Aki még eddig nem látta, nem hallotta volna: Toroczkai Lászlónak a Jobbik tisztújító kongresszusán elhangzott, de a párt által ezidáig hivatalosan közzé nem tett felszólalása
Ugyan Toroczkai László joggal várta, hogy a tisztújító kongresszuson elhangzott beszédének hivatalosan is rögzített változatát adja közre a Jobbik médiája, ezt a mai napig nem tette.
Nos, hallva és látva az elhangzottakat, talán nem is kell csodálkozni azon, hogy ezzel az összefogott, kritikus, de mégis tárgyilagos és egyenes beszéddel az akkor még alelnöki minőségében szereplő Toroczkai nem nyerhette el a vezetőség tetszését. Jól átgondolt beszéde, retorikai eszközrendszere világosan bemutatja karizmatikus egyéniségét.
Látva és hallva Toroczkai Lászlót úgy gondoljuk, érthető, hogy a Jobbik átfordult irányvonalát képviselő vezetők joggal tartottak és tartanak a mai napig is az ásotthalmi polgármester karakán személyiségétől, aki képes a valódi nemzeti radikális gondolatokat maguknak valló tagok közös zászló alá gyűjtésére.
A beszédet az egyik küldött rögzítette mobiltelefonjával. Ezért nézzük el, hogy a minőség mind hangban, mind képben nem a legtökéletesebb, de a lényeget mindenképpen jól áthozza. Köszönet érte a rögzítőnek. A felvétel eredetileg Toroczkai László Facebook oldalán lett közzétéve.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Toroczkai Laszlo; ha valaki meg tudja menteni, az egyetlen valodi rendszervalto es elszamoltato partot, a JOBBIKOT, az csak Te lehetsz!!!
Velemezi az 56-os, Veteran es Koppanyivadek. Dr.Endredi Szabo Lajos
Becsböl.