Az EU egyeztetésre szólította fel a szerb hatóságokat az Europride megtartása érdekében
A szeptember 17-re tervezett belgrádi Europride nevű európai meleg büszkeség felvonulással kapcsolatban az Európai Unió arra bátorítja a szerb hatóságokat, hogy keressenek megoldást a szervezőkkel a rendezvény békés és biztonságos lebonyolítására – közölte Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.
Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: az EU támogatja az egyenlőséget és elutasítja a megkülönböztetés minden formáját. Elvárja, hogy legközelebbi partnerei szintén elkötelezettek legyenek az emberi jogok védelme és előmozdítása mellett.
Kijelentette: biztosítani kell a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását, beleértve a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogukat az alkotmány és nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel összhangban. Az EU nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az Europride nevű rendezvény békés körülmények között és a résztvevők biztonságának szavatolása mellett történjen – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Aleksandar Vucic szerb elnök az Europride lemondását, illetve elhalasztását jelentette be augusztus végén. Az ország vezetése a nehéz politikai és gazdasági helyzet, valamint a Koszovóval fennálló vita miatt halasztaná el a rendezvényt. A szervezők azért választották az idei Europride helyszínéül Belgrádot, mert a szerb fővárosban évek óta nem történt incidens a melegfelvonuláson. Az utóbbi években hét melegfelvonulást rendeztek Belgrádban. Tavaly Koppenhága adott otthont a rendezvénynek.
Kiemelt kép: Pride felvonulás Belgrádban 2017-ben / Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…