Az ukrán mezőgazdasági területek egyharmada amerikai cégek kezébe került
Az IMF, a kijevi kormány és Zelenszkij ukrán elnök közös manipulációi eredményeként az ukrán mezőgazdasági területek egyharmada amerikai cégek kezébe került – hívta fel a figyelmet a Magyar Hírlap cikkére a Szent István Légiója Közösség, saját VK felületén közzétett bejegyzésében.
A cikk írója, G. Fehér Péter többek között emlékeztet írásában arra, hogy az ukrán törvényhozók másfél évvel ezelőtt, Zelenszkij elnök sürgetésére, erős unszolására magszavazták a mezőgazdasági földterületek értékesítésére vonatkozó, csaknem két évtizede érvényben lévő tilalom feloldását. Az elnök sietsége nem volt véletlen, hiszen szorította az idő.
Természetesen egy mindenképpen egy végtelenül aljas húzás volt az ukrán(?) elnök részéről, hiszen az IMF volt az, mely szorgalmazta a a termőföld értékesítési tilalmának megszüntetését. Jól látható tehát, hogy abban az országban, ahol az IMF megjelenik, beindul az ország végeláthatatlankifosztása. Nincs is szükség másra, csupán egy olyan kollaboráns vezetésre, mely mindehhez asszisztál. Ukrajnában is ezt történt és történik folyamatosan.
Ukrajna területének több mint fele szántó, ami körülbelül háromszorosa a mai Magyarország területének. Körülbelül harminc százalékuk már külföldi, nagy amerikai cégek tulajdonában van. Ukrajna a világ ötödik legnagyobb búzaexportőre, így a búzaexportból származó bevétel jelentős része az amerikaiakat gazdagítja – teszi hozzá a Szent István Légiója Közösség.
Kiemelt kép: Szent István Légiója Közösség
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…