KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: a most lemondásra készülő Marcel Ciolacu - egyébként illegitim - román miniszterelnök / Fotó: Realitatea.Net

Áll a bál Romániában, a kormány lemondásáról tárgyalnak a koalíciós felek

Miután George Simion fölényesen megnyerte a romániai megismételt elnökválasztás első fordulóját, hatalmas zűrzavar támadt az erőben. A magyarországi mindenféle média ma reggel leginkább csak a nyers tények közlésével foglalkozott, ami számomra azt mutatja, hogy egyelőre kivárnak a szokásos „jószomszédi kapcsolatok” elvei szerint, nehogy sértődés essék románéknál.

Tegyük hozzá, hogy a román szavazó tábor hatalmasat vert a novemberi választásokat egyébként teljesen törvénytelenül megsemmisítő romániai mainstream politikai elitre. Novemberben ugyanis Calin Georgescu a választásokon „csupán” 22,1 százalékkal tudott nyerni, ami azonnali, törvénytelen intézkedésre késztette a Biden ülepét mélységesen nyaldosó mainstream politikai elitet, akik az akkori USA adminisztráció és az EU hathatós támogatásával, törvénytelenül érvénytelenítették a választási eredményeket, mivel nem jött be az, amit elvártak.

Emlékezzünk csak rá, hatalmas tüntetések követték az úgynevezett alkotmánybírósági döntést, mely érvénytelenítette a novemberi választások eredményét, miközben Georgescut jól megráncigálta a hatalom. A románok nem felejtettek, most még többen mentek szavazni és csak azért is behúzták az AUR elnökét, aki így közel megduplázta Georgescu tavalyi eredményét.

Mit jelent ez? Azt, hogy bár a romániai kitartott mainstream elit megpróbálta volna leváltani a népet, nem sikerült neki. Csak megjegyzendő, hogy hasonló forgatókönyvet készítenek elő Németországban is a háttérhatalom kitartottjai az AfD-vel szemben.

Szóval áll a bál, és a Realitatea.Net információi szerint, a koalíciós pártok vezetői ma délután 1 órakor ültek össze, hogy megvitassák a hogyan továbbot, miután a választási kampányban elégedetlenek voltak a polgármesterek és a helyi vezetők mozgósításával.

Közben egyre többen követelik a román miniszterelnök, Marcel Ciolacu lemondását, ami elképzelhető, hogy már ma meg is történik.

Tegyük hozzá, hogy a jelenlegi román kormány teljesen illegitim, hiszen az a Klaus Werner Johannis nevezte ki, akinek már az új kormány kinevezésének pillanatában nem volt érvényes elnöki mandátuma, tehát általános jogi és román alkotmányjogi értelemben is, hónapok óta egy illegitim kormány ült a románok nyakán, ami egyébként az EU vezetésénél, például Ursula von der Leyen EB elnöknél természetesen nem sértett semmilyen jogállamisági kritériumot.

Ez is érdekelheti:  Oroszország válaszlépéseket tesz a krakkói orosz főkonzulátus bezárása után

Szintén a Realitatea.Net ma 14:20-kor kiadott információja szerint Marcel Ciolacu tájékoztatta a koalíciót, hogy hajlandó lemondani miniszterelnöki tisztéről, amely várhatóan romániai idő szerint délután 5 órakor meg is történik.

A kialakult helyzet nyomán pedig egyre nagyobb a káosz az országban, lejtőre került a Bukaresti tőzsde, menekülnek a befektetők.

Az biztos, hogy érdemes lesz odafigyelni a romániai történésekre az elkövetkezendő napokban, hiszen az ott zajló események erős kihatással lehetnek mind az EU helyzetére, mind az orosz-ukrán háborús helyzet alakulására.

Szépe Áron

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: a most lemondásra készülő Marcel Ciolacu – egyébként illegitim – román miniszterelnök / Fotó: Realitatea.Net

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!