Amerikai lap: Orbánt igazolják a háborús számok, a Nyugat mégis démonizálja
A magyar miniszterelnök régóta tárgyalásokat szorgalmaz a felek között az eszkaláció elkerülése érdekében.
Rod Dreher író, filozófus a The American Conservative című lapban fejtette ki véleményét az ukrajnai háborúról és a Nyugat katonai szerepvállalásáról. Dreher emlékeztetett arra, hogy az orosz külügyminiszter már decemberben úgy nyilatkozott, hogy „Ukrajna szövetségesei harcban állnak Oroszországgal”. Nemrég pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök is leszögezte mindezt.
„Azonban Orbán elítélően szólt erről a helyzetről, hiszen régóta tárgyalásokat szorgalmaz a háborúban álló felek között, az eszkaláció megelőzésének céljából”
– tette hozzá a szerző.
„Orbán Viktor könyörög a Nyugatnak a tárgyalásokért”
Dreher úgy véli, hogy
„az ukrajnai pusztításról szóló adatok és a menekültek száma őt [Orbán Viktort] igazolja”
A fiozófus cikke végén hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor az egyetlen vezető, aki „könyörög” a Nyugatnak a tárgyalások útján történő megoldásért, miközben a média „démonizálja” őt.
Mandiner
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







