Ausztriában tombol a kormányválság, hosszú ideig fog tartani

Kár lenne szépítgetni, Ausztriában kormányválság van, nem is akármilyen. A tavaly szeptember végén megtartott parlamenti választásokat a migrációellenes, jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg, majdnem 29 százalékot szerezve. Ez azonban „csak” relatív többséget jelent a parlamentben. Alexander Van der Bellen nem a győztes párt vezetőjének, Herbert Kicklnek adott kormányalakítási megbízást, hanem az előző koalíciós kormány fejének, az Osztrák Néppárt elnökének. Maga az osztrák államfő is beismerte, hogy ez szembemegy az osztrák szokásjoggal, de ez láthatóan nem érdekelte.

Karl Nehammer azonban három hónap alatt sem tudott egy új balliberális többpárti kormányt összeeszkábálni, és reménye sem maradt arra, hogy ez a jövőben sikerülni fog. A hagyományos pártok, élükön az Osztrák Szociáldemokrata Párttal, nem tudtak kiegyezni a néppárti politikussal, nem sikerült közös célokat találni.

Ilyen és ehhez hasonló vélemények láttak napvilágot: az FPÖ választási sikere a párt eddigi legjobb eredményének számít, továbbá Ausztria történelmében az első olyan választás a második világháború óta, amikor egy szélsőjobboldali párt szerezte meg a legtöbb mandátumot a törvényhozásban.

A „szélsőjobb” jelző odabiggyesztése nem véletlen, azt is mondhatnánk, hogy rutinszerű. Ez az a kifejezés, amely ürügyet ad a többi pártnak, hogy szóba se álljon az FPÖ-vel, ne lépjen koalícióra vele, kirekessze az osztrák politikai élet centrumából, és a perifériára szorítsa. A korábbiakban ugyan három alkalommal is, mint koalíciós partner kormányra került az FPÖ, de csak mint „másod-, harmadhegedűs”.

Az minőségi változást hozott volna az osztrák politikai életbe, ha megkapja a dirigens posztját. Na, erről szó sem lehetett, ezért a többi párt megpróbált összefogni ellene. Erre már több példa is volt az osztrák kormányalakítások történetében, és a „szélsőjobboldalinak” minősített pártok esetében ez már bevált módszer Nyugat-Európában.

Nagyon nehéz elképzelni egy olyan helyzetet, hogy az FPÖ adjon kancellárt Ausztriának. Viszont más megoldásra van már példa. Ha most úgy alakulnak Ausztriában a jövőbeni kormányalakítási tárgyalások, hogy mégiscsak muszáj lesz az FPÖ-t bevenni a kormányba, akkor nagy valószínűséggel a holland példát fogják követni.

Hollandiában Geert Wilders Szabadságpártja a 2023-as előre hozott parlamenti választásokból győztesen került ki: a szavazatoknak majdnem a negyedét szerezte meg.

Természetesen a pártelnök és pártja is megkapta a riogatásnak szánt „szélsőjobboldali” jelzőt, csak azért, mert ellenzi az illegális migránsok befogadását. Már az is sokatmondó, hogy előre hozott voksolást kellett tartani, mert a magát jobbközépnek nevező – valójában balliberális, globalista – Mark Rutte kormánya összeomlott.

Több mint fél évig tartó kormányalakítási tárgyalások után kiderült, hogy a Szabadságpárt nélkül lehetetlen új kabinetet felállítani, ezért kompromisszum született. Geert Wilders feladta miniszterelnöki ambícióit, és a kormányfői posztot a „semleges” Dick Schoof, a hírszerzés volt főnöke kapta meg, így már megalakulhatott a többpárti holland kormány.

És ugye ott van magdeburgi terrorcselekmény is, amely a migrációellenes AfD malmára hajtja a vizet. A mostani állás szerint nem valószínű, hogy az AfD megnyeri a választásokat, de könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, hogy nélküle nem lehet majd kormányt alakítani vagy nem lehet majd a politikai perifériára szorítani.

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap