Átadták Tatán az első Leopard A7-es harckocsit és támogató járműveit
A tatai Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában csütörtökön átadták az első, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsit, Leguan 2HU hídvetőt és Wisent 2HU műszaki vontatót.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az alakulótéren a magyar haderőfejlesztés koronaékszereinek nevezte a Leopardokat, és elmondta, a most átvett tankok a német haderőnél lévőknél is korszerűbbek, a világ legmodernebb harcjárművei.
A magyar páncélos fegyvernem megújítására 2028-ig 44 Leopard A7-es érkezik Magyarországra, valamint öt Wisent műszaki mentőjármű és három Leguan hídvető, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítő tartalékalkatrészek, speciális eszközök és szimulátorok – ismertette a miniszter.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/12/leopard_hu03.jpg)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy kiemelten figyelnek a tatai alakulatra, az „Embert a vasra!” toborzókampány keretében az újonnan beérkező technika mellé a legkiválóbb magyar fiatalokat szeretnék alkalmazni a magyar hadseregben.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/12/leopard_hu02.jpg)
Tatára PzH 2000-es önjáró lövegek kezeléséhez toboroznak most tüzéreket – tette hozzá.
A miniszter elmondta, a Leopard több mint húsz ország haderejének gerincét jelenti, a Magyarországon rendszeresített verzió képezi az alapját a típus további fejlesztésének, az A8-as konfiguráció elkészítésének.
A 70 tonnás jármű 70 kilométeres sebességgel képes haladni terepen. Rétegzett páncélzattal bír, és a küzdőtértől elkülönülő lőszertároló biztosítja a kezelő személyzet biztonságát és túlélését.
Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond az elsõ, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsi, Leguan 2HU hídvetõ és Wisent 2HU mûszaki vontató átadásán a tatai Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában 2023. december 14-én. /MTI/Bodnár Boglárka
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
EZ TÖBB MINT A SEMMI .DE MONDHATNÁNK HOGY ANNYI MINT HALOTTNAK A CSOK