KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Alapjogokért Központ: nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben

Az Alapjogokért Központ értékelése szerint nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben, a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Magyarország tanácskozásán pártpolitikai hovatartozásokat felülíró és kontinenseken átívelő koalíció jött létre “az Isten, haza, család értékegysége” mellett.

A múlt heti rendezvényt szervező elemző intézet a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: a magyar jobboldal, az amerikai konzervatívok, valamint “európai szövetségeseink” részvételével tartott konferencia teljesítette az “együtt erő vagyunk” ígéretét. Magyar szervezésben nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér,

“a szuverenisták szövetsége a globalista hálózatokkal szemben – mert csak együtt van erőnk a békéhez!”.

Hozzátették: a több mint 400 külföldi vendéggel május 4-5-én megrendezett második CPAC Hungary

“valóban Magyarországra vonzotta azokat az egész világról, akik számára fontosak civilizációnk zsidó-keresztény kulturális alapjai, a nemzeti büszkeség és a gyermekek védelme, Mexikóvárostól Tokióig”.

Közölték: a legfontosabb európai pártcsaládok vezetőinek, a legnagyobb francia, portugál, észt jobboldali pártok elnökeinek, a grúz miniszterelnöknek vagy a korábbi cseh miniszterelnök, az ANO elnökének, Andrej Babisnak, amerikai és európai minisztereknek, képviselőknek Budapestre érkezésével “olyan centrális politikai erőtér látszik kialakulni nemzetközi szinten – a magyar jobboldal szervezésében -, mely együttes erővel tud kiállni a szuverenitásért a globalista elitek és ideológiák ellen”. Ezt erősítette – tették hozzá – az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump videóüzenete is, aki szintén “a marxista globalistákkal szembeni összefogást szorgalmazott”.

Az Alapjogokért Központ szerint a CPAC Magyarország konferenciájára érkező több mint 2000 résztvevő, 130 újságíró, valamint 30 hazai és külföldi partnerszervezet mutatja a magyar jobboldal erejét.

Idézték Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a rendezvényen úgy fogalmazott: Magyarországhon az elmúlt 13 évben valóban sikerrel kísérletezték ki “a globalista progresszív vírus” ellenszerét, azt, hogy a nemzet, a családok védelme és a béke érdekében “nemet kell mondani migrációra, genderre, háborúra”. A CPAC Magyarország ezt a “szuverenista politikai vakcinát” kínálta a résztvevőknek, amelynek receptjét eltanulva sikerrel vívható meg a küzdelem saját országaikban – tudatta az Alapjogokért Központ.

Ez is érdekelheti:  A kutyapárt átvette Hegyvidéket, első dolguk volt megemelni a saját fizetésüket

A Conservative Political Action Conference (Konzervatív Politikai Akció Konferencia, CPAC) az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük