Ábrahám Róbert: Rossz néven vették bizonyos körökben, hogy egy fontos figurát be kellett áldozniuk
A tegnapi tüntetés után kialakult állapotokról írt legfrissebb bejegyzésében Ábrahám Róbert, miközben Lakatos Márk eltüntette hivatalos facebook oldalán majd az Instagramon bizonygatta, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok.
Ábrahám Robi viszont arról írt, hogy bizonyos körökben nagyon rossz néven vették, hogy be kellett áldozniuk egyik celebjüket, aminek nyomán most igyekeznek minimalizálni a károkat…
Ma délelőtt arról értesítettek, hogy nagyon rossz néven vették bizonyos körökben, hogy egy fontos figurát be kellett áldozniuk és első körben megpróbálják minimalizálni a károkat, második körben pedig megállítani bármi áron. A legkevésbé sem hat meg. Senki nem idióta. Ha tegnap nem fostak volna be a gyermekvédő influenszerek, meg a sajtójuk, akkor még egy semmitmondó közlemény sem került volna ki 6 nap után. Sőt, ugyanúgy hírzárlat lenne. 5 napig hallgattak és töröltek, a 6.-on pedig elkezdtek szervezkedni. Mindenki tudja, hogy hatalmas erőtér az, ami mögöttük áll, de túl nagy tétje van annak, hogy ne göngyölítsük ezt fel. Megyünk tovább! Pénteken pedig újabb videó érkezik!

[irp posts=”128693″ ]

Kiemelt képen: Ábrahám Róbert / Fotó: facebook
Legfrissebb anyagaink:
Dr. Bene Gábor: A Nemzetgyűlés miatt oszlattak 2006-ban?
Franka Tibor: Tiszás! Készítsd fel a családot!
Éjszakai tárlatvezetés a bezárt Terror Házában – Tarr Zoltán a rosszalló tekintetek elől elzárva nézte meg a kiállítást, amit bezáratott
Vége a konteónak: kormányok napirendjén a nap elhomályosítása
„Nem a csatatéren fog befejeződni” – Rubio üzent, az USA nem írta alá az EU oroszellenes nyilatkozatát
Ukrán titkosszolgálati támadás Magyar B. Tamás ellen – az SBU külön határozatot hozott, blokkolják a tartalmait
„Az állam keres Putyinon” – a Mol nyeli a drágulást, a lakosság fizet, a kormány pedig bezsebeli a többlet áfát és az oroszadót





















