KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Taurusok miatt szorongatják Scholzot

Egyre nagyobb a nyomás nehezedik Olaf Scholz kancellárra, azért, hogy Taurus cirkálórakétákat szállítson Ukrajnának. Úgy tűnik, hogy a berlini háborús uszítók különösen a Wirecard-botrányban való érintettsége miatt akarják megzsarolni Scholzot, és arra kényszeríteni, hogy további fegyvereket szállítson Kijevnek.

A Zöldek, az FDP és a CDU politikusai a Düsseldorfer Rheinische Post című újságban hangsúlyozták ezeknek a fegyvereknek a szükségességét, és súlyos vádakat fogalmaztak meg Scholz ellen.

„A Taurus cirkálórakéták szállítása Ukrajnának már régóta esedékes” – mondta Sara Nanni, a Bundestag zöld frakciójának biztonságpolitikai szóvivője –

„Elsősorban a szövetségi kancellár vonakodik azonban ettől, a szövetségi kormánynak viszont nem ez az általános hozzáállása”.

Marie-Agnes Strack-Zimmermann, az FDP védelmi szakértője az esetleges fegyverszállításokkal kapcsolatban elmondta: „Nem szabad félnünk a saját merészségünktől, mert Putyin éppen ezt reméli”. Németországnak végre le kell szállítania a Taurusokat Ukrajnának, hogy azokkal megzavarja az orosz utánpótlási vonalakat.

Roderich Kiesewetter, a CDU külpolitikai szakértője szerint Oroszország megerősödve tekint magára a Nyugat gyengesége és a Taurus szállítások elmaradása miatt. „Ezért a támogatás elmaradása nem csupán a segítségnyújtás elmaradása, ami növeli az ukrán áldozatok számát, hanem de facto Oroszország támogatása”. A Taurusok azért fontosak, „mert ez a rendszer alkalmas arra, hogy messze a frontvonal mögött felszámolja az utánpótlási és parancsnoki hálózatokat”.

A Wirecard-botrány, amelyben befektetők ezreit fosztották meg megtakarításuktól, Olaf Scholz kancellár vesztét okozhatja. A botrány azonban most új dimenziót ért el.

A La Repubblica című olasz napilap beszámolója szerint Scholzot már 2024-ben leválthatják a szövetségi kancellári posztról, és helyére Boris Pistorius szövetségi védelmi miniszter kerülhet.

Az újság azt írja, hogy „a pletykák szerint a Wirecard-ügy és a Jan Marsalek állítólagos „orosz kémhez” fűződő kapcsolatai adhatják meg a végső csapást a szociáldemokrata vezetőnek”.

Felmerül a gyanú, hogy Scholzot Vlagyimir Putyin orosz elnök „irányítja”. Az újság szerint Scholzra „Oroszország árnyéka” vetül. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: „Scholz zsarolható, mert Putyin Marsaleken keresztül bombasztikus lehallgatási információkkal rendelkezik”? A The Wall Street Journal korábban Jan Marsaleket, a Wirecard egykori igazgatótanácsi tagját állítólagos „orosz kémnek” állította be. Marsalek állítólag információkat adott át Moszkvának a Wirecard korábbi ügyfeleiről.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszországnak békére, nem tűzszünetre van szüksége

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Olaf Scholz német kancellár / Fotó: AFP © Miguel Medina

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!