Amerikai kutató: Orbánra nem tudnak nyomást gyakorolni
A családpolitika, a vallás, a határok biztosítása, a külügyek realista megközelítése – ezek mind-mind egyfajta jellemzői annak, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki nagy vezető legyen a mi modern korunkban – fogalmazott a Mandinernek John Burtka, az Intercollegiate Studies Institute elnökével, aki nemrég az MCC vendége volt.
John Burtka az Intercollegiate Studies Institute elnöke, amelyet 1953-ban William F. Buckley Jr. alapított azzal a céllal, hogy a nyugati örökség és a zsidó-keresztény hagyomány elveiről oktassa az egyetemi hallgatókat. Korábban a The American Conservative magazin ügyvezető igazgatója volt. 2024 februárjában John Burtka könyvet adott ki Gateway to Statesmanship címmel a Regnery Kiadó gondozásában. Ez az összeállítás az államférfiúságról szóló, különböző korszakokat átfogó, az ókortól a modern korig terjedő, korszakalkotó szövegeket tartalmaz. Nemrég az MCC vendége volt, most pedig új könyvéről, a nagy politikai értékekről Donald Trumpról és Orbán Viktorról kérdezte a Mandiner.
„Donald Trump erényei közé tartozik, hogy hihetetlen a politikai érzéke. Már 2015-ben felismert néhány alapvető kérdést: a bevándorlás, a kalandor külpolitika bajai, a kereskedelempolitika és Kína.
Senki sem látta ezeket a dolgokat jelentős problémaként, hacsak nem nagyon homályos értelmiségi folyóiratokban nézelődött. Szerintem ő azonosította ezeket a problémákat”
– mondta a Mandinernek John Burtka. Hozzátette, ugyanakkor, hogy úgy gondolja, hogy „amikor a végrehajtásról volt szó, sok szempontból szenvedett, mert hiányzott belőle az az erkölcsi fegyelem, amit mondjuk a klasszikus világban vagy a keresztény hagyományban látunk, ami szerintem szükséges a nagyság bizonyos szintjének eléréséhez. Az önuralom, fegyelem, a hízelgőknek való ellenállás képessége. Azt hiszem, ezek mind olyan területek, amelyekkel küzdött” – tette hozzá Donald Trumpról szólva.
„Nagyon pozitív benyomásom van [Orbán Viktorról], legalábbis amerikai konzervatívként. Most vagyok először Magyarországon. Támogatom a család, mint a civilizáció alapjainak megerősítésére helyezett hangsúlyt, és a családpolitikát is.
Nagyon támogatom Orbán kereszténydemokrácia-felfogását, Magyarország keresztény gyökereinek visszaszerzését”
– jelentette ki az Intercollegiate Studies Institute elnöke. Hozzátette, a határok biztosítása, az ukrajnai háborúval szembeni realisztikusabb hozzáállás, is pozitív szerinte, mert úgy tűnik, hogy ez a magyar nemzeti érdekeket tükrözi.
Nekem úgy tűnik, hogy Orbánra nem tudnak nyomást gyakorolni a többi európai hatalom és Amerika részéről. Nekem úgy tűnik, hogy a magyar emberek konkrét nemzeti érdekeit nézi ezekben a kérdésekben. Tehát én azt mondanám, hogy a családpolitika, a vallás, a határok biztosítása, a külügyek realista megközelítése – szerintem ezek mind-mind egyfajta jellemzői annak, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki nagy vezető legyen a mi modern korunkban
– emelte ki.
A John Burtkával készült teljes interjút a Mandiner honlapján olvashatják.
Kiemelt képen: Orbán Viktort fogadja Donald Trump 2024. március 8-án. / Fotó: printscreen / Orbán Viktor Facebook oldala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…