KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Európai Parlament valótlan indokokkal utasította el a magyar devizahitel-károsultak petícióját- a jogsértettek az Európai Bírósághoz fordulnak

(Magyar Nemzet, 2016. február 24., Pilhál Tamás, Horváth Csaba László cikke nyomán)

Hiába fordult tavaly márciusban petícióval az Európai Parlamenthez (EP) két hazai civil szervezet a magyar devizahitel-károsultak érdekében, a brüsszeli testület befogadta, majd érdemi vizsgálat nélkül, mondvacsinált ürüggyel le is zárta az eljárást a közelmúltban. (a felháborító döntés itt olvasható: ide rakd a csatolt doksit kérlek). A Nem adom a házamat mozgalom és a Radikális Bankellenes Csoport több károsulttal és dr. Varga-Damm Andrea ügyvéddel együtt azt kérte az EP Petíciós Bizottságtól, hogy állapítsa meg: a forintosítási törvények ellentétesek az unió fogyasztókat védő normáival. Továbbá: hívják fel a magyar Országgyűlést, hogy a fogyasztókra nézve tisztességes törvényt hozzon, a felvételkori forintárfolyamon való elszámolást írja elő, ne szentesítse a tisztességtelen szerződéseket, a végrehajtási eljárásokat pedig függessze fel. A brüsszeli testület azt állította: ők nem hatálytalaníthatják a tagállamok illetékes hatóságai által hozott határozatokat. A civilek azonban nem is ezt kérték. Úgy tudjuk, a civilek az Európai Bírósághoz fordulnak az ügyben, amiért az uniós jogszabályok ellenében, valótlan indoklással zárták le az eljárást. A petíciót és a károsultak ügyét dr. Morvai Krisztina EP-képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is felkarolta. Az ügy részletei (többek között a petíció) itt érhető el.
Nem ez az első eset, hogy az Európai Unió nem jár el a magyar devizahitelesek ügyében. Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy bár kötelezettségszegési eljárással is zárulhatna az Európai Bizottság vizsgálata, amelyet a magyar devizahiteles-törvények ügyében folytatnak, mégis hallgatnak az eljárásról. Az uniós fórum a magyar kormánnyal egyeztet az ügyben, ám a tárgyalás részleteiről nem hajlandók részleteket közölni. A titkolózás miatt egy független magyar fogyasztóvédelmi szervezet az Európai Bírósághoz fordult, hogy kötelezzék a bizottságot az adatok kiadására.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás
NIF

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Az Európai Parlament valótlan indokokkal utasította el a magyar devizahitel-károsultak petícióját- a jogsértettek az Európai Bírósághoz fordulnak

  1. Persze, hogy hallgatnak, hiszen bizonyára majd mindannyian bűnrészességgel vádolhatók.

  2. Ezektöl a liberális tanulatlan emberektöl , mit is lehet várni !!!

  3. A devizahiteleket folyósító bankok viszontbiztosítói mind amerikai bizosítók,ha az unió a devizások mellett döntene,az amerikaiaknak kellene fizetni a bankok kárát,és ezt nem vállalhatja az eu,mert ő csak egy csicska az USA mögött.Na meg holló a hollónak nem vájja ki…

  4. Amit a zsidók egyszer elloptak azt nemigen adják szépszerével vissza.
    H.B.

  5. “Az Európai Parlament valótlan indokokkal utasította el a magyar devizahitel-károsultak petícióját”
    Mert az európai parlamentet bűnözők vezetik.
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük