Az ukránok ellenőrzik a „nemkívánatos személyeket” Herszonban
A város polgármestere szerint sötétedés után is vadásznak ezekre az emberekre.
Herszon polgármestere, Alexander Kobets hétfőn azt mondta, hogy a városba újonnan érkezett tisztviselők ellenőrzik az úgynevezett „nemkívánatos személyeket”, akik közül néhányan a kritikus állapotban lévő infrastrukturális létesítményekben dolgoznak. Őket teljes mértékben árulóként kezelik – számolt be a TASSZ orosz állami hírügynökség.
A város polgármestere elmondta, hogy az új hatóságok a folyamatban lévő megtorlások miatt nem engednek be senkit a városba. Kobets hozzátette, hogy
a „nemkívánatosnak” nyilvánított embereket sötétedés után, kijárási tilalom idején is „levadásszák”,
amikor a házak sötétek és a lámpák le vannak kapcsolva.
„Számításaink szerint körülbelül 40-50 ezer ember maradt a városban” – idézte a városvezetőt a lap.
Több mint 115 ezer civilt evakuáltak
Mint ismer, az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu még november 9-én rendelte el a hadsereg kivonulását Herszonból Surovikin parancsnok javaslatára. A TASZSZ Surovikint is idézte, aki kijelentette, hogy az orosz csapatok sikeresen verik vissza az ukrán támadásokat.
Az „Armageddon tábornokként” is emlegetett parancsnok arról is beszélt, hogy az evakuálásba beleegyező összes civilt, vagyis több mint 115 ezer embert már áthelyeztek a Dnyeper keleti partjára – derült ki a cikkből.
Mandiner
Kiemelt kép: Herszon / RIA Novosztyi
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…