Rendkívüli! Zelenszkij kész tárgyalni a tűzszünetről
Lex Friedman podcast-készítőnek háromórás interjút adott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amelyben elmondta:
Ukrajna hajlandó a tárgyalásokra Oroszországgal, ha a NATO biztonsági garanciákat nyújt
– a nagy jelentőségű interjúról a Lenta írt, amiről a Mandiner számolt be.
„A NATO felléphet az Ukrajna által ellenőrzött részen. Lehetséges erről tárgyalni?”
–kérdezték az ukrán elnököt.
Zelenszkij válasza:
„Meggyőződésem, hogy igen.
Ez nem egy nagy siker számunkra, de ha látunk egy diplomáciai utat a háború befejezésére, akkor ez lehet az első dolog”.
Zelenszkij a második feltételnek azt nevezte, hogy Kijevet fegyverekkel kell ellátni, amelyeknek a tűzszünet megkötése után is az országban kell maradniuk. Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajnának egyértelmű biztonsági garanciákra van szüksége a Nyugattól, és csak ezután lehet békét kötni Moszkvával.
NIF megjegyzés:
Zelenszkij még mindig nem érti, vagy éppen nem akarja megérteni, persze az is lehet, hogy megüzenték neki a proxy vezérlőből, hogy bepróbálkoztak. Ez a feltétel továbbra sem elfogadható Oroszország számára. Ukrajnába hivatalosan a NATO nem teheti be a lábát, az oroszok pedig nem fognak így tárgyalni, pláne addig nem, amíg Kurszkból az ukránokat ki nem takarították. Oroszországnak az a célja, hogy Ukrajna felől soha többé ne érje fenyegetés. Zelenszkij pedig éppen úgy akar tűzszünetet kötni, hogy behívja a NATO-t? Továbbra is hülyének nézik az oroszokat. Ebből így nem lesz tűzszünet!
Kiemelt képen: Vlagyimir Zelenszkij / Fotó: Gettyimages
Legfrissebb anyagaink:
Szélkakas média és globalista behódolás: Így rezsimezi a nemzeti múltat az Index a tiszás külügyminiszter kedvéért
Alvó diákokra támadt az ukrán légierő – Hat tinédzser meghalt, 39 megsérült
Surányi György üzent – és az üzenet nem a Tisza-szavazóknak szól, hanem róluk
Bukik a tiszás lejárató kampány: Dr. Schiffer Andrással indít jogi háborút dr. Gaudi-Nagy Tamás a kormányfői önkény ellen
Elfelejtett csíksomlyói példaképek… Écsy János OFM
Elment aki mellénk állt és lehet, hogy vele a remény is tovaszállt
A tiszaújvárosi üzemben történt robbanás háttere: Dr. Tóth Máté súlyos nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztet























Ez így van kitalálva. Zelenszkij látszólag mindenre hajlandó, de olyan feltételeket támaszt, amik eleve elfogadhatatlanok az oroszoknak. Amúgy az oroszok milyen garanciát kapnának? Láttuk már, hogy az ukránok milyen aljasságokra képesek…