KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Adományokból forgatná fel Budapestet az erőszakos tanártüntetések szervezője

Pénzadományokat vár a további demonstrációk megszervezéséhez a korábbi, erőszakba torkolló tanártüntetések egyik szervezője, az Egységes Diákfront. Teszi ezt olyan platformon, amely azzal kérkedik, hogy egy nemzetközi baloldali hálózat részeként üzemel – írja a Magyar Nemzet. Közben a Tanítanék Mozgalom már a rasszizmus ellen szervez demonstrációt. 

Adománygyűjtésből szervezné meg a következő tüntetést az erőszakos tanártüntetések egyik baloldali szervező csoportja, az Egységes Diákfront (EDF). Állításuk szerint támogatóik segítsége nélkül a demonstrációk lebonyolítása nem fog menni.

Gyűjtenek plakátolásra, színpadtechnikára, hangosításra, online költségek fedezésére, valamint a rejtélyes „egyéb költségekre” valót is szimpatizánsaiktól szeretnék megszerezni. 

Emellett azzal próbálják tüntetésre bírni a híveiket, hogy a hatalom nem hallgatta meg őket, és „tovább rontotta az oktatás krízisét”, de ők nem hátrálnak meg, szeptemberben újrakezdik. Mint írják, minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek, ezért van szükségük anyagi támogatásra az emberektől.

Ismeretes, az eddigi rendezvényeken megjelent résztvevők létszáma elenyésző volt. Teljes érdektelenség övezte például a köznevelésről szóló törvény elleni tüntetést, ahol alig pár tucat demonstráló vett részt. A szervezők között az EDF-en kívül megtalálható volt a baloldali kötődésű Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: illusztráció. A fotó 2022. október 14-én készült. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ennek következménye lesz, hiányolja a magyar feliratokat a szerb elnök

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük