelen. De engem nem zavar, Orbán és sleppje semmivel sem különb kollaboráns, mint a komcsik vagy a libsik. Csak jobb a kommunikáció, eközben ugyanazt a hatalmat szolgálják. Azok a bizonyos „hátsó részek” hasonlóan tiszták a Soros forradalmár idején is, képmutató senkiháziak. Szóval nem kell sírni amiért az EU-konform vezér szobrát úgymond ledöntötték. És akkor mi van? Ki Ő? A Jó Isten? Csak egy felcsúti Soros növendék, aki megetette több esetben a magyart. Persze az elszámoltatás és a valódi rendszerváltás elmaradt mint mindig, ahogy a Parlamentben lévő kettős állampolgárok kérdése is valamiért feledésbe merült.

    A libás is szabadon van, ahogy Gyurcsány, Demszky és a többiek. Miért? Mert ezek egy tőről fakadnak a „forradalmárokkal”.
    A komcsik avagy a libsik építenek ismét emlékhelyet 5 milliárdból a MI pénzünkön? Olyan, mintha nem is lett volna választás. Hódolnak ezek is rendesen a szegény emberek pénzén. Addig, ameddig a Soros által pénzelt „rendszerváltók” gyakorolják a hatalmat hazánkban, itt érdemi változás nem lesz. SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult Fideszt vagy vezérét kellene sajnálni? Na ne vicceljünk kérem, talán a független ? békemenet tagjai eszik mindezt, én már régen sem ettem meg. Most sem fogom.

    Egy elkötelezett nemzeti radikális. Aki nem kér egyik libsiből sem, beleértve a Fideszt is.

    Zsolt

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  11. Szerintem ez csak az entrée az egyre jobban elaljasodó választásai kampányhoz. A java még csak ezután következik.
    Loviaguin Alexander

    1. Az elszomorító az,hogy a harc a magyar adófizetők pénzéért folyik a magyar adófizetők asszisztálása mellett.
      H.B.
      „Csak akkor lesz Magyarország szabad, és a „szabad magyar” fogalma csak akkor válik létmeghatározóvá, amikor a hatalmat kizárólag a Szent Korona államalapító és államalkotó nemzeteinek tagjai gyakorolják, és amikor egységben, és nem pártok által gerjesztett megosztottságban élünk.”

  12. Merészelt volna a JOBBIK hasonlo akciot szervezni: lenne letartoztatàs, mentelmi jog megvonàsa utàn!
    Ez is bizonyitja az *egy alombol valo* elméletet!
    Futurist

  13. Ez a cikk valami vicc? Egy vicces „szobordöntés” miatt így rinyálni, ajvékolni. Pfff… 2002.2010-ig mindennapos volt a jobboldali gyűléseken Gyurcsányt kötéllel a nyakában ábrázolni, volt ahol valódi akasztófán lógott egy rongybábú, „Gyurcsány” felirattal, stb. Most meg a focistatörpét tilos hasonló jópofaságokkal (ami meg sem közelíti durvaságban amit Gyurcsánnyal műveltek) ekézni?

    Egyre undorítóbb ez a képmutatás a jobboldalon.

    Aranyapa

    1. Tudod, ez azért volt, mert azt is érdemli. A zorbány meg egy őmellé lógatást, hogy kalimpálván a lábuk összeakaszkodjék, miközben vörös pofával hörögve, fuldokolva habzik a szájuk, és recseg a csigolyájuk.

      De 1956-ra miért utalnak azok a bolsik, akik a cuci oldalon maradtak, s akiknek az máig is csak egy „nyilas forradalom”, és miért cserélik ki az általuk máig imádott dicső felszabadító (és egyben tömeggyilkos & háborús bűnös) sztálin elvtárs fejét azéval, akit az egész Univerzumban a legmélységesebben gyűlölnek, holott csak ugyanazoknak engedelmeskedik ő is, akiknek a gyurmány, meg a libás, meg a többi álszocialista és áldemokrata?

      Nincs itt már régóta egy kis triplán megtekeredett agybaj? 1956 emlékét kellett „újraértelmezve” megalázni ezzel? Egy hasonlóan csupán bábuakasztásos cirkusz, a zorbán figurájával nem lett volna elég? Ahhoz még én se szólnék, egyetlenegy fél szót se.

      Ekszvájzed

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük