Hirdetés

Az elárult erdélyi magyar felsőoktatás nyomában – Kónya-Hamar Sándor a Bolyai Egyetem tizennyolc éves kálváriájáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi, Kónya- Hamar Sándorral készült interjú még 2008-ban jelent meg az Erdélyi Naplóban, valamint a francia nyelvű Brüsszelben megjelenő Le Soir-ban, nem sokkal azt követően, hogy a képviselő leköszönt EP mandátumáról.

A téma az erdélyi felsőoktatás, illetve annak kálváriája, mely úgy tűnik továbbra sem akar rendeződni, pedig a magyar felsőoktatás autonómiájának ügye kulcsfontosságú az erdélyi magyarság fennmaradása, érdekérvényesítése, valamint ezen keresztül az erdélyi magyar kultúra és hagyományok ápolásának tekintetében is. 1990 óta ezidáig sem sikerült rendezni ezt a nagyon fontos kérdést és bizony igencsak úgy tűnik mindmáig erőteljesen kell harcolni a magyarság mindazon alapjogaiért, melyek nem csupán a trianoni diktátum következtében vesztek el, de helyreállításuk jelenleg az Európai Unió kötelékében sem kap olyan mérvű támogatást, mely az európai jogok alapján is megilletné az erdélyi magyarságot.
Hogy valójában mi is történt, miért is nem halad előre a magyar felsőoktatás ügye Romániában és ehhez mit tett hozzá az RMDSZ belső árulása, arról az alábbi cikkben részletesen lehet olvasni.

NIF


Az elárult erdélyi magyar felsőoktatás nyomában

(Kónya-Hamar Sándor leköszönt EP-képviselő a Bolyai Egyetem tizennyolc éves kálváriájáról)
A romániai magyar felsőoktatás körüli hercehurca egyidős a rendszerváltással. Követeléseink már a kilencvenes évek derekán zátonyra futottak. A romániai magyarság érdekvédelmét felvállaló RMDSZ ezt tudomásul véve, kész tényként fogadta el: a román politikai elit nem hajlandó elismerni a magyar felsőoktatás autonómiáját. A Bolyai Egyetem, egyáltalán az önálló magyar állami felsőoktatás újraindításának ügye megfeneklett. Úgy tűnik, ma éppen olyan távol állunk ettől, mint 1990-ben.
Kónya-Hamar Sándor nemrég leköszönt EP-képviselő ismét a figyelem központjába vonta a Bolyai Egyetem ügyét, amikor az Európai Parlamentben aláírásgyűjtésbe kezdett az erdélyi magyar állami egyetem támogatásáért. Vele tekintettük át a magyar oktatás hazai kálváriájának rendszerváltás utáni történetét.

– A kilencvenes évek derekán , amikor az RMDSZ még nem volt elkötelezve különböző kormányérdekeknek,  félmillió aláírás gyűlt össze az önálló felsőoktatás támogatására…

– Ez abban az időszakban történt, amikor Románia az Európa Tanácsba készült. Több éves csűrés-csavarás után már a kilencvenes évek derekán rá kellett döbbennünk arra, hogy az akkori kormány sem akar önálló állami magyar egyetemet. Az 1994-es tanügyi törvény figyelmen kívül hagyta elvárásainkat. Sikerült ugyan visszaszerezni néhány iskolát, de a magyar oktatással kapcsolatos elvárásaink zöme megoldatlan maradt. A román politikum azzal érvelt, hogy ez csupán az RMDSZ kérése, a romániai magyarságnak nincs is rá szüksége. Így született döntés az aláírásgyűjtésről, ami éppen az Európa Tanácsba történő felvétellel párhuzamosan futott. Akkoriban az RMDSZ kemény ellenzéki politizálással hallatta hangját, Romániát mégis úgy vették fel az Európa Tanácsba, hogy követeléseink közül semmit nem teljesített.

– Az 1996-os választások után következett az első RMDSZ-részvétellel létrehozott kormánykoalíció . Ekkor került ismét „képbe” a magyar felsőoktatás ügye. Mit lehet tudni az akkori egyezkedésekről?

– Az új kormány programjában tételesen szerepelt a Bolyai Egyetem ügye, amit Victor Ciorbea akkori miniszterelnök nyilvánosan fel is vállalt Budapesten. 1997 nyarán egyezség született arról, hogy törénytervezetet készítünk az állami magyar egyetem létrehozásáról. Azon a nyáron a kormány két sürgősségi rendeletet fogadott el, a 22-est és a 36-ost: az egyik az irányunkban tett közigazgatási nyitásról, a másik az oktatásról szólt. Ma már bizonyos: ez vezetett el Ciorbea miniszterelnök bukásához. Az akkori államfő, Emil Constantinescu sem állt Ciorbea mellé, de nem talált támogatóra saját pártjában sem. A két kormányrendeletet nem akarták alkalmazni. A Ciorbea-kormány román miniszterei kihátráltak miniszterelnökük mögül, a legvehemensebb támadója a koaliciós partner Demokrata Párt volt, személyesen Traian Basescu… A parlament mindkét háza megbuktatta a kormányrendeleteket, és ezzel vége is lett a magyarság irányába tett gesztusoknak.

– 1998-ban, Ciorbea után Radu Vasile kormánya jött. Hozott-e ez valamilyen pozitív változást?

– Újra elővettük a kormányprogramot, és elkezdődött az egyeztetés a magyar egyetemről. Megállapodás született az új jogszabályról, ami megnyugtatóan rendezte volna a magyar oktatás ügyét. Az újbóli tárgyalásokhoz és egyeztetésekhez partnert találtunk a bukaresti amerikai nagykövetségben is. Ősszel, amikor Radu Vasile az Egyesült Államokba készült, értésére adták, hogy előbb meg kell oldania a magyar felsőoktatás ügyét. A szeptemberi SZKT-én ekkor született ultimátum Kolozsváron: ha nem lesz magyar egyetem, ha nem alkalmazzák a két elfogadott kormányrendeletet, akkor az RMDSZ kilép a kormányból…

– Megalakulása után az RMDSZ ekkor árulta el látványosan programját, hiszen az SZKT hatályos döntése ellenére mégis a kormányban maradt. Mi késztette a Markó-csapatot erre a látványos hátraarcra?

– Annak a több mint háromszáz embernek a sorsa döntötte el a kormányban maradást, akik az RMDSZ révén bekerültek az állami gépezetbe. Ezeket nyilván meneszteni kellett volna, és ezt az RMDSZ csúcsvezetése nem akarta felvállalni. Inkább feláldozták a magyar egyetem ügyét. Akkor született a Petőfi-Schiller egyetem ötlete, amire bizottság alakult, és ennek működésére pénzt különítettek el…

– Hitt-e egyáltalán valaki benne?

– Szerintem nem. Nem volt komoly ötlet, ezt mindenki tudta. A németek nem kértek ilyesmit, az RMDSZ-nek pedig egy indok volt arra, hogy minden áron kormányban maradjon. Akkor született meg RMDSZ-berkekben az azóta is érvényes tézis, hogy kormánypozícióban sokkal többet lehet tenni a magyar ügyért, mint ellenzékben…

– Ez volt az RMDSZ-en belüli szakadás első, látványos jele…

– Így van. 1998 őszén került sor az Alsócsernátoni Fórumra, amely új utakat, alternatívát próbált keresni. Többen is kimondtuk: szükség van a belső reformra.

– Érdemes eljátszani a gondolattal: ha az RMDSZ akkor kilép a kormányból, sikerül-e eredményes mederbe terelni a magyarság jogköveteléseiért folytatott harcot?

– Ha megszűnt volna a parlamenti támogatás, valószínűleg előrehozott választásokba torkollik az ügy. Ettől ódzkodott az akkori kormánykoalíció. A magyarságnak kedvezett volna a kialakult jelentős nemzetközi rokonszenv, támogatás. Akkor már megvolt az Európa Tanács-i fölvétel olyan áron, hogy Románia mindent megígért kisebbségi ügyekben is. Csak éppen a számonkérés hiányzott. Ha akkor kilépünk, ennek a számonkérésnek lehetett volna komoly nyomatékot adni, és rákényszeríteni a román kormányt, hogy tartsa be vállalásait. Az RMDSZ nem élt ezzel a lehetőséggel, később viszont, az Isarescu-kormány idején már késő volt. Hiába lépett ki, mert hat hónappal a rendes választások előtt többé nem volt tétje…

– Közben hazai magyar berkekben is elkezdődött a magyar felsőoktatásról szóló vita. Milyen koncepció alakult ki az új egyetem jövőjéről?

– Abban egyetértés volt, hogy a romániai magyarságtól már elvettek egy Bolyai Egyetemet, megfosztották minden vagyonától, tehát egyfajta kárpótlásként kell kezelni az ügyet. Emlékszem, a Horn-kormány részéről komoly érdeklődés mutatkozott az egyetem ügye iránt, Horn Gyula személyesen foglalkozott vele, a nagykövet révén rendszeresen érdeklődött felőle. Kolozsváron 1998 nyarán egy igen jelentős értelmiségi fórum tárgyalta a Bolyai Egyetem ügyét. Ez bízta meg a Kolozs megyei RMDSZ-t, hogy amennyiben Radu Vasile kormánya nem lép határozottan az egyetem ügyében, nyújtsunk be új törvénytervezetet. Ezt el is készítettük. Sajnos hosszú, áldatlan vita alakult ki az egyetem körül: többen is megkérdőjelezték (egyetemi magyar tanárok főleg!? Cs. Gyimesi Éva például.) az egykori Bolyai szakmai teljesítményét, mások az egyetem szétválasztásától a színvonalat féltették…

– Akkor gyűrűzött be Magyarországról a mindent megkérdőjelező liberális szólam. Emlékszem Törzsök Erika „határon túli szakértő” vérlázító cikkére, amelyben úgy fogalmazott: Erdélyben boldog-boldogtalan magyar egyetemet akar. A román politikai elit magyarellenessége találkozott a magyarországi és erdélyi liberális körök magyarellenességével…

– Sajnos ez sokat ártott az ügynek. E szólam vezérfonala az volt, hogy nem kell erőszakoskodni, nem kell kollektív jogként követelni a Bolyait. A helyi (kolozsvári) liberális kör prominensei álvitákat kezdeményeztek az egyetem ügye körül, amelyek megosztották közösségünket. Az SZDSZ Erdélybe is átgyűrűző neoliberális nézetei, illetve az RMDSZ már akkor jól látható tétovasága miatt szellemi elitünk is megosztottá vált egyetemügyben. Az idők során ezek a viták elhatalmasodtak, begyűrűztek az RMDSZ különböző döntéshozó fórumaiba. Ahelyett, hogy egységes álláspontként az államilag támogatott magyar egyetem minden áron történő létrehozásáról beszélgettünk-egyeztettünk volna, folyton más irányba terelődött a közvita.

– Az új törvénytervezetet mégis sikerült elkészíteni és benyújtani. Ma már tudjuk, hogy a többi jogszabály-kezdeményezéshez hasonlóan ez is valamelyik fiók mélyén pihen. Mégsem érdektelen visszaemlékezni : hogyan fogadta ezt a román politikum?

– Radu Vasile kissé megijedt, és két hét haladékot kért. Azt mondta, június 16-ig rendezik az elodázott 36-os sürgősségi kormányrendeletet (s ebben az RMDSZ-vezérkar partner volt!), addig ne nyújtsuk be saját tervezetünket. De mivel semmi nem történt, 1999. június 18-án letettük az új törvénytervezetet. Ez akkor a négyünkké volt. Kolozsvári megbízott képviselőként, én voltam a kezdeményező, de sokat segített Csapó I.József. Ám, mivel ő szenátor volt, úgy egyeztünk meg, hogy a képviselőházban nyújtjuk be. Végül négyen vállaltuk a 28 képviselőből: Szilágyi Zsolt, Mátis Jenő, Nagy István és jómagam.

– Érdekes módon az RMDSZ-csúcsvezetőség már akkor kihátrált a törvénytervezet mögül, ezt amolyan partizánakcióként kezelték…

– Azt hajtogatták, hogy mindenképpen tárgyalni kell a 36-os kormányrendelet parlamenti elfogadásáról. Úgy vélték, annak lenne több esélye. Csakhogy az idő telt-múlt, és Radu Vasile ígéretéből sem lett semmi. Amikor mi letettük saját tervezetünket, az RMDSZ csúcsvezetősége összehozott egy másik tervezetet, amely gyakorlatilag a miénkhez hasonlított, és azt is benyújtották. 2002-ig egyik sem került napirendre, a koalíciós kormány miniszterelnöke, Radu Vasile irányunkba tett ígéreteiből, bukásáig, egyiket sem tartotta be.

Kónya-Hamar Sándor: ÁLLAMI MAGYAR EGYETEMET!

– A négy éves koalíció kálváriája után az RMDSZ vederből cseberbe esett. 2000-ben a szociáldemokrata Nastase-kormány mögé sorakozott fel, és minden kezdődött előről. Nastaséék mit ígértek?

– Nekik feltétlenül szükségük volt a parlamenti támogatásra, és egyféle „kirakatszerepre” Nyugat fele, hogy úgymond, az erdélyi magyarság ügye rendeződött . Erre a szerepkörre, mint később kiderült, az RMDSZ tökéletesen megfelelt. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy a párt egyik prominense, Viorel Hrebenciuc mindig azt mondta, hogy az RMDSZ állítson össze egy listát a követeléseiről. Sajnos ez a lista soha nem készült el.(!?) Mert  az RMDSZ csúcsvezetőségének csak részkövetelései voltak, egy laza, rugalmas és megfoghatatlan egyezség, amit igazából nem is lehetett számon kérni. Nyilván azon lehet vitatkozni, hogy mennyire volt ez az együttműködés eredményes. Születtek eredmények: például az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, amelyről azelőtt Radu Vasile kormánya hallani sem akart, vagy a restituciós folyamatok felgyorsulása, azonban a magyar felsőoktatás ügyében nem történt előrelépés. Ilyen-olyan furcsa  egyezkedések voltak. De azt mondták, hogy ne kérjünk állami magyar egyetemet, mert cserébe középiskolákat ígérnek…Gyakorlatilag négy éven át folyt az etetés: egyik kezükkel „simogattak”, a másikkal pedig ütöttek. 2002-ben került sor a Bolyai Egyetemről szóló törvénytervezetünk szakbizottsági vitáira, amit azon melegében meg is buktattak. S többé nem is hozták szóba.

– Kronológiai sorendben elérkeztünk 2004-hez. Új kormánykoalíció, új ígéretek, régi RMDSZ-csapat. Egyáltalán szóba került a magyar felsőoktatás kérdése?

– Erről Markó Béla vagy Takács Csaba tudna mesélni, mert RMDSZ-berkekben soha nem esett szó arról a feltételrendszerről, amivel Traian Basescu meggyőzte őket, hogy átálljanak. Az akkori államfővel történő egykori egyezkedéseket ma is mély homály fedi.. Tény, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettesként hatáskörébe kapta az oktatási szakterületet is. Közben kialakult az a nézet, hogy az egyetem sorsát rá kell bízni az egyetemi szakemberekre. Salat Levente magyar rektor-helyettes ki is  nyilvánította abbéli véleményét, hogy a politika ne avatkozzék bele az egyetemépítésbe, ami Markó Bélának kapóra jött. Ő örömmel el is fogadta, és ezzel az egyetem ügye ismét vakvágányra került. A politikum úgymond átadta az „illetékeseknek” az ügyet. Az már más kérdés, hogy mennyire lehet egy ilyen átfogó ügyben a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar rektor-helyettese és tanári köre „illetékes”?! Mert az egyetem létesítése politikai döntés eredménye, azt a szakma egymagában nem tudja megvalósítani. Az intézményépítés mindig a politikai akarattól függ. Ha van hozzá politikai döntés és jogszabály, akkor sínen lehet a dolog. Ha nincs, akkor egy helyben topogunk. S ma itt tartunk!

– Hantz Péterék akciója ismét felkavarta a Markó-csapat számára oly kényelmes állóvizet. Ezzel kimozdult holtpontjáról az ügy?

– A Bolyai Kezdeményező Bizottság ismét ügyet teremtett az erdélyi magyar felsőoktatás megoldatlan helyzetéből. Amikor tavaly(2007) novemberében a két tanárt (Hantz Pétert és Kovács Lehelt) kizárták az egyetem tanári karából, hármunk nevében tiltakozást fogalmaztam meg, és ezt eljuttattam az Európai Parlament valamennyi szakbizottságához. Szokatlan módon Hans Gerhart Pöttering néppárti frakcióvezető, majd EP-elnök, azonnal elküldte megbízottját a kolozsvári egyetemre, hogy a helyszínen jelentést készítsen az ügyről. Akkor történt meg az az elképesztő eset, hogy az egyetemen előadó magyar tanárok közleményben hozták ország-világ tudomására, hogy őket a Bolyai Kezdeményező Bizottság nem képviseli, és a nevükben ne is nyilatkozzon. Attól a pillanattól Pöttering érdeklődése lanyhult.

– Az Európai Parlament immár teljes jogú RMDSZ-képviselőjeként kezdett foglalkozni behatóbban az üggyel. Egyéni kezdeményezés volt, ez vagy előzőleg tárgyaltak róla az RMDSZ-csúccsal?

– Itthoni parlamenti tapasztalataim alapján – a Bolyai Egyetemmel kapcsolatosan- már jól tudtam, hogy mire számíthatok. És gondolkoztam azon, hogy miként lehetne az egyetemen bekövetkezett történéseket kivinni az Európai Parlamentbe, s a nemzetközi közvélemény elé. Több lehetséges változat mutatkozott. Az egyik a parlamenti határozat kezdeményezése, de ahhoz szakbizottsági jelentés kell, ami időben nagyon sok lett volna, kb.nyolc hónap vagy egy év is. A másik az írásbeli nyilatkozat, amit azonnal le lehet tenni, és 90 nap kifutási ideje van. Erre akkor nyílt lehetőség, amikor kiderült, hogy Romániában májusban nem tartanak EP-választásokat. Nem volt különösebb egyeztetés az RMDSZ vezetésével. Különben is ismertem mindenkori állápontjukat, s így a Bolyai-ügyben gyakorlatilag magamra maradtam. Igaz, hogy a nyilatkozat szövegét kollégáimmal, Kelemen Atilla és Szabó Károly EP-képviselőkkel is aláírattam, de a néppárti lobbi szempontjából nagyon hiányzott Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes brüsszeli jelenléte.

– Az EP és az Európai Bizottság már tudott a kolozsvári cirkuszról, hiszen Oli Rehn több ezer üzenetet kapott drótpostán. Strasbourgban, az Európai Parlament időközben megszavazta  az Oli Rehn-féle jelentést, amiben tételesen szerepel néhány jogsérelmünk. Ez mennyire mozdította előre az ügyet?

– A strasbourgi szavazást követően az EU-biztos Bukarestbe és Szófiába látogatott. Oli Rehn részt vett mind a kormány, mind a két ház összevont ülésén. Itt elmondta, hogy Romániának mit kell teljesítenie tagfelvételéhez. Ezek közül az egyik a kisebbségi törvény elfogadása, ami keretet teremthetett volna az önálló állami magyar felsőoktatáshoz is. Később a Moscovici-jelentés már részletesebben foglalkozott a magyar kisebbség ügyével. Ma már tudjuk hogy ebből mi lett. Ez késztetett arra, hogy az immár EU-s tag Románia magyar nemzeti közösségének egyik legégetőbb ügyét  ismét kivigyük a nemzetközi közvélemény elé.

Kónya-Hamar Sándor: EGYETEMÜGY – BECSAPÁSI HADMŰVELET (Hangzatos ígéretek, jogi csalárdságok és következmények)

– Románia gond nélkül besétált az Európai Unióba. A román politikusok bevált szokásuk szerint, mindent megígértek az európai fórumoknak, később semmit nem teljesítettek. Úgy tűnik, a történelemből jól ismert román játszma tovább működik. Van-e az Európai Parlamentnek számonkérési lehetősége?

– Azonkívül, hogy nincs joga normatív szabályokat sem kezdeményezni, az Európai Parlament legnagyobb baja, hogy nincs eszköze a számonkéréshez és a végrehajtáshoz. Az EP bármit is elhatároz, azt az Európai Tanács (tagállamok államfői, illetve miniszterelnökei) elfogadja, végrehajtja, vagy elutasítja. Mai formájában az EP jogi nonszensz. Ha a parlament dönt, azt közli az illetékes államok intézményeivel. Végrehajtatni csak az Európai Bizottság támogatásával tudná, az út azonban hosszú és körülményes. De nem lehetetlen.

– A bizottsági jelentések, amelyek kisebbségi kérdésekben több ízben elmarasztalták Romániát, vajon miért maradhattak  észrevétlenek? Nem lett kisebbségi törvény, a Moscovici-jelentés által megfogalmazott szubszidiaritás elve nem érvényesült. Ezt hogy nem vette észre senki?

– Nagyon nehéz úgy lobbizni Brüsszelben a magyar ügy mellett, hogy az RMDSZ elnöke a román kormány egyik oszlopos tagja. Ilyen logika szerint nem tudja az ember saját kormányát bírálni. Mégis megteszem, ahányszor szükséges, itthon és külföldön is. Van is ebből éppen elég kellemetlenségem. De az RMDSZ-nek egyetem ügyben sokkal nagyobb lobbit kellett volna kifejtenie tagpártjában, az Európai Néppártban, még akkor is, ha a Néppárt gyűjtőpártként nem a legideálisabb helye a kisebbségi jogköveteléseknek. Spanyolországban például a néppárti kormány egyenesen hátráltatta a különböző autonómiatörekvéseket.

– Az Ön által kezdeményezett írásbeli nyilatkozatot végül is 174 képviselő írta alá. Nehéz volt a meggyőző munka?

– Mindvégig a román parlamenti képviselők, főleg a demokraták és a szocialisták ellenlobbijával kellett szembenéznünk. Óriási munka volt, mert miután rájöttünk, hogy a képviselők zöménél nem hatékony drótpostán elküldeni felhívásunkat, szórólapokat, propagandaanyagot nyomtattattunk. Asszisztenseink a gyűléstermek bejárata előtt szólították meg a képviselőket. Sajnos megtörtént az is, hogy román képviselők bántalmazták őket. Az is kiderült, hogy az RMDSZ nem mozdult az elvárt módon, egymagamban pedig nem tudtam pótolni a csúcsvezetőség részéről elmaradt támogatást. Besegített ugyan több magyarországi képviselő is, mindez azonban együttvéve nem volt elég, hogy az Európai Parlamentnek a fele plusz egy képviselője (274) aláírja a nyilatkozatot, s így nem került be az EP hivatalos dokumentumai közé. Nem lett belőle hivatalosan elfogadott EP-nyilatkozat, azonban ez egy hosszú út kezdetét jelenti.

– Ha történetesen sikerült volna megszavaztatni, miben segítene egy ilyen EP-nyilatkozat?

– Erkölcsi hivatkozási alapot jelenthetne, de semmi többet. A bukaresti római katolikus katedrális ügyében hozott példás összefogás nyomán az EP elfogadott egy nyilatkozatot, amit közzé is tettek, ez azonban nem befolyásolta a katedrális körüli építkezések menetét. Egy ilyen határozatnak nincs jogi és politikai következménye.

– Hogyan tovább?

– Akkor eléggé el voltam keseredve, mert az állásfoglalás-tervezet mögött óriási, több hónapos munka állt. Utólag megbizonyosodtam felőle, hogy ez tulajdonképpen egy hosszú folyamat kezdete, amelyet most már az új EP-képviselőknek kell(ene) tovább vinniük.

Makkai József (Erdélyi Napló)


2OO8-ban még sikerült bemutatni az Európai Parlamentben, a még Kónya-Hamar Sándor által kezdeményezett-támogatott, és Páskándi Sebők Anikó által elkészített, Bolyai-memento című filmet. A visszhang óriási volt, de jogi-politikai következmények nélkül. S azóta sem történt semmi!

 

Kiemelt kép: Kolozsvár (AFP)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás