Az Iszlám Állam és az USA – (KenFM)
Ken Jebsen német újságíróval már találkoztunk a Szellemi mozgósítás című videóban (Jó Barát).
Most arról beszél, hogy a Judicial Watch civil szervezet nyomására az amerikai kormány titkosított dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyítják az USA szerepét az Iszlám Állam létrehozásában, az siíták és szunniták egymás elleni uszításában, hogy végül a térségbe ismét betehessék amerikai katonák a lábukat, ahogy a II. világháború óta olyan sokszor megtették a világ számos részén. Nézzétek meg Jó Barát feliratozását.
(Sevaster1)
„Ez (az IS) megteremti az ideális lehetőséget, hogy az Al-Kaida Irakba is visszatérjen a Mosul és Ramadi közötti beékelt területekre, ami egy új impulzust ad a dzsihádnak az iraki szunniták és síiták körében és az arab világ szunnitái számára, hogy az, ami ellenségnek számít, az ellen egyesülni lehessen.”
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












Egyáltalán nem lep meg usrael efféle alattomos „politikája”
H.B.