KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ötvenes éveket idézi az ifj. Hegedűs Lóránt elleni támadás

Hegedűs Lóránt

Miközben a Fővárosi Bíróság ma elutasította ifj. Hegedűs Lóránt és a Hazatérés Temploma gyülekezetének keresetét, melyet a Hit Gyülekezete ellen adott be, addig 2015. október 20-án, azaz jövő hét kedd délután 1 órakor a Tiszáninneni Egyházkerület Püspöki Hivatala (Miskolc, Kossuth u. 17.) földszinti könyvtártermében megismételt(!) egyházi fegyelmi eljárás másodfokú tárgyalásán akarják ellehetetleníteni a nemzet lelkészét.

A Hazatérés Temploma szerkesztőségünkkel is tudatta, hogy a Horthy-szobor avatása miatt ifj, Hegedűs Lórántot egy, a szerkesztőségünk meggyőződése szerinti koncepciós perbe rángatják. A per tétje nem kicsi, hiszen a háttérben meghúzódó politikai erők célja a fiatal lelkész minden áron történő elhallgattatása.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásban így fogalmaznak:

Álljunk ki a magyar keresztyén testvériség jegyében méltósággal, hallgatóságként a koncepciós per alá vont nemzet lelkésze mellett. 

“Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki sincsen, bizonyára nincsen!”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

A hitgyülit nem lehet perbe fogni

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Gyurcsány nem bírt magával a nyitónapon, Kövér László megvonta tőle a szót (videó)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Az ötvenes éveket idézi az ifj. Hegedűs Lóránt elleni támadás

  1. Szomoru, vagy inkabb gyalazatos, amit sok maagyargyulolo egyhazi vezeto muvel. Persze tehetik, foleg egy olyan orszagban, ahol evtizedek ota hasonszoruen magyarelenes az orszag vezetese is. Ahol perbe lehet fogni hazafiakat, ahol a nemzetet a bunozoktol / a hatosagok helyett / vedeni igyekvo Gardakat, nepi szervezodeseket, jogvedo szemelyeket, egyszoval magyarokat uldoznek. Egy olyan orszagban, ahol a bunozok megtalaltak a foldi Paradicsomot ! Ifj. Hegedus Lorant igaz magyar hazafi ! Magasan felette all erkolcsileg, magyarsagaban, embersegeben feletteseinek, akik ordas farkasokkent ratamadnak, politikai nyomasra es szivuk posvanyos oromere. Csak azert mert magyar, csak azert mert igaz ember. Mert nem megalkuvo, nem nemzetarulo ! Manapsag Magyarhonban nem nyero magyarnak, igaz embernek lenni, mert megeszik a tetvek a magyart, ha nem kapitulal ! Pasztorfi Istvan

  2. ” ti a mindenben mindenkori elsőket keresztre feszítitek,aztán majd imádjátok.(N.F)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük