KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A pofátlanság legteteje – “A holokauszt magyar bűn” – Schmidt és Fürjes Tel-Avivban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

schmidtmáriaSchmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója és Fürjes Balázs kormánybiztos a helyi “magyar” (tényleg ez áll az MTI hírében) közösség képviselőinek ismertette szerda este a tel-avivi nagyköveti rezidencián az új józsefvárosi holokauszt-emlékhely terveit.

A szem a lélek tükre – Betyárok
A szem a lélek tükre – Betyárok

 

Schmidt Mária – aki az intézmény szakmai koordinációjáért felel – elmondta, hogy a Sorsok Házában elsősorban “a fiatalok érzelmi azonosulását, megrendülését” szeretnék elérni úgy, hogy “alulnézetből”, vagyis egy gyermek szemszögéből, egy tizenéves számára is érthető módon mutatják be a “holokausztot”. A “magyar” zsidók második világháborús sorsát úgy próbálják majd bemutatni, hogy annak magyar és egyúttal “általános emberi üzenete legyen”, közben érzékeltetve az emberi sorsok mögötti döntések súlyát. A segítők és embermentők történeteivel jó példát akarnak mutatni a kiállítást megtekintő diákoknak…

A látogatóknak egy labirintusban kell majd haladniuk, amivel a zsidók akkori bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetét akarják érzékeltetni. A kiállításon alkalmazni fogják a modern technika legújabb vívmányait, és az emlékhely anyagát folyamatosan bővítik az esetleges új információkkal (értsd: hazugságokkal, újabb kitalált történetekkel – a szerk.).

schmidtbalog
Balog ezúttal – legnagyobb szívfájdalmára – nem lehetett ott

schmidt1bajnai

Bajnai sem, de tökéletesen mindegy, hogy éppen kormánypárti vagy “demokratikus ellenzéki” csúszik-mászik a metélt főnökség előtt, ebben a legapróbb különbség sincs köztük – mint ahogy a Schmidttel ápolt viszonyukban sem

Az intézmény létrehozásával hangsúlyozni akarják, hogy “a magyar zsidó közösség és kultúra kiemelt része a magyar kulturális örökségnek és a kortárs magyar kultúrának” – nyalt be Tel-Avivnak Fürjes Balázs. A kormány egyáltalán nem tűr meg semmiféle nemi, faji és vallási megkülönböztetést – szögezte le (kivéve persze azt, ha magyarok ellen irányul zsidók vagy cigányok részéről – tehette volna hozzá).

schmidtfurjes
Schmidt és Fürjes már szeptemberben teljes gőzzel szervezkedett

“A magyar zsidók holokausztja magyar tragédia, magyar bűn, és olyan veszteség, amellyel kapcsolatban Navracsics Tibor (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kijelentette, hogy a magyar állam is felelős volt miatta” – folytatta az alázkodást Fürjes Balázs. “Felejteni tilos, emlékezni kötelező” – nyilatkoztatta ki a kormánybiztos (aki ezt valamiért csak az állítólagos zsidó tragédiák kapcsán gondolja így), hozzátéve: mindent elkövetnek azért, hogy a rövid határidő ellenére már jövő áprilisban megnyíljon az új emlékhely.

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

schmidtfurjes2

Lázár a szeptemberi ülésen: az egyik legnagyobb veszély (mármint a holomítoszra) a “relativizálás”, az ez elleni küzdelem jegyében hozzák létre az emlékhelyet (az adófizetők újabb milliárdjaiból)

A hallgatóság soraiban helyet foglalt Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki irányt mutatott a gyarmatnak: “fontos, hogy az új budapesti emlékhely együttműködjön a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és múzeummal”.

(MTI nyomán)

Forrás: Betyárvilág

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

66 thoughts on “A pofátlanság legteteje – “A holokauszt magyar bűn” – Schmidt és Fürjes Tel-Avivban

  1. Mi a baj fijug? Nem Szaljosánnak épül emlék múzeum? Nahát.. be kell érnetek a lovas tengerésszel…:) A zsidók nem kaptak eleget szerintetek háát ezt vitatnám, de a szarevő náci/nyilas patkányok már előjöhettek a csatornából..még bűzlenek, d már öltönyöket próbálgatnak, a náci párt már a parlamentben, éppen késsel villával tanulgatnak bánni…már nem a körmükkel piszkálják a fogukat és nyilvánosan nem szellentenek…Nem elég ennyi? Már az antiszemitizmustól is elhatárolódnak…:)

    Üdv betartás!

    Fispán géza

    1. Párját ritkító kipás barom vagy!

      Székely István

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Igazán mélyenszántó gondolataidra _ már ha lettek volna_ mivel lenyűgöztek, válaszolni sem tudok. Stílusod is lenyűgöző, és van is..ha nem is a neobarokk….:)

        Fipán Géza
        Debrecen

      2. Először vagy fipán ..aztán fispán..aztán hülyeségeket irkálsz..de a neved sem tudod vagy hazudsz rettegő…ez jellemző rád-rátok kun béla unokája te sztalin keresztfia…

        Trgel Lajos

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    2. Öreg , remélem , hogy egyszer személyesen is összefutunk ! Hogy mersz te lenácizni bárkit , aki nem akar zsidó irányítás alatt élni Magyarországon ? Csak egyszer adná az ég , hogy ilyen nagypofájú cionista féreggel rendőrök és szemtanúk nélkül találkozzak ……
      Sztanó

      1. Azért náciztam le ezt az idiótát mert náci…Érted? Nem ? nem baj..

        Ahhoz, hogy találkozhassunk beszari náci köcsögöm, nekem min alá kéne írnod a szaros neved. De te éppen olyan beszari vagy mint nyilas patkány elődeid akik 2 éves gyerekek és terhes anyákkal szemben vitézkedtek…A zsidókra kenni a tehetetlenségeteket, balfaszságotokat, a kemény munka és tanulás nélküli sikerre vágyást már 44 -ben igazoltátok amikor a GESTPO -nál feljelentett és elhurcolt zsidó szomszédaitok lakását raboltátok ki…ti, és vagy elődeitek. Most nincs náci hadsereg amelynek védő szárnyai alatt újra ( a seggébe bújva, hogy te is értsd!) megpróbálhatnátok..Hallottál már már Radnóti Miklósról..? Nem? a 8-os könyvedben majd megtalálod ha eljutsz odáig…olvasd el!

        Fispán Géza

      2. Nézzünk néhány kártevőt a közel múltból..akiktől retteg a náci szimpatizáns csorda:

        Magyar, zsidó származású Nobel-díjasok.

        Bárány Róbert orvos, Friedman Milton közgazdász, Gábor Dénes fizikus, Harsányányi C. János, közgazdász, Hevessy György és Pollányi, János, György, vegyészek, Elie Wiesel író..Wiegner Jenő atomfizikus,

        Pick Márk a Pick szalámigyár megalapítója és világhírű termékének kifejlesztői..

        Herz Ármin és fiai a Herz szalámi világhírű gyár fejlesztői, tulajdonosai..voltak.A szegedi paprikát a Kotányi János és Pártos Nándor tette világhírűvé..

        Fischer Mór a herendi porcelán gyár megalapítója a párizsi világkiállításon elért sikere után nemességet nyert..”farkasházi” előnévvel..

        Frommelr Rudolf a Frommer pisztoly feltalálója, akinek 150 találmáyát nemességgel jutalmazták, „ fegyveneki „ előnévvel..munkatársa volt a Bolond Istók élc lapnak.

        Lőwy Izsák a Károlyi grófok homok pusztáján 1835-ben bőrgyárat létesített, a munkásainak lakótelepet építtetett úgy hívták, hogy Újpest, az egyetlen magyar város amit zsidók alapítottak…a városalapítók utódai közül mintegy 16 000 –et deportált a hálás utókor.

        Nemes Marcell: Ő ajándékozta Mányoki Ádám közismert II. Rákóczi Ferenc fejedelem portréját a Szépművészeti múzeumnak.. Ő fedezte föl El Grecot a Prado pincéjében tartott képei alapján

        Richter Gedeon a világhírűvé vált gyógyszer gyár megalapítója a a Kalmopirin feltalálója a nyilasok a Dunába lőtték…

        Wolf Emil alapította meg a Chinoin máig sikeres másik világhírű gyógyszergyárunkat.

        Rotschild Klára divatszalonjából öltözködött a kormányzó úr egész családja..

        Vámbéry Ármin, mohahamedán dervisként életveszélyt vállalva..kutatta a magyarok őshazáját.

        három magyar zsidó..lord …:

        Stein Aurél (Lord Aurél) India kutató, értékes könyvtárát ellenszolgáltatás nélkül a magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

        Káldor Miklós ( Lord Nikolas ) több államban a kormányok tanácsadója a magyar gazdaság stabilizációja idején felkérték a forint bevezetésének tervezésére.

        Balogh Tamás ( Lord Tomas) a modern polgári közgazdaságtan kidolgozója az oxfordi egyetem tanára, energiaügyi miniszter a munkáspárti kormányban a 60-as években.

        Goldzieher Vilmos az első magyar nyelvű szemészeti könyv írója, ő javasolta, hogy a 1868-ban, hogy a gyengén látó gyermekek számára külön iskolát hozzanak létre, speciális tananyaggal.

        Korányi Frigyes báró a szabadságharc honvédfőorvosa, ő kezdeményezte a tüdővész elleni szervezett védekezést, a kísérleti belgyógyászat megalapítója, a budakeszi tüdőszanatórium létrehozója.

        Korányi Sándor báró a modern vesekórtan világhírű megalapítója…elsőként alkalmazta a biokémia és a biofizika eredményeit 1944-ben a nyilasok megölték

        Kresz Géza sebész a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalapítója.

        Pikler Emmi a modern csecsemő és gyermekgondozás magyar és nemzetközi iskolateremtője.

        Hirschler Imre nőgyógyász. Aki a szegény betegeit ingyen kezelte, több népszerű-tudományos mű szerzője, a legismertebb .

        „A nők védelmében ” című
        :
        Egy kevés, hogy meg ne ártson..

        Fispán Géza

  2. Esedezve várom, hogy megnyíljon.Elsô akarok lenni aki meglátogassa. 🙂 Attól tartok, hogy olyan lessz mint a szervezôi.

    Corvinus

    1. Hej hej hej hejjesírás…Személyesen Schmidt Pál álamelnök úrhoz van szerencsém…?

      Fipán Géze

      p.s.
      Szegény magyar nyelvünket csak a „mélymagyarok” köpik szemen naponta..:(

      „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” (Mt 7: 1-5)

      (Híradmin)

    2. Magyarul így kellett volna írnod, de még a gép is aláhúzza pirossal, ha rosszul írtad, persze hogy kijavítsd tudnod kéne mondjuk a 9 kíséletnél mi is a helyes…:

      „Esedezve várom, hogy megnyíljon.Elsô akarok lenni aki meglátogassa. 🙂 Attól tartok, hogy olyan lessz mint a szervezôi.”

      Helyett:

      Esedezve várom, hogy megnyíljon. Elsô akarok lenni aki meglátogatja. 🙂 Attól tartok, hogy olyan lesz mint a szervezôi.

      Off

      Lásd még az ipszilonisták és jottisták harcát a magyar helyesírásban..de ezt gondolom úgysem érted…:(

      Fispán Géza

      Kedves Fispán Géza!

      Ha másokat kioktat, legalább maga legyen pontos! „Ha vak vezet világtalant, mindketten a gödörbe esnek” 😛

      Helyesen így lett volna:

      „Esedezve várom, hogy megnyíljon. Első akarok lenni, aki meglátogatja. 🙂 Attól tartok, hogy olyan lesz, mint a szervezői.”

      Ugyanis a mondatokat tagoló vesszők sem viccből lettek kitalálva!

      (Híradmin)

      1. Nagyon szépen köszönöm, sajnos csak a legelképesztőbb hibákra koncentráltam, de Önnek van igaza. Együtt talán tudunk még tenni szép magyar nyelvünk ápségért még többet.

        Ám ha már megszólított, Önöket nem zavarja ez az alpári, gyalázatos rasszista hangvétel, amelyet a tisztelt olvtársak megengednek maguknak? Hm?

        Fispán Géza

  3. Ami igazán nagy pofátlanság azt itt találhatjátok! Ez nem csak a Magyarsággal hanem az egész világgal! Mert valójában a zsidóság ténylegesen Sátánisták vagy Kali imádók, emiatt olyanok amilenyek, ezek közzül sokan meg vannak szállva vagy használva egy démoni erőtől! Aki tud németül az nézze ezt meg!!!

    (https://www.youtube.com/watch?v=1yDc1Szi9QU)

    Ariane

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

      1. A Szegény és hülye mindig az aki azt másról mondja 🙂 a tényeket nem tudod a durva szavaiddal megváltoztatni! Túlságosan is szeretek sok barátot akik hithű zsidók, és valójában már nálluk is megy az osztódás mert rájöttek, a következő áldozat ők maguk lesznek, az ostor mellyel elődeik neki áltak, nem csak állati hanem emberi áldozatokat is szedni, visszacsap rájuk! Mert ez a démonok természete, addig használnak téged amíg van hasznuk belőled, amint nincs, kinyírnak, mint az összes titkos szervezetben! És te nem vagy képes meglátni a durva beszédet Fispánka! Ezért is használod azt, azt gondolván hogy azzal mekkora hatást érsz majd el! Hát az igazság az az Fispánka hogy csak egyet érsz el vele, lealacsonyodsz egy nagyon alacsony rezgésszintre ahol olyan lények uralkodnak akiket még nem látsz, de megígérhetem hamarosan fogsz 🙂 és ez még messze nem a halál időpontjában megjelenő kis kellemes szörnyetegek, szörnyűsége lesz 😀 azoktól befogsz ugyanis kakilni! A történelemben már megannyiszor így volt ez és mint akkor most se lesz másképp!A következő áldozat mindig a legközelebb levő= sajnálatos módon momentán a zsidóság!/Megjegyzem csendesen hogy ők csak a gyökere annak ami megy a világban, szóval lesznek itt mindenhonnan áldozatok, de a fő és legnagyobb veszteség őket fogja érinteni 🙁 Aki másnak vermet ás maga esik bele! Nem értik Jézust, nem értik a Szenteket! Sosem értették, mert nem is akarták érteni Őket! Szeretik inkább eltenni lábalól azokat akik az Igaz és egyetlen Istenhez húznak, mint korszakokkal előbb és a köztes időben is mindig a démonok és/vagy általuk manipulált meggyengült lelkek! Áldozati szertartásokat végeznek amelyek csak nevükben azok! Valójában meg vannak kötve az univerzum egy bizonyos pontján és onnan vannak használva= nem mások mint örök rabszolgák! Fenyegetnek, nagyon lenézően beszélnek és roppant mód felfuvalkodottak! Mint te is Fispánka 🙂 hogy ki és hogy hal meg azt se te, se senki más nem fogja eldönteni! Szóval vagdalódzhatsz ahogy akarsz, meg üvöltözhetsz ahogy akarsz, meg toporzékolhatsz ahogy akarsz! Mint az óvodában az ovisok! Ez a módszeretek! Hangoskodni és újjal mutogatni!A tények tények fognak maradni és a természetben nincs „dehát én nem így értettem” ott nem tudsz kimagyarázni semmit, se te se a többi hozzád hasonló hasonszőrű 😀 Erre mondják a Szentek világszerte, Ostoba! Azok! Ostobák, mert kell nekik az anyagi hatalom, ostobák mert nem látják se a saját lelküket se másét, és még lehetne sorolni! Istent akarnak játszani, mert képtelenek úgy önmagukkal mint a világgal békében élni! Szóval Fispánka cinizmus ide vagy oda, csunya és lealacsonyító szavak ide vagy oda! NEM FOGNAK AZ ILYEN EGYEDEK MENEKÜLNI ATTÓL HOGY FELELŐSSÉGRE LEGYENEK VONVA! És ha azt hiszik hogy az által ha a világot szét bombázzák atombombákkal, meg ha mindenkit lehülyéznek, stb… stb…. akkor megkapják a világot, hát tévednek, mert ez itt nem megoldható, a világ csak akkor lehetne vagyis lehetett volna az övék, ha tisztességgel viselkednének, de nem ezt teszik, a más nemzetekből meg mindenki aki bedől ennek az alacsony rezgésszintnek ugyanúgy fog járni! Szóval ennyit, csak röviden 🙂 Kedves hibakereső Fispánka 😀 És még így is több tisztelet van abban amit leírtam mint a te 1 mondatodban vagy 2 volt?! Nem is tudom 🙂 Szóval bölcsebb lenne ha felkötné mindenki aki ilyen szinten mozog a gatyuszát, mert itt most nem lesz laca facaméghozzá világviszonylatban nem lesz! Sok sikert a túléléshez Fispán Géza <3 🙂

  4. Az a „magyar bűn” hogy ezt engedjük.

    Liliom

    (Mellesleg hadd épüljön meg a központ! A rendszerváltás után jó lesz Atilla király Központnak, ahol majd helyet kaphat minden, ami ma sehol. És a földszinten lesz egy tisztességes Laci konyha is, sok-sok malacsággal! Direkt!)

      1. A „művelt” Nyugaton lehet, hogy így írják. A magyarok nem.

        Liliom

    1. Liliom! Egyet értek, de ahhoz hogy ez ne így történjen, sokaknak fel kéne ébredni és tiszta, düh és gyülölködés nélküli fejet teremteni, mert ez az erő amit itt most képviseltetve látunk messze nem emberi 🙁 Te hogy látod ezt?! Várom válaszod üdv Ariane

      Ps: Atilla név így van írva eredeileg, de van ahol Atilának és van olyan is ahol Attilának írják 🙂 ugye?!

  5. A Jad Vasem szerint a Magyarországról elhurcolt zsidók száma 235 ezer fő!! Illene kijavítani a holokamú üzletelőknek is ezt a számot a 600 ezerről csökkenteni erre a valós számra! Legfőképp azt is terjeszteniük kellene, hogy mindez azért következett be mert a már háború előtt egyeztetett és aláírt állam (izrael) tényleges létre hozását szüneteltették mindazért, hogy háború után mindezzel vissza éljenek! Azt is illene tudatosítaniuk, hogy a zsidók a nyugati vezetőkön keresztül elsősorban a népirtó Churchillen keresztül akik mindenáron háborút akartak és a „demokrata” usán akik nem engedték kiszállni a hajókról a zsidókat se amerikában, se közel keleten! A többi apróságról nem is beszélve, illene azokról is beszélnének!
    kató rudi

    1. Kedves Túró Rudi kedvelő…Kató!

      Ezt olyan zárt körben kéze terjesztened ahol a magafajták acsarkodnak..”.büdösszájúnyilaspatkányok ” körében..A számháborúban még a „bsznyp”-k lásd fenn …nem fordul elő…a te szempontodból meg teljesen mindegy, hogy melyik szám a valódi. Amúgy nem volt könnyű össze számolni, mert a nyilas patkányok és a magyar csendőrség a vége felé már nagyon nem ragaszkodott az iratok archiválásához _ megőrzéséhez_..mert sejtették nem lesz érte Corvin lánc..Azért vannak különböző adatok, mert egyszer a trianoni ország csonkítás utáni, míg mások a vissza csatolt területekről elvitt zsidókat számlálja össze becsléssel. A magyar horthyista és nyilas hatóságok számára kifejezett pech, a precíz náci nyilvántartás . Így azután a Magyarországról elhurcolt zsidók létszáma kb 450 00 fő. Köztük gyereke, nők, öregek, a férfiakat gondosan kiválogatták a doni katasztrófa számára gondoskodó szuper intelligens politikusaink. Amúgy a „bsznyp”- számára ez inkább öröm, mint sem bánkódásra ok…amit mert, oda lett a szabad rablás lehetősége.

      Fispán Géza
      Debrecen

      A becses neved mint minden náci te is..f…sol alá írni..jellem grófnő..

      1. fispán genetikai hulladék!

        Hozzád képest az általad .”.büdösszájúnyilaspatkányok ” úri közönség akiknek az ilyen állati ösztönök által vezérelt görények a talpukig se érnek fel! Remélem mihamarabb bekövetkezik ahogy azt egy előttem kommentelő EMBER vázolta neked, azaz a saját fajtád fog téged is a dögkútba lökni ahonnan a korábban oda lökött dögök is elmenekülnek mert nem vállalnak veled közösséget!
        kató rudi

  6. A holokauszt már 60 éve véget ért. Nem lenne ideje túl lépni rajta??? Nem mondom, hogy felejtsük el, de nem kéne újra és újra feltépni a régi sebeket!!! Ingerelve mindenkit, pedig a most élő emberek zöme még tervben sem volt akkoriban.

    echtogamat

    1. Túl lehetne lépni, ha pl mint itt nem gyaláznák a megölt ártatlanok halálát. A trianoni béke szerződés még régebben történt meg és lám, mégis a mai napig emlegetjük…

      Fispán géza

      1. Oh! ide még írok valamit! Tudtad kedves Fispán Géza, hogy azok a lelkek akik a „holocaust” alatt elhagyták a testüket, addig lent voltak a pokolban Jézus keresztre feszítéséért?! Ugyanis azok a lelkek voltak azok akik anno 1600 éve kb Jézusra kiáltották hogy Őt feszítsék meg ne a Barabást! 🙂 És tudták hogy mi lesz a sorsuk, azok a Lelkek bevállalták ezt is mert be kellett vállalniuk! Ez a hatása annak ha Szenteket nem hall meg az ember 🙂 Mindezeken túl, mivel az én nagyapáim éltek anno amikor ezek történtek, minden Katonatiszt elmondása szerint a parancsba egyáltalán nem az volt beírva hogy munkatáborba vinnék őket, hanem az hogy a védelmük érdekében kell elvinniük a zsidókat. Mert a terve a Hitlernek, aki maga is zsidó volt az az volt hogy más nemzeteket hagyjon hogy egymást nyírják ki és aztán a megüresedett részekre telepítette volna be azokat a zsidókat akiket megőrzött, csak volt 1-2 dolog amit elfelejtettek a kedves Hitlerke és társai, egy háború alatt nehéz megoldani az élelmiszer és gyógyszeres ellátást! = következmény az az lett hogy szegény emberek el kezdtek fogyni és így meggyengült az immunrendszerük, ennek következtében pedig könnyen ki tudtak törni különféle járványok! Mindazokon túl nagy szenvedés volt látni azt is ,hogy mások mennyire szenvednek a lesoványodás miatt, no meg a félelem is ott volt a saját haláltól! Egyszóval a mese nem így van, ahogy azt oly édesen beadják még a zsidóknak is! ……….. Láttam egy filmet amit egy zsidó fiú készített az antiszemitizmusról, körbe kérdezett világszerte hogy ki és mit gondol erről a témakörről, a nagymamája Oroszországból „emiatt” költözött le Izraelbe és a nagyi elmondta hogy az egész egy kitalációja a zsidó vezetésnek akik a világon abból élnek hogy pénzt kölcsönöznek ki! Azt is elmondta a nénike hogy ezek az emberek azért nem költöznek Izraelbe mert ott dolgozniuk kéne, így jobban meg tudnak mások becsapásából élni és mondott egy jelzőt 2x is, de az is lehet hogy 3x ismételte el, azt mondta hogy ezek a szidók „Gazemberek”, meg kell hagyni őszinte a Nagymama! Elsőre nagyon kiakadt azon hogy az unokája erről a kérdésről faggatta, de aztán megértette hogy mi is a célja az unokájának és elmondta amit el kell mondani! Ugyanebben a filmben több magasabb beosztásban tevékenykedő vagy éppen őszinte zsidó mondja el a véleményét az egészről. mind azt mondják, hogy tudatosak arról hogy ki lesznek zárva bizonyos körökből, de ez az igazság! Aztán meg lehet figyelni hogy hogyan fordítják át a fiatalok agyát egy olyan szintre ahol minden más „nemzet” /ezt azért tettem ilyen jelbe mert ilyen nincs 🙂 / semmi másra nem áhítozik csak arra hogy őket megölje! És kihasználják a fiatalok jóhiszeműségét! Méghozzá minden szégyenérzet nélkül! Valójában elzárják ezáltal a következő generációkat tudatilag attól hogy bizalommal tudjanak lenni úgy önmaguk mint más emberi lények által, tehát bekapszulázzák őket egy bezárt félelmekkel teli életbe! Emberi roncsokká teszik őket, akik nem tudnak később már kinyílni és egész életük végéig bennük marad a gyűlölet ami valójában csak hazugságokra épül! Mint minden más is amit manapság láthatunk ebben a világban! Ahogy egy zsidó ismerősöm mondta egyszer, nincs igazság ebben a mai világban! Az egyetlen igazság az maga Isten és az hogy az Ő energiái ezeket az élőlényeket ugyanúgy a helyükre fogják tenni mint másokat! Szóval sok sikert! Még egyszer <3 kedves Fis…pán Géza :)….. az ébredéshez is <3

  7. A Jad Vasem adatai te hazudozó…nyilas patkány: Holokauszt MA

    Overview
    A „holokauszt” szó jelentése
    A zsidó holokauszt
    Más csoportok elleni atrocitások
    Az üldözötteket mentő személyek
    Holokauszt-emlékművek
    Holokauszttagadás és holokausztrevizionizmus
    Jegyzetek
    Források
    További információ
    Kapcsolódó szócikkek
    Related Articles
    Do you like the ‘Timeline’ section?

    I like it
    I’m indifferent
    Not so much
    Never seen it
    Other
    A holokauszt (a görög ὁλοκαύτωμα, holokautóma szóból: „teljesen elégetett”, t.i. égőáldozat). A szó a Szeptuagintából ered és a héber עוֹלָה ólá-nak („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása. Zsidó terminusa azonban nem ez, hanem a Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה), ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti (jiddis חורבן) Churben).
    A holokauszt a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás neve, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul.
    A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a cigányokat (Porajmos), az oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket (Generalplan Ost), a fogyatékosokat (Aktion T4), a homoszexuálisokat és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat, kommunistákat vagy Jehova Tanúit. Üldöztetést szenvedtek rajtuk kívül a rendszerrel szemben álló katolikus papok és protestáns lelkészek is, akik közül sokakat deportáltak, fogságban tartottak vagy ezekkel fenyegettek. Sok kutató nem veszi bele ezen csoportokat a holokauszt definíciójába, hanem azt a zsidó nép irtásaként határozza meg, A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.
    Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe. A Harmadik Birodalom által újonnan meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen kivégezték a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő haláltáborokba; akik túlélték az utazást, azok nagy részével gázkamrákban végeztek. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.
    A „holokauszt” szó jelentése
    A holokauszt (görög: ´ολοκαυστον, holokauszton) szó jelentése „teljesen elégő áldozat”. Ebben az értelemben először a történész Xenophón használta, majd megjelent a héber Biblia görög nyelvű fordításában, a Septuagintában is. Szent Jeromos latin bibliafordítása holocaustum formában terjesztette el az angolszász nyelvterületen. A német és annak hatása alatt levő nyelvterületeken (ide tartozik hagyományosan a magyar is) nem volt használatos a kifejezés, mivel Luther Márton a Brandopfer (égőáldozat) kifejezéssel fordította.
    A holokausztban érintett népek kezdetben a saját nyelvükön nevezték el: a zsidók „soá”-nak (a השואה – hásoá héber szó jelentése „csapás”), a cigányok Porajmos-nak (elemésztés) hívják.

    Ezzel magyarázható, hogy az európai zsidóság elleni népirtásra először angol nyelvterületen használták a kifejezést 1942 decemberében a News Chronicle című napilapban, Hitler a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó terveivel kapcsolatban: „…the Jewish peoples are to be exterminated”. 1945-től zsidó holokausztként „foglalt” politikai és történelmi szövegösszefüggésekben ez a kifejezés – de csak az angolszász nyelvterületen. 1972-től terjedt el a széles nyilvánosságban Frederick Forsyth regénye, Az ODESSA-ügyirat nyomán. Később más népirtásokra (például a ruandaira vagy az örményre) is használni kezdték.[forrás?]

    A zsidók elleni tömeges gyilkosságok máskor is zajlottak Európában, így a középkorban. A legnagyobb a 15. század végén Spanyolországban történt. Tomás de Torquemada inkvizítor nevéhez köthetőek ezek a vérengzések, ezreket öltek még és további ezreket űztek el. A történészek a spanyolországi eseményeket „kis holokausztnak” is nevezik.

    A zsidó holokauszt
    Hitler nem titkolta zsidók iránti ellenérzését; az 1925-ben kiadott Mein Kampfban Németország és az árja faj elleni világméretű összeesküvés szervezőiként írta le őket, akiket ki kell űzni az ország politikai és szellemi életéből. A kiirtásukról nem írt, de visszaemlékezések szerint négyszemközt már beszélt róla: Joseph Hell újságíró visszaemlékezései szerint 1922-ben ezt mondta neki:

    „ Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól. ”
    Az 1930-as években a zsidók jogi, gazdasági és társadalmi mozgásterét egyre jobban leszűkítették. 1933-ban kitiltották őket a közszférából, eltiltották a jogászi, orvosi és mezőgazdasági pályától. 1935-ben a nürnbergi törvények megfosztották őket állampolgárságuktól és megtiltották a nem zsidókkal való házasságukat.

    A holokauszt kezdetét gyakran a Kristallnachttól, 1938. november 9-től számítják. Néhány nappal korábban egy Franciaországba emigrált zsidó – Herschel Grynszpan – tiltakozásul lelőtt egy német diplomatát – Ernst Eduard von Rath-ot. Válaszul Németországban betiltották a zsidó lapokat, és kitiltották a zsidókat a német oktatási intézményekből. 9-én este civilruhás rohamosztagosok zsidóellenes zavargásokat szítottak, közel száz zsidót megöltek, több mint ezer zsinagógát és sok ezer zsidó lakást és boltot kiraboltak és felgyújtottak, és mintegy 30 000 embert koncentrációs táborokba vittek. Hasonló események zajlottak Ausztriában is.

    A háború kitörésével a német zsidópolitika második szakaszába lépett, melynek célja a zsidók területi elkülönítése volt.[forrás?] 1939 őszén a németek megszállták a mintegy kétmillió zsidó lakta Nyugat-Lengyelországot. Reinhard Heydrich, a Reichssicherheitshauptamt feje azt javasolta, hogy gyűjtsék a lengyelországi zsidóságot néhány vasúti csomóponton fekvő nagyvárosban létesítendő gettóba, ahol kényszermunkát végeztethetnek velük, és a vasút megkönnyíti „további lépések” megvalósítását. (Adolf Eichmann 1961-es vallatása során azt állította, hogy a „további lépések” kifejezés alatt fizikai megsemmisítést értettek.) Ez meg is történt; a gettókban sok ezer zsidót meggyilkoltak, és még többen haltak meg éhségtől, betegségtől vagy a kimerültségtől, de szisztematikus kiirtásra ekkor még nem történt kísérlet.
    A nordhauseni koncentrációs tábor 1945. április 12-én; a táborban elhunytak számát 20 000-re teszik. – Holokauszt
    1940–43 között Németországból, Ausztriából és a későbbi Csehszlovákia területéről Eichmann vezetése alatt Lengyelországba deportálták a zsidókat. (Korábban Hitler azt tervezte, hogy a teljes európai zsidóságot Madagaszkár szigetére telepítik ki, ahol politikai túszként használhatják őket, a Madagaszkár-terv azonban logisztikailag kivitelezhetetlennek bizonyult.) Egy részüket a gettókba telepítették, másokat koncentrációs táborokba zártak. A koncentrációs táborokat hatalomra kerülésük után hozták létre a nácik politikai ellenfeleik (a kommunisták és a szociáldemokraták) számára; az első, a dachaui koncentrációs tábor 1933 márciusában kezdte meg működését. Kezdetben alig voltak többek egy-egy pincénél vagy raktárépületnél, de némelyik idővel hatalmas, a városon kívül elhelyezkedő táborrá nőtt. 1942-re hat ilyen nagy tábor volt Lengyelországban. A foglyok napi 12-14 órát dolgoztak a német hadiipar számára; sokan belehaltak az éhségbe, az őrök kegyetlenkedéseibe vagy az embertelen körülményekbe.
    A „végső megoldás”
    Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
    Az antiszemitizmus valamennyi hagyományos eszköze (rémhírek terjesztése, gettók felállítása, a zsidók jogi és emberi diszkriminációja, gazdasági szerepük teljes megszüntetése) mellett iparszerű és tervszerű megsemmisítésükre törekedett.
    Deportálás céljára használt vagon – Utazó kiállítás Kőszeg vasútállomásán – Holokauszt
    A nemzetiszocialista cinizmus ezt a „zsidókérdés végső megoldásának” (németül: Endlösung der Judenfrage) nevezte. A nemzetiszocializmus antikommunista jellegének a holokauszt kiterveléséhez és végrehajtásához nincs köze[forrás?], de a kommunistákat és a zsidókat gyakran összemosták és együttesen támadták: ‘judeobolsevizmus’. 1942 januárjában tartották Berlin mellett az ún. wannseei konferenciát, ahol tervezték a „végső megoldást”. Legkésőbb 1941 szeptemberében el volt döntve a zsidók meggyilkolása. A wannseei konferencián csak a terv végrehajtásának eszközeit beszélték meg. A megszállt lengyel és szovjet területeken az első naptól fogva tömeggyilkosságokat hajtottak végre. A wannseei konferencia résztvevője volt Adolf Eichmann, aki később a magyarországi holokauszt megszervezője lett.

    Magyarországon a zsidók deportálása az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával történt meg. Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba.x

    Akiket nem öltek meg azonnal a gázkamrákban, azok munkatáborokba – mint Auschwitz-Birkenau – kerültek. De a munkatáborokba csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egyből elgázosították. Az Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették őket, és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando (magyarul Különleges Egység: a gázkamrában és a táborban megöltek holttesteit elégető, főleg zsidókból álló munkacsapat) tagjai a holttesteket vagy tömegsírokba, vagy a krematóriumba vitték.
    A zsidó holokauszt áldozatainak száma
    A zsidó áldozatok időbeli eloszlása Raul Hilberg adatai alapján.
    Év Áldozatok
    1933-1940 100 000 alatt
    1941 1 100 000
    1942 2 700 000
    1943 500 000
    1944 600 000
    1945 100 000
    Az áldozatok számát több különböző becslés próbálta felmérni. A széles körben elfogadott számok öt és hatmillió között mozognak. Raul Hilberg német feljegyzések alapján 5,1 millióra tette az áldozatok számát. Martin Gilbert hasonló módszerekkel 5,75 millióra jutott. Jacob Leschinsky 5,95 millió halottat számított.[forrás?] Gerald Fleming alsó becslésként 4,975 milliót, Yehuda Bauer 5,82 milliót ad meg. Lucy Dawidowicz a háború előtti és utáni népszámlálási adatokat összehasonlítva 5,934 millió áldozatot kapott. Wolfgang Benz 5,3 és 6,2 millió, az Encyclopaedia of the Holocaust írói, Yisrael Gutman és Robert Rozett pedig 5,59 és 5,86 millió közötti halottal számolnak. A Jad Vasem valamivel több mint 4 millió áldozatot tart nyilván név szerint.
    Az egyes haláltáborokban elhunytak száma a Jad Vasem adatai alapján: Auschwitz-Birkenau: 1,3-1,5 millió, ennek több mint 90%-a zsidó; Belzec: 600 ezer; Chelmno: 320 ezer; Majdanek: 360 ezer; Maly Trostinets: 65 ezer; Sobibór: 250 ezer; Treblinka: 870 ezer. Ez összesen több mint 3,8 millió, amiből 80–90%-ra becsülik a zsidók arányát, ami a holokauszt zsidó áldozatainak körülbelül a fele. Félmillióra teszik a más, nem kifejezetten haláltáborként működő német koncentrációs táborokban elhunyt zsidók számát. 0,8–1 millióra becsülik azok számát, akiket az Einsatzgruppék öltek meg a megszállt szovjet területeken (ezeket a gyilkosságokat rendszerint nem dokumentálták). További százezereket az éhezés vagy betegség ölt meg a lengyel gettókban, még mielőtt deportálták volna őket.

    Magyarországon az 1941–45-ös határokon belül a háború előtt mintegy 900 000 zsidó élt, a háború végére 255 000-en maradtak.
    Más csoportok elleni atrocitások
    Szlávok
    Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
    Cigányok
    Vasúti sín Auschwitz II (Birkenau)-ban – Holokauszt
    Searchtool right.svg Bővebben: Porajmos
    Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók és a lengyelek deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is egy „zsidó rezervátumba”. A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak „3-4 vagon cigányt”. Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom „megtisztítását” a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt vittek a łódźi gettóba. A gettó zsidó vezetője, Chaim Rumkowski rasszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. „Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak.” Kérésére a nemzetiszocialisták a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az éhség, a járvány és a lakáshiány miatt egyre romló körülményeket a német hatóságok a szokásos módon „orvosolták”: a łódźi gettóból 1942 februárjában éppen úgy a chelmnói haláltáborba deportálták, és ott gázteherautóban kivégezték a romákat, mint a zsidó gettó lakóit. 1941 nyarán a keleti lengyel és szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei, az Einsatzgruppék zsidók százezrei mellett több ezer „aszociális” cigányt lőttek agyon. A Baltikumban működő egyik speciális egység jelentése szerint 1942. február 1-jéig összesen 138 272 embert öltek meg. A 136 421 zsidó, 1064 kommunista, 56 partizán, 653 szellemi fogyatékos, 44 lengyel, 28 orosz hadifogoly és 1 örmény mellett az alakulat 5 cigányt is kivégzett. Az Einsatzgruppe B egyik, Szmolenszk térségében tevékenykedő egysége 1942 márciusában 1585 zsidót, 27 kommunistát és 45 cigányt, egy másik alakulat ugyanebben az időszakban 1551 zsidót, 5 orosz bűnözőt, 20 kommunistát és 33 cigányt „részesített különleges kezelésben”. 1941 októberében a keleti front középső szakaszán egy, az Einsatzgruppe C-hez tartozó őrjárat 32 fős cigánykaravánt tartóztatott fel az úton. A szekerek átkutatása közben állítólag német katonai felszerelést találtak, és „mivel ez a banda nem rendelkezett személyi okmányokkal és nem tudták megmagyarázni a (német katonai) holmik eredetét, ki lettek végezve”. A déli szovjet területeken gyilkoló Einstazgruppe D 1942 áprilisáig összesen 91 678 embert ölt meg, köztük a márciusban kivégzett „261 fő aszociális elemet, beleértve a cigányokat is”. Ugyanennek az alakulatnak egy korábbi jelentésében a meggyilkoltak között található „810 fő aszociális elem, cigány, elmebeteg, és szabotőr”. 1942 januárjában szintén az Einsatzgruppe D jelentette, hogy Szimferopolban megöltek 824 cigányt, illetve, hogy a városban „a cigánykérdés megoldást nyert”.

    Halottak Buchenwaldban a német kivonulás után (1945. április 24.) – Holokauszt
    A nemzetiszocialisták a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban és Franciaországban nemigen törődtek velük. A kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek Belgiumból majdnem 400 belga, holland, német és norvég állampolgárságú cigányt deportáltak Auschwitzba, akik közül csak 12-en élték meg a felszabadulást. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült. 1943 őszén Olaszországból a nemzetiszocialisták néhány tucatnyi olasz vándorcigányt hurcoltak keletre.

    Szerbiában a megszálló német katonai hatóságok másfél év alatt helyben „oldották meg a zsidó- és a cigánykérdést”. A zsidókkal együtt mintegy 12 ezer cigányt lőttek agyon, vagy gázosítottak el teherautókban. 1942 augusztusában büszkén jelentették Berlinnek: Szerbiában „a zsidó- és a cigánykérdés megoldást nyert”. Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, a letelepedett romákat a zsidó gettókba küldték, a varsóiba 1942. tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el.

    A nemzetiszocialista Németországgal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Szlovákiából nem deportálták a helyi cigány lakosságot, de általában a települések szélére kellett költözniük. Néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek. SS-egységek százakat végeztek ki, de mintegy 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30%-át gyilkolták meg.

    Homoszexuálisok
    Az alacsonyabbrendű fajnak minősített népek mellett olyan csoportok is a holokauszt célpontjaivá váltak, akik a náci erkölcsi ideálokkal összeegyeztethetetlenek voltak; közéjük tartoztak a homoszexuálisok is. Noha Hitler hatalomra kerülése előtt a homoszexualitás viszonylag elfogadottnak számított Németországban (a melegek számát 1928-ban 1,2 millióra becsülték), az SA-t pedig egyenesen a homoszexualitás melegágyának tartották, a hosszú kések éjszakája után megváltozott a helyzet. 1936-ban Himmler felállította a Homoszexualitás- és Abortuszellenes Birodalmi Főhivatalt, a meleg férfiakat a német vér megrontójának bélyegezték, és a Gestapo melegbárokban tartott razziák és lakossági bejelentések révén elkezdte nyilvántartásba venni a homoszexuálisokat.

    1945-ig körülbelül 100 000 férfit tartóztattak le homoszexualitás miatt; mintegy felüket elítélték. A koncentrációs táborba küldöttek számát 5–15 ezer közé teszik, a többiek közönséges börtönökbe kerültek. A táborokba zárt meleg férfiaknak rózsaszín háromszöget, a leszbikusoknak az antiszociális hajlamot jelző fekete háromszöget kellett viselniük. Az internáltak nagyobb része meghalt, részben annak köszönhetően, hogy nemcsak az őreik, hanem a fogolytársaik is kegyetlenül bántak velük. Egy kis részüket bírósági utasításra kasztrálták. Egyeseket megkínoztak vagy hormonkísérletekhez használtak. Egyes esetekben a homoszexualitás vádját ürügyként használták katolikus papok ellen.
    Összességében a holokauszt a melegeknek csak egy töredékét érintette, nekik azonban más, a nácik által üldözött csoportokkal szemben a háború vége sem mindig nyújtott menekülést. Sokukat továbbra is börtönben tartották a nácik által hozott homoszexualitás-ellenes törvény alapján, amit csak az 1960-as évek végén töröltek el. A homoszexualitásért koncentrációs táborba zártak nem kapták meg a nácik egyéb áldozatainak járó állami kártérítést, és néha még a börtönbüntetésük idejébe sem számították be a táborban letöltött éveket. A német kormány hivatalosan csak 2002-ben kért bocsánatot a meleg közösségtől.

    Fogyatékosok
    1939-től Németországban több százezer testi vagy szellemi fogyatékossággal élő embert öltek meg szisztematikusan, az ezen emberek összegyűjtésére szakosodott speciális „kórházakban”. Később a családok kötelesek voltak értelmi fogyatékos vagy testi fogyatékossággal élő hozzátartozóikat ilyen kórházakba helyezni.f A nemzetiszocialista eszme szerint felsőbbrendű és fajtiszta, vagyis árja emberről szóló nézete alapján nem voltak kívánatosak a „tökéletlen” emberek. Főleg méreggel végeztek velük, a hozzátartozókkal pedig azt közölték, hogy betegség miatt haltak meg. Több mint 400 000 személyt sterilizáltak, öltek meg, vagy végeztek rajtuk genetikai kísérleteket akaratuk ellenére, válogatás nélkül. A gáz általi kivégzés elméletét fogyatékossággal élő személyek kivégzésére fejlesztették ki, később alkalmazták a haláltáborokban.

    Jehova Tanúi
    Searchtool right.svg Bővebben: Jehova Tanúi története
    A bibliakutatók – ahogy akkoriban Jehova tanúit nevezték – egyik fő előírása kifejezetten tiltja a hadviselésben való részvételt. A vallási szervezet ráadásul komoly háborúellenes propagandát is folytatott, ezért kezdettől szembekerültek a nemzetiszocialistákkal. Kb. 10 000 német bibliakutató volt egyszerre börtönben a nagyjából 25 000 fős közösségből, kb. 250 embert kivégeztek, és 2000-2500-an kerültek koncentrációs táborokba. Mintegy 1000-en közülük éhen haltak vagy fagyástól, betegségtől, végkimerüléstől, erőszaktól pusztultak el. A németeken kívül 200-250 holland, 200 osztrák, 100 lengyel, 10-50 magyar, belga, francia, cseh bibliakutató is volt közöttük. A Jehova tanúi közül kikerült áldozatok száma ugyan nagyon csekély a hatmilliós zsidó népirtáshoz képest vagy a roma áldozatok számához viszonyítva, de az üldözésük kegyetlensége és a német szellemi ellenállásban betöltött szerepük következtében meg kell emlékeznünk róluk is. Nyíltan küzdöttek nyomtatványaikban a szabad vallásgyakorlásért és a fegyverfogás lelkiismereti alapon való megtagadásáért. 1994. szeptember 27-én az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában neves történészek szemináriumot tartottak azzal a céllal, hogy méltassák Jehova Tanúinak szerepét; ezen részt vett 24 túlélő is.

    Szabadkőművesek
    A Liberté chérie szabadkőműves páholy emlékműve. A páholyt az esterwegeni koncentrációs tábor foglyai alapították 1943 novemberében – Holokauszt
    A nácik a szabadkőműveseket a zsidó világösszeesküvés ügynökeinek tekintették, és részben nekik tulajdonították az első világháború elvesztését. A szabadkőműveseket koncentrációs táborba küldték, ahol a politikai foglyoknak járó fordított piros háromszöget kellett viselniük. Mivel sokan közülük zsidók vagy ellenzékiek voltak, nem lehet pontosan tudni, hány embert öltek meg kifejezetten a szabadkőműves nézetei miatt.
    Az üldözötteket mentő személyek
    A II. világháború alatt a német ill. németek által megszállt területeken akadtak olyan emberek, akik – bár rendkívül kockázatos volt – zsidókat, cigányokat, egyéb üldözötteket igyekeztek megmenteni. Sokan ismerőseiket, barátaik családját, szomszédaikat vagy akár idegen embereket rejtegettek saját házukban. Voltak olyanok is, akiknek nagyobb befolyásuk, jobb kapcsolataik voltak, és akár több száz embert is meg tudtak menteni. Több mint 20 000 ember kapta meg 44 országban a Világ Igaza címet azért, mert zsidókat mentett meg a holokauszt idején. A legismertebbek közülük: Oskar Schindler, Emilie Schindler, Raoul Wallenberg, Raile Jakab, Giorgio Perlasca A kevésbé ismertek: a svéd Per Anger és Valdemar Langlet, a japán Szugihara Csiune, a svájci Carl Lutz és Harald Feller, a spanyol Ángel Sanz-Briz, valamint Monsignor Angelo Rotta pápai nuncius és helyettese, Monsignor Gennaro Verolino valamint Márton Áron erdélyi püspök [3].

    A magyarok közül az Igaz Ember cím birtokosai többek közt (2009 októberében 725-en vannak) boldog Apor Vilmos, Sztehlo Gábor, id. Antall József, Bay Zoltán, Slachta Margit, Salkaházi Sára, Szalai Pál (2009-ben) vagy Reviczky Imre, Ferenczfalvi Kálmán. További ismert személyek, akik az üldözötteket mentették vagy a deportálások ellen tettek: Vámbéry Rusztem, Almásy László, Zsindely Ferenc és Zsindelyné Tüdős Klára, özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona és köre.

    Holokauszt-emlékművek

    A zsidó mártírok emlékműve, Dohány utcai zsinagóga (Varga Imre alkotása, 1991)

    Cipők a Dunaparton (Pauer Gyula és Can Togay alkotása)

    Berlin

    Jeruzsálem

    München

    Szatmári és nagykárolyi magyar zsidók emlékműve Holonban (Izrael)

    Holokauszttagadás és holokausztrevizionizmus
    Searchtool right.svg Bővebben: Holokauszttagadás
    Nürnberg – Holokauszt
    Többen vitatják a holokauszt kapcsán folyó kutatások eredményeit. A hivatalosnak tekinthető, a történészek túlnyomó része által elfogadott adatokat a holokauszttagadók és a holokausztrevizionisták egyaránt megkérdőjelezik. (A két csoport között van átfedés, a holokauszttagadók is gyakran használják magukra a „holokausztrevizionista” (holocaust revisionist) kifejezést.)

    Holokauszttagadók szerint a holokauszt nem következett be, avagy nem szervezetten. A holokauszt-revizionisták elfogadják ugyan a zsidó népirtás tényét, de szerintük hatmilliónál lényegesen kevesebb zsidót öltek meg a nemzetiszocialisták. Több alternatív vélekedés is létezik, miszerint a náci vezetés tudta nélkül történt a zsidók kiirtása, avagy nem voltak tömeggyilkosságok a koncentrációs táborokban. Mivel a holokauszt a történészek szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény,, a holokauszttagadók álláspontját nem tekintik hitelt érdemlőnek. Az Egyesült Államok legnagyobb történészegyesülete, az Amerikai Történeti Társaság véleménye szerint a holokauszttagadás ,,legjobb esetben is csak a tudományos csalás egyik formája.” A holokauszttagadás nyilvános pártolása bűncselekménynek minősül számos országban, beleértve Ausztriát, Belgiumot, Csehországot, Franciaországot, Izraelt, Lengyelországot, Litvániát, Németországot, Olaszországot, Romániát, Svájcot, és Magyarországot is.

    A „történelmi revizionizmus” (historical revisionism) a történelmi kutatások egyik fő módszere, a történelem ismételt felülvizsgálata a tények ismeretében. A történészek nagy része szerint viszont a holokausztrevizionizmus a történelmi tények szándékos félreértelmezése. Gordon McFee szavaival: „a revizionisták abból a következtetésből kiindulva, hogy a holokauszt nem következett be haladnak visszafelé a tényeken, és azokat az előre rögzített végeredményhez alakítják. Más szóval, megfordítják a helyes metodológiát … feje tetejére állítva a tudományos kutatás bevett módszereit.” A Public Opinion Quarterly amerikai társadalomtudományi folyóirat szerint „nincs olyan elismert történész, aki megkérdőjelezné a holokausztot, és azok, akik támogatják a holokauszttagadást, túlnyomórészt antiszemiták vagy neonácik.” A revizionisták által hivatkozott olyan munkák, mint Norman Finkelstein politológus művei nem holokauszttagadók, hanem a holokauszt tényének későbbi politikai vonatkozásaival, kihasználásával foglalkoznak.

    Jegyzetek
    ↑ Ennek oka az, hogy az Isten által elrendelt áldozat (az ólá) szava ne legyen megszentségtelenítve az ebben a kontextusban egyértelműen emberáldozatot jelentő holokauszt által.
    ↑ Nagyon sok bibliafordítás a „holocaust by fire”, tűzben teljesen elégő áldozat kifejezést használja.
    ↑ Niewyk, Donald L. The Columbia Guide to the Holocaust, Columbia University Press, 2000, p.45: „The Holocaust is commonly defined as the murder of more than 5,000,000 Jews by the Germans in World War II.” (ford. holokauszt alatt általában a II. világháború idején, a több mint 5 000 000 zsidó meggyilkolását értik). Lásd még „The Holocaust,” Encyclopaedia Britannica, 2007: „the systematic state-sponsored killing of six million Jewish men, women and children, and millions of others, by Nazi Germany and its collaborators during World War II. The Germans called this „the final solution to the Jewish question” (ford. Hatmillió zsidó férfi, nő és gyermek, valamint több millió más ember szisztematikus, államilag támogatott kiirtása, amelyet a náci Németország és a velük együttműködők követtek el a II. világháborúban. A németek „a zsidókérdés végső megoldásának” nevezték ezt).
    ↑ Berenbaum, Michael. The World Must Know, The United States Holocaust Memorial Museum, pp.125ff.
    ↑ „Non-Jewish victims of Nazism”, Encyclopaedia Britannica.
    ↑ Non-Jewish Victims. Jewish Virtual Library. (Hozzáférés: 2013. augusztus 1.)
    ↑ Matthew E. Bunson: Catholic Martyrs of the Holocaust. (Hozzáférés: 2013. augusztus 18.)

    Weissman, Gary. Fantasies of Witnessing: Postwar Attempts to Experience the Holocaust, Cornell University Press, 2004, ISBN 0-8014-4253-2, p. 94: „Kren illustrates his point with his reference to the Kommissararbefehl. ‘Should the (strikingly unreported) systematic mass starvation of Soviet prisoners of war be included in the Holocaust?’ he asks. Many scholars would answer no, maintaining that ‘the Holocaust’ should refer strictly to those events involving the systematic killing of the Jews’.”
    (Kren a Kommissararbefehl-re való hivatkozással támasztja alá az álláspontját: „Az orosz hadifoglyok (megdöbbentően kevéssé ismert) szisztematikus halálra éheztetését is bele kéne-e venni a holokausztba?” – kérdi. Sok kutató nemmel válaszolna, azt tartva, hogy „holokauszt” alatt kifejezetten a zsidók szisztematikus legyilkolását kellene érteni.)
    „The Holocaust: Definition and Preliminary Discussion”, Yad Vashem: „The Holocaust, as presented in this resource center, is defined as the sum total of all anti-Jewish actions carried out by the Nazi regime between 1933 and 1945: from stripping the German Jews of their legal and economic status in the 1930s, to segregating and starving Jews in the various occupied countries, to the murder of close to six million Jews in Europe. The Holocaust is part of a broader aggregate of acts of oppression and murder of various ethnic and political groups in Europe by the Nazis.”
    (Holokauszt alatt az itt következő bemutatásban a náci rendszer által 1933 és 1945 között végrehajtott zsidóellenes tettek összessége értendő, a németországi zsidók 1930-as évek beli jogi és gazdasági státusztól való megfosztásától a különböző megszállt országok zsidóságának elkülönítésén és halálra éheztetésén át közel hatmillió európai zsidó legyilkolásáig. A holokauszt része a náci tettek azon szélesebb körének, amelyek különböző európai etnikai és politikai csoportok elnyomására és legyilkolására irányultak.)
    Niewyk, Donald L. The Columbia Guide to the Holocaust, Columbia University Press, 2000, p.45: „The Holocaust is commonly defined as the murder of more than 5,000,000 Jews by the Germans in World War II. Not everyone finds this a fully satisfactory definition. The Nazis also killed millions of people belonging to other groups: Gypsies, the physically and mentally handicapped, Soviet prisoners of war, Polish and Soviet civilians, political prisoners, religious dissenters, and homosexuals.”
    (Holokauszt alatt általában azon több mint ötmillió zsidó legyilkolását értik, akikkel a németek végeztek a második világháborúban. Nem mindenki elégedett ezzel a definícióval. A nácik áldozatai közül több millió más csoportokba tartozott: cigányok, testi és értelmi fogyatékosok, szovjet hadifoglyok, lengyel és szovjet civilek, politikai foglyok, vallási ellenállók és homoszexuálisok.)
    „Holocaust,” Encyclopaedia Britannica, 2007: „the systematic state-sponsored killing of six million Jewish men, women, and children and millions of others by Nazi Germany and its collaborators during World War II. The Germans called this »the final solution to the Jewish question«”
    (hatmillió zsidó férfi, nő és gyermek, valamint több millió más ember szisztematikus, államilag támogatott kiirtása, amelyet a náci Németország és a velük együttműködők követtek el a II. világháborúban. A németek „a zsidókérdés végső megoldásának” nevezték ezt.)
    „Holocaust”, Encarta: „Holocaust, the almost complete destruction of Jews in Europe by Nazi Germany and its collaborators during World War II (1939–1945). The leadership of Germany’s Nazi Party ordered the extermination of 5.6 million to 5.9 million Jews (see National Socialism). Jews often refer to the Holocaust as Shoah (from the Hebrew word for “catastrophe” or “total destruction”).”
    (Holokauszt, az európai zsidóság majdnem teljes kiirtása a náci Németország és segítői által a második világháború során (1939-1945). A német náci párt vezérkara 5,6–5,9 millió zsidó kiirtását rendelte el (lásd nemzetiszocializmus). A zsidók gyakran soá néven hivatkoznak a holokausztra (a szó héberül katasztrófát vagy teljes pusztulást jelent).
    Paulson, Steve. „A View of the Holocaust”, BBC: „The Holocaust was the Nazis’ assault on the Jews between 1933 and 1945. It culminated in what the Nazis called the ‘Final Solution of the Jewish Question in Europe’, in which six million Jews were murdered. The Jews were not the only victims of Nazism. It is estimated that as many as 15 million civilians were killed by this murderous and racist regime, including millions of Slavs and ‘asiatics’, 200,000 Gypsies and members of various other groups. Thousands of people, including Germans of African descent, were forcibly sterilised.”
    (A holokauszt a nácik támadása a zsidók ellen 1933 és 1945 között. Tetőpontján, aminek a nácik „a zsidókérdés végső megoldása” nevet adták, hatmillió zsidót gyilkoltak meg. A zsidók nem egyedüli áldozatai voltak a náci ideológiának. 15 millióra becsülik a civilek számát, akiket megölt ez a gyilkos és rasszista rendszer, köztük több millió szlávot és ázsiait, 200 ezer cigányt és sok más csoportot. Emberek ezreit, köztük afrikai származású németeket, erőszakkal ivartalanítottak.)
    „The Holocaust”, Auschwitz.dk: „The Holocaust was the systematic annihilation of six million Jews by the Nazis during World War 2. In 1933 nine million Jews lived in the 21 countries of Europe that would be military occupied by Germany during the war. By 1945 two out of every three European Jews had been killed. 1.5 million children were murdered. This figure includes more than 1.2 million Jewish children, tens of thousands of Gypsy children and thousands of handicapped children.”
    (A holokauszt hatmillió zsidó nácik általi megsemmisítése volt a második világháború során. 1945-re az európai zsidók kétharmadát legyilkolták. Másfél millió gyereket öltek meg, köztük 1,2 millió zsidót, több tízezer cigányt és több ezer fogyatékost.)
    „Holocaust–Definition”, Encyclopedia of the Holocaust, Center for Holocaust and Genocide Studies: „HOLOCAUST (Heb., sho’ah). In the 1950s the term came to be applied primarily to the destruction of the Jews of Europe under the Nazi regime, and it is also employed in describing the annihilation of other groups of people in World War II. The mass extermination of Jews has become the archetype of GENOCIDE, and the terms sho’ah and „holocaust” have become linked to the attempt by the Nazi German state to destroy European Jewry during World War II … One of the first to use the term in the historical perspective was the Jerusalem historian BenZion Dinur (Dinaburg), who, in the spring of 1942, stated that the Holocaust was a „catastrophe” that symbolized the unique situation of the Jewish people among the nations of the world.”
    (Az 1950-es években a kifejezést elsődlegesen az európai zsidók elpusztítására kezdték alkalmazni; más csoportok második világháborús elpusztítására is használják. A zsidók tömeges kivégzése a népirtás archetípusává vált, és a soá és holokauszt kifejezések a náci Németországnak az európai zsidóság elpusztítását célzó törekvéseihez kötődtek. … A jeruzsálemi BenZion Dinur (Dinaburg) történész, aki az elnevezést az elsők között használta, 1942 tavaszán a holokausztot olyan katasztrófának nevezte, ami a zsidó nép egyedi helyzetét szimbolizálja a világban.)
    Lásd még a Center for Holocaust and Genocide Studies által összeállított definíció-gyűjteményt: „Holocaust: A term for the state-sponsored, systematic persecution and annihilation of European Jewry by Nazi Germany and its collaborators between 1933 and 1945.”
    (holokauszt: az európai zsidóságnak a náci Németország és segítői általi államilag támogatott, szisztematikus üldözése és megsemmisítése 1933 és 1945 között.)
    „The Holocaust”, Compact Oxford English Dictionary: „(the Holocaust) the mass murder of Jews under the German Nazi regime in World War II.”
    ((a holokauszt) a zsidóknak a náci Németország általi legyilkolása a második világháborúban.)
    A 33-ik Annual Scholars’ Conference on the Holocaust and the Churches szerint a holokauszt „a nácik kísérlete az európai zsidóság megsemmisítésére” (idézi Hancock, Ian. „Romanies and the Holocaust: A Reevaluation and an Overview”, Stone, Dan. (ed.) The Historiography of the Holocaust. Palgrave-Macmillan, New York 2004, pp. 383–396.
    Bauer, Yehuda. Rethinking the Holocaust. New Haven: Yale University Press. 2001, p.10.
    Dawidowicz, Lucy. The War Against the Jews: 1933–1945. Bantam, 1986, p.xxxvii: „‘The Holocaust’ is the term that Jews themselves have chosen to describe their fate during World War II.” (A holokauszt az a kifejezés, amit a zsidók maguk választottak a második világháború alatti sorsuk leírására.)
    ↑ Donald Niewyk szerint a legtágabb definíciót használva, a szovjet civilek halálát is beleértve, 17 milliót kapnánk. [1] A nem zsidó áldozatok számára vonatkozó becslésekben több milliós eltérések vannak, részben azért, mert a szándékos népirtás és a totális háború okozta éhhalál és egyéb veszteségek között nehéz meghúzni a határt. Összességében a 7,3 millió európai zsidóból mintegy 5,7 millió (78%) pusztult el (Gilbert, Martin. Atlas of the Holocaust 1988, pp. 242-244), a 360 millió német megszállás alá került nemzsidóból pedig 5–11 millió (1,4–3%). Small, Melvin and J. David Singer. Resort to Arms: International and civil Wars 1816-1980 és Berenbaum, Michael. A Mosaic of Victims: Non-Jews Persecuted and Murdered by the Nazis. New York: New York University Press, 1990
    ^ a b c d e f Dupcsik Csaba–Repárszky Ildikó: Történelem IV. Népirtások a második világháborúban 134-139
    ↑ Berenbaum, Michael. The World Must Know, United States Holocaust Museum, 2006, p. 103.
    ↑ ford. Martin Luther. Die Bibel: oder Die ganze Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nach der deutschen uebersetzung D. Martin Luthers, Digitized 18 Oct 2007, Original from the University of California, Französische und ausländische Bibel-gesellschaft (1837). Hozzáférés ideje: 2009. október 23.
    ↑ Josef Hell. „Aufzeichnung”, 1922, ZS 640, p. 5, Institut für Zeitgeschichte, idézi Gerald Fleming. Hitler and the Final Solution. Berkeley: University of California Press. 1984. p. 17, idézi „Joseph Hell on Adolf Hitler”, The Einsatzgruppen.
    ↑ Saul Friedländer. Nazi Germany and the Jews Volume 1: The Years of Persecution, 1933–1939. HarperPerennial 1998, p. 29–33.
    ↑ Gilbert, Martin. Kristallnacht: Prelude to destruction. Hammersmith, London: Harper Collins (2006). ISBN 13 978-0-00-719240-3
    ↑ J von Lang és C Sybill (szerkesztők) Eichmann Interrogated. Bodley Head, London 1982, pp. 92–93. idézi Peter Padfield. Himmler: Reichsfuhrer SS. Macmillian 1990, p. 270.
    ↑ Klaus Hildebrand: The Third Reich, Routledge 1991, ISBN 0-415-07861-X
    ↑ Holocaust Timeline: The Camps. A Teacher’s Guide to the Holocaust. University of South Florida. (Hozzáférés: 2007. január 6.)
    ↑ „Just a Normal Day in the Camps”, JewishGen, January 6, 2007.
    ↑ Wolfgang Benz: Geschichte des Dritten Reiches, München 2000, 217.
    ↑ Wolfgang Benz: Geschichte des Dritten Reiches, München 2000, 220.
    ↑ Múlt-kor történelmi portál
    ↑ „Ha a magyarok vaskövetkezetességgel tagadták volna meg a német kívánságot a zsidókérdésben, annak megoldására sor nem kerülhetett volna. Nyomás lett volna, de – az 1944-es év már »krízisév« volt – nem lett volna hatalmi erő egymillió ember megjelölésére, összefogására és deportálására. Ez egy olyan hatalmas rendőri feladat, amelynek elvégzését három hónap alatt csak a lelkes magyar teljes hatósági és karhatalmi apparátus tette lehetővé. Kívülről nem tudtak volna megfelelő erőt hozni e célra, mert csak az tudta volna elvégezni, amelyik az országot, népét ismeri s a nyelvet beszéli. Eichmannak csak igen kis törzse volt. Ilyen gyorsan és ennyire súrlódásmentesen – csak a magyar kormány teljes segítségével volt lehetséges.” – Edmund Veesenmayernek a nürnbergi per során tett vallomását idézi Ránki György: 1944. március 19. Budapest, 1978. 255–256. ISBN 963-09-1074-8 Itt azonban több tényt is érdemes figyelembe venni: 1. A német hadsereg az állítólagos »krízisév« dacára messze erősebb volt annál, mint amilyen erőnek ellenállhatott volna Magyarország. 2. [2] Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízottként pont azzal a feladattal lett megbízva, hogy a németekkel szembeni minden ellenállást (katonai vagy akár a deportálásokkal szembenit is) megelőzzön, megtörjön. Első tettük a nem németbarát és a deportálásokat elutasító Kállay-kormány eltávolítása, és helyette a német érdekeket teljesen kiszolgáló Sztójay-kormány kineveztetése. És tovább: „a Harmadik Birodalom nagykövetének és teljhatalmú magyarországi megbízottjaként a Wehrmachton kívül minden megszállóerő (főleg a Gestapo) fölött rendelkezési joga volt. Szerepet játszott a magyar értelmiség „átvilágításában”, ismert németellenes személyek letartóztatásában (ezáltal is nyomást gyakorolva Magyarországra), valamint a zsidóság deportálásában. A Szálasi-puccs során segítséget nyújtott a nyilas hatalomátvételhez, meggátolva ezzel Magyarország kiugrását a második világháborúból.” 3. „Június 7. Sztójay Döme miniszterelnök Klessheimben megbeszéléseket folytatott Hitlerrel a magyarországi helyzetről. Sztójay közvetítette Horthy kormányzó kérését az ország teljes szuverenitásának visszaállítására. Hitler a kérést visszautasította, és élesen bírálta a kormányzó korábbi „zsidóbarát” politikáját.” Így hát a fenti Veesenmayer-vallomás elsősorban úgy tekintendő, mint az egyik fő felelős saját maga felelősségének csökkentése érdekében elmondott hazugság, hogy elkerülje a kivégzést.
    ↑ Hilberg, Raul. The Destruction of the European Jews – Revised and Definte Edition 1985,Holmes and Meier Publishers, Inc. Table B-3, p. 1220
    ↑ Hilberg, Raul. The destruction of the European Jews (Yale Univ. Press, 2003, c1961).
    ↑ Gilbert, Martin, Atlas of the Holocaust, New York: William Morrow and Company, Inc, 1993.
    ↑ Gerald Fleming, Hitler and the Final Solution, University of California Press, Berkeley, 1984.
    ↑ Bauer, Yehuda. A History of the Holocaust. New York: Franklin Watts, 1982.
    ↑ Dawidowicz, Lucy. The War Against The Jews, 1933–1945. New York : Holt, Rinehart and Winston, 1975.
    ↑ Wolfgang Benz in Dimension des Völkermords : Die Zahl der jüdischen Opfer des Nationalsozialismus (Munich: Oldenbourg, 1991)
    ↑ Israel Gutman, Encyclopedia of the Holocaust, Macmillan Reference Books; Reference edition (October 1, 1995)
    ↑ „How many Jews were murdered in the Holocaust?”, FAQs about the Holocaust, Yad Vashem.
    ↑ Learning and Remembering about Auschwitz-Birkenau: What Happened at Auschwitz?. Yad Vashem Hozzáférés: 2013. június 14. „Between 1.3-1.5 million people were murdered in the gas chambers of Auschwitz, more than 90% of whom were Jews.”
    ↑ Belzec, Yad Vashem.
    ↑ Chelmno, Yad Vashem.
    ↑ Majdanek, Yad Vashem.
    ↑ Maly Trostinets, Yad Vashem.
    ↑ Sobibór, Yad Vashem.
    ↑ Treblinka, Yad Vashem.
    ↑ Randolph L. Braham: A Magyarországi Holokauszt Földrajzi Enciklopediája, 1. kötet, 91. oldal. Budapest, Park Publishing, 2006.
    ^ a b The Holocaust Chronicle, Publications International Ltd., p. 108.
    ↑ Giles, Geoffrey J. „The Most Unkindest Cut of All’: Castration, Homosexuality and Nazi Justice,” Journal of Contemporary History, Vol. 27, No. 1, (January 1992): pp. 41–61.
    ↑ Burleigh, Michael and Wolfgang Wipperman. The Racial State: Germany, 1933-1945. New York: Cambridge, 1991. p.183
    ↑ Hvg.hu rokon Adolf Hitler náci diktátor egy elmeháborodottnak minősített másod-unokanővérét is megölték 1940-ben a náci eutanáziprogram keretében – állítja a müncheni Igazságügyi Orvostani Intézet és a berchtesgadeni Obersalzberg Intézet eddig ismeretlen nácizmus korabeli dokumentumok áttanulmányozása nyomán.
    ↑ Adolf Hitler: Mein Kampf, I. kötet 11. fejezet
    ↑ Katz, Jews and Freemasons in Europe, idézi: The Encyclopedia of the Holocaust, 2. kötet, 531. oldal
    ↑ United States Holocaust Memorial Museum, FREEMASONRY UNDER THE NAZI REGIME
    ^ a b Statistics, The Righteous Among the Nations, Yad Vashem. Hozzáférés ideje: 2009. október 23.
    ↑ The Holocaust, Crimes, Heroes and Villains, Emilie Schindler. Hozzáférés ideje: 2009. október 23.
    ↑ Statistics: Hungary, The Righteous Among the Nations, Yad Vashem. Hozzáférés ideje: 2009. október 23.
    ↑ (angolul) USHMM United States Holocaust Memorial Museum A Fényképarchívum körülbelül 85000 történelmi fényképéből körülbelül 14000-t tesz az Online Catalog elérhetővé
    ↑ Donald L. Niewyk, ed. The Holocaust: Problems and Perspectives of Interpretation, D.C. Heath and Company, 1992.
    ↑ Gordon McFee, „why ‘Revisionism’ isn’t,” The Holocaust History Project (accessed June 8, 2005).
    ↑ Norman Finkelstein (angol nyelvű szócikk a Wikipédiában).
    Források
    ↑ Hvg.hu rokon: hvg.hu:
    További információ
    Ajánlott irodalom
    Szita, Szabolcs. Együttélés, üldöztetés, holokauszt. Budapest: Korona Kiadó. ISBN 963-9376-07-8 (2001)
    Black, Edwin: Az IBM és a holokauszt, Bp., Athenaeum 2000 Könyvkiadó, 2002 [4]
    Lebor, Adam: Alvó számlák – Hogyan húzott hasznot Svájc a náci népirtásból?, Bp., Bastei Budapest Kft., 2000 ISBN 963-296-410-1
    Webhelyek magyarul
    a Terror Háza Múzeum időszaki kiállítása
    A holokauszt Magyarországon
    Holokauszt Emlékközpont
    Emlékparkavatás és gyászistentisztelet a fővárosban
    Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma
    Norman Finkelstein: Holokausztipar
    Mégis tudtak a holokausztról Hitler tábornokai (Mult-kor.hu, 2007. augusztus 3.)
    66 kérdés és válasz a holokausztról – revizionista nézőpontból, az Institute for Historical Review nyomán
    Domonkos Istvánnal beszélget Várnai Pál – Szombat 2006. február
    Digitális tananyag diákoknak és tanároknak
    A holokauszt-téma az irodalomban
    Webhelyek angolul
    Wallenberg és Szabó Károly budapesti embermentő akciói
    Wallenberg: More Twists to the Tale, Mária Ember, They Wanted to Blame Us
    A Nizkor Project válasza az IHR 66 kérdésére
    The Central Database of Shoah Victims’ Names
    Kapcsolódó szócikkek
    Commons
    A Wikimédia Commons tartalmaz Holokauszt témájú médiaállományokat.
    Jad Vasem
    Osztrák Gedenkdienst
    A lengyel Wallenberg
    Zsidó holokauszt Magyarországon
    Kanada-kommandó
    Osztrák Emlékszolgálat
    Kaunasi IX. erőd
    Németország Németország-portálMásodik világháború A második világháború portáljaZsidóság Zsidóságportál

    Related Articles
    m • v • sz
    Nemzetiszocializmus
    Szervezetek
    NSDAP · SA · SS · Hitlerjugend · Gestapo · RSHA

    Reichsadler der Deutsches Reich (1933–1945) – 02.jpg
    Események
    Sörpuccs · Nemzetiszocialista hatalomátvétel · A Reichstag felgyújtása · Hosszú kések éjszakája · Harmadik Birodalom · Németország újrafegyverkezése · Nürnbergi pártnapok · Kristályéjszaka · Holokauszt · Nürnbergi per

    Ideológia
    Mein Kampf · Volk ohne Raum · Völkischer Beobachter · Der Stürmer · Heim ins Reich · Gleichschaltung · Nemzetiszocialista program · Nemzetiszocialista propaganda · Nemzetiszocialista építészet · Pozitív kereszténység · Drang nach Osten · Lebensraum

    Fajelmélet
    Árja fajelmélet · Herrenvolk · A nemzetiszocialista fajelmélet és faji politika · Nürnbergi törvények · Tiszteletbeli árja

    Jelképek
    Szvasztika · Blutfahne · A Harmadik Birodalom zászlóinak képtára · Náci karlendítés

    Vezetők
    Adolf Hitler · Heinrich Himmler · Joseph Goebbels · Rudolf Heß · Alfred Rosenberg · Hermann Göring · Hans Frank · Martin Bormann · Joachim von Ribbentrop · Baldur von Schirach · Ernst Röhm · Erich Ludendorff · Reinhard Heydrich · Adolf Eichmann · Albert Speer

    Németországon kívül
    Nemzeti Szocialista Magyar Munkás Párt (Magyarország) · Nyilaskeresztes Párt (Magyarország) · Vasgárda (Románia) · Német–Amerikai Bund (USA) · Amerikai Náci Párt (USA) · Nemzetiszocialista Mozgalom (USA) · Nemzetiszocialista Egységpárt (Kanada) · Nasjonal Samling (Norvégia) · Nationaal-Socialistische Beweging (Hollandia) · Nemzetiszocialista Tömb (Svédország) · Nemzetiszocialista Liga (Nagy-Britannia) · Ossewabrandwag (Dél-Afrika) · Usztasa (Horvátország)

    m • v • sz
    A holokauszt és előzményei
    Előzmények
    árja fajelmélet · a nemzetiszocialista fajelmélet és faji politika · nürnbergi törvények · a nemzetiszocialista eutanázia program · a koncentrációs táborok története · A Harmadik Birodalom koncentrációs táborai

    Pogromok
    kristályéjszaka · A légióslázadás és a bukaresti pogrom · dorohoi pogrom · jászvásári (iaşi) pogrom · kaunasi pogrom · jedwabnei pogrom · lvivi pogrom

    Gettók
    budapesti gettó · lublini gettó · lvivi gettó · łódźi gettó · krakkói gettó · kaunasi gettó · minszki gettó · varsói gettó · vilniusi gettó

    Einsatzgruppe
    Babij Jar-i mészárlás · kamenyec-podolszkiji mészárlás · rumbulai mészárlás · ponary-i mészárlás · odesszai mészárlás · Erntefest hadművelet · kilences erőd

    Végső megoldás
    Wannseei konferencia · Reinhard hadművelet · holokausztvonatok · haláltáborok

    A Harmadik Birodalom koncentrációs
    és megsemmisítő táborai
    Auschwitz-Birkenau · Bełżec · Bergen-Belsen · Bogdanovka · Buchenwald · Chelmno · Dachau · Gross-Rosen · Herzogenbusch · Janowska · Jasenovac · Kaiserwald · Majdanek · Mauthausen-Gusen · Neuengamme · Nordhausen · Ravensbrück · Sachsenhausen · Sajmište · Salaspils · Sobibor · Stutthof · Theresienstadt · Treblinka · Uckermark

    Zsidó ellenállás
    zsidó partizánok · gettólázadások: varsói, białystoki és łachwai

    A második világháború vége Európában
    halálmenetek · Berihah · A Holokauszt túlélői

    Egyéb áldozatok
    porajmos · homoszexuálisok · rokkantak · lengyelek · szovjet hadifoglyok · Jehova Tanúi

    Felelősök és kollaboránsok
    Adolf Hitler · Heinrich Himmler · Ernst Kaltenbrunner · Reinhard Heydrich · Adolf Eichmann · Rudolf Heß · Joseph Goebbels • Arthur Seyß-Inquart · NSDAP · Schutzstaffel · Gestapo · Sturmabteilung · Kollaboránsok

    A második világháború következményei
    nürnbergi per · a nácizmus felszámolása · jóvátételi megállapodás Izrael és Nyugat-Németország között

    Zsidómentő tevékenységek
    Világ Igaza · zsidómentés Magyarországon

    Egyéb, kapcsolódó cikkek
    munkaszolgálat

    m • v • sz
    Második világháború
    Szövetségesek
    1937-től: Flag of the Republic of China.svg Kína | 1939-től: Flag of Poland.svg Lengyelország · Flag of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság · British Raj Red Ensign.svg India · Flag of France.svg Franciaország · Flag of Australia.svg Ausztrália · Flag of New Zealand.svg Új-Zéland · Flag of South Africa 1928-1994.svg Dél-Afrika · Canadian Red Ensign 1921-1957.svg Kanada | 1940-től: Flag of Norway.svg Norvégia · Flag of Belgium.svg Belgium · Flag of the Netherlands.svg Hollandia · Flag of Greece (1822-1978).svg Görögország | 1941-től: Flag of the Kingdom of Yugoslavia.svg Jugoszlávia · Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Szovjetunió · US flag 48 stars.svg Egyesült Államok · Flag of Czechoslovakia.svg Csehszlovákia | 1942-től: Flag of Brazil (1889-1960).svg Brazília | 1943-tól: Flag of Italy (1861-1946).svg Olaszország | 1944-től: Flag of Romania.svg Románia · Flag of the Bulgarian Homeland Front.svg Bulgária · Flag of Finland.svg Finnország | Továbbiak

    Tengelyhatalmak
    1937-től: Flag of Japan.svg Japán · Flag of Manchukuo.svg Mandzsukuo | 1939-től: Flag of the NSDAP (1920–1945).svg Németország · Flag of First Slovak Republic 1939-1945.svg Szlovákia | 1940-től: Flag of Italy (1861-1946).svg Olaszország (1943-ig) | 1941-től: Flag of Bulgaria.svg Bulgária (1944-ig) · Flag of Independent State of Croatia.svg Független Horvát Állam · Flag of Hungary (1920–1946).svg Magyarország · Flag of Romania.svg Románia (1944-ig) · Flag of Finland.svg Finnország (1944-ig) | 1942-től: Flag of Thailand.svg Thaiföld | 1943-tól: War flag of RSI.svg Olasz Szociális Köztársaság | Továbbiak

    Kronológia
    1937 Kína elleni támadás | 1939 Lengyelország megszállása · furcsa háború · téli háború · atlanti csata · csangsai csata (1939) · téli offenzíva (Kína) | 1940 Dánia és Norvégia · franciaországi hadjárat · angliai csata · Líbia és Egyiptom · Brit–Szomáliföld megszállása · Balti államok megszállása · Besszarábia és Bukovina elfoglalása · Francia Indokína megszállása · görög–olasz háború · Compass hadművelet | 1941 Kelet-Afrika · Jugoszlávia megszállása · Görögország megszállása · krétai csata · a Szovjetunió megtámadása · Finnország · Litvánia · Közel-Kelet · Kijevi csata · Leningrád ostroma · moszkvai csata · Szevasztopol ostroma · Pearl Harbor elleni támadás · Hongkongi csata · Fülöp-szigeteki hadjárat · csangsai csata (1941) · malájföldi hadjárat · borneói csata | 1942 Burma · csangsai csata (1942) · Korall-tengeri csata · gazalai csata · szingapúri csata · midwayi csata · Fall Blau · sztálingrádi csata · Dieppe-i rajtaütés · második el-alameini csata · guadalcanali hadjárat · „Fáklya” hadművelet | 1943 tunéziai hadjárat · kurszki csata · szmolenszki csata (1943) · Salamon-szigeteki hadjárat · Szicília megszállása · dnyeperi offenzíva · Olaszország megszállása · Gilbert- és Salamon-szigeteki csata · csangtei csata · | 1944 Monte Cassino és Anzio · normandiai partraszállás · Fehéroroszország és Ukrajna · varsói felkelés · Iaşi-Chişinău offenzíva · Párizs felszabadítása · Market Garden hadművelet · Lappföldi háború · Leyte-öbölbeli csata · ardenneki offenzíva | 1945 Bodenplatte hadművelet · Nyugat-Németország · Ivo Dzsima-i csata · okinavai csata · berlini csata · német fegyverletétel · Hirosima és Nagaszaki bombázása · Japán kapituláció

    Diplomácia
    német–lengyel megnemtámadási egyezmény · háromhatalmi egyezmény · Molotov–Ribbentrop-paktum · kölcsönbérleti törvény · szovjet–japán megnemtámadási egyezmény · teheráni konferencia · jaltai konferencia · potsdami konferencia

    Előzmények
    Párizs környéki békeszerződések · Mandzsúria megszállása · spanyol polgárháború · Anschluss · müncheni egyezmény · szovjet–japán határháborúk · bécsi döntések ·

    Következmények
    nürnbergi per · tokiói per · népbíróságok Magyarországon · nemzetárulási per (Románia) · Auschwitz-per · habarovszki per · hidegháború

    Lakosság
    elleni erőszak
    szövetségesek által elkövetett háborús bűnök · szovjet háborús bűnök · német háborús bűnök · japán háborús bűnök · olasz háborús bűnök · holokauszt · porajmos · terrorbombázások · újvidéki vérengzés · délvidéki vérengzések · Maniu-gárda

    Haditechnika: második világháborús vadászrepülőgépek · nukleáris fegyver
    This page is based on data from Wikipedia (read/edit), Freebase, Amazon and YouTube under respective licenses.
    Text is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike License.

    Fispán Géza

    1. Fispán-úr!

      Lenyűgöző ahogy uralni igyekszik ezt a közösségi felületet.
      „Beszédesek” ezek a szenvedélyes „kirohanások” és adatgyűjtemények.
      Sajnálatos, hogy az Ön által említett zsidó hazafiak nem tudták megállítani azt az igazságtalan tendenciát, ami az egész világon a nagytőke szolgálatába állítja (kizsákmányolás) ezeket a találmányokat, újításokat stb!
      – szakmailag senkit sem marasztalnék el, aligha állítható meg ez a világ-folyamat, ami által újabb világ-katasztrófába sodródunk. (bizonyára hallotta már – bizonyos magas uralkodói körök szerint – hogy az emberiség nagyobb része „felesleges”; csak ürügy kell a háborúkra)
      Történeti-múlt: Beismerhető, hogy a magyarok (Magyarország) nem voltak képesek megakadályozni (persze nem látták) azt az európai katasztrófát, mely a 2. világháború folyamán megsemmisítette azt a zsidó kiskereskedő réteget, akik a lakosság szegényebb és közép-rétegét ellátták alapvető és egyéb áruval – kamatmentesen!!!
      De ugye „nagy ellátó rendszereket” (multik) kellett létre-hozni – hogy pl: a banktőke is megkezdhesse kizsákmányoló szerepét (ha nincs mit építeni akkor rombol)!!!
      Ennek az ügynek nem a magyarok voltak a „megrendelői” és haszonélvezői sem!
      Nos – ha világpolgárok vagyunk – meg lehet kezdeni azt a munkát, ami valóban igazságosabbá akarja tenni a globalizmust, világunk működését!!!

      A múltat megváltoztatni nem tudjuk – kár a gőzért!
      A jövőben kell gondolkodni egy igazságosabb világért!

      Kiss Tibor

      1. Kiegészítés:

        Fispán-úr általános álláspontjára próbáltam válaszolni – nem konkrétan erre a hozzászólásra – de ugye ez volt az utolsó (amint átolvastam az összeset).

        „Sajnálatos, hogy az Ön által említett zsidó hazafiak nem tudták megállítani azt az igazságtalan tendenciát, ami az egész világon a nagytőke szolgálatába állítja (kizsákmányolás) ezeket a találmányokat, újításokat stb!”

        a magyar, zsidó Nobel-díjasokról volt szó – erre (a szövegrészre) gondolok!

        Ezek az emberek bizonnyal akartak tenni a leszakadó emberi rétegek felemelkedéséért is – ez most (magasabb fejlettségi szinten) mégsem látszik!

        „… megsemmisítette azt a zsidó kiskereskedő réteget, akik a lakosság szegényebb és közép-rétegét ellátták alapvető és egyéb áruval – kamatmentesen!!!”

        – tehát: ami a kamatmentességet illeti hitelekről is akartam szólni; ami akkor és napjainkban is meghatározó…
        de sajnos szövegből kimaradt.

        Kiss Tibor

    2. Egy nagy marha Ön Fiskan! Most jol feltartotta a kedvenceit! Gratulalok! A tenyek szamok nelkül igazak, de sok mindent akarattal elhagyott! De ez mar regen tudott, hogy az igazsaggal hadilabon all nepe es Ön is! Nekem mondhatsz mindenfele jelzöt, ocsmanysagot, mert azert van meg igaz ember a vilagon! Es ezek tartjak magukat az igazsaghoz es a velemenyükhöz. Ha összeszamoljuk az aldozatokat 1918 es 2014 között, akkor a magyar nemzetnek többet artottak az „üldözöttek ( Kun Bela es tarsaitol kezdve, puskagolyok altal femjelzett nevekkel, mint Rakosi, Farkas, Gerö, Csillag, Biszku, Apro, Horn, stb egeszen a maig, Gyurcsany-Bajnai es tarsaival bezarolag), mint, amennyit nekik kellett elszenvedni a kimondottan nemetorszagi üldözesben. Több aldozata volt a vereskezüeknek, mint amennyi a sajat nepüknek volt! Több, akkor letezö europai allam kormanya mar joval 1944 elött zsidok ezreit öltekmeg, valamint telepitettek ki öket, hogy kihasznaljak a fizikai es agyagi javaikat az allamuk akkori erdekenek figyelembevetelevel. Volt szlovak, orosz, roman, bulgar, francia pelda erre. Söt meg az Egyesült Allamok is belesorolhato a nagy bün tettesei köze!
      Egyszolva, nevetsegesse teszi Önnön magat, ha azt allitja, hogy summas edesanyam es edesapam bünös volt. Nem müködtek együtt a nemetekkel, mert talan nem is lattak nemetet a nemet megszallas alatt. Mert a „kollektiv felelöseg” (es mar egyre többször hallatjak az „egyedüli felelöseg”-et is) sem az ö korosztalyukat, sem az enyemet, de leginkabb nem a mostani magyar fiatalsagot tudjak valosan terhelni. Hazugsagnak büzlik a szaja es genny fröcsög belöle.
      Nyitrai Istvan

      1. Nyitrai István !

        Talán ha sikerülne a stílusán kicsinyt csiszolgatnia, és a mondatai némi egyeztetést is tartalmaznának az ige időkkel, no és persze ha néha lenne tárgya is..nagy előre lépés lenne a magyar nyelv nem rongálása útján…De ehhez el kellett volna végeznie a 8 általánost.
        Ha megkérhetném még arra, hogy a tegezést hagyja meg azoknak akikkel együtt őrzött libát, sokat emelne amúgy WC-be való stílusán.

        De nézzük a tényeket, amelyeket Ön a kedvenc és egyetlen olvasmányában a kurvainfos-ban soha nem fog olvasni…:

        1/ Kun Béla ..akinek a Vörös Hadserege egyedül szállt szembe a kis _Antant csapataival 1919-ben vissza verve a cseh csapataikat a felvidéki hadjárata során, szembeszállva a románokkal és a franciákkal, miközben Horthy és véres kezű gyilkosai _Siófokon és az orgováni erdőkben ártatlan civileket kínoztak halálra_ egy puskalövést sem pazaroltak a megszálló csapatok irányába, majd a románok hátsófele mögött besunnyogtak Budapestre…Nézzük, hány embert végeztek ki _köztük pl zsidókat is?

        Horthy házi, független főügyésze Vary Albert össze számolta, beleszámolt ugyan egy pár kocsmai verekedést is de a végső szám:

        590 ember.

        Ennek a minimum 2-3 -szorosát végezte ki a fehér terrorista banda, mint említettem már köztük a MARCALI KATOLIKUS PLÉBÁNOST Simon Józsfet is..akinek a halálát egy ide írogató, Önhöz hasonló nagyeszű Kun Béla számlájára írta..tévesen, de hát ehhez is ismerni kéne jobb sorsra érdemes Hazánk történelmét.

        2/ Rákosi Mátyás:

        A hazaáruló, nyilas patkány uralom tombolása amely a kormányzó úr elvetélt pancser puccsával kezdődött a ” dicsőséges szövetségeseink ” kifejezett szándékának szolgai teljesítésével…45 április 4.-én befejeződött, és elkezdődött a szovjet megszállás egy másik hazaáruló pribék szolgai közreműködésével, Rákosi Mátyással az élen az ő áldozatai beleszámítva a Népbíróság koalíciós meghatalmazással hozott _ megérdemelt_ halálos ítéleteivel együtt…:
        100-200 más források szerint 280 volt.
        Ezen túl :

        _Koncepciós perek, a Rákosi nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett. A Rákosi-rendszerben hozzávetőleg 300 ezer embert telepítettek ki és internáltak korábbi lakhelyéről. Főként korábbi földbirtokosok, módosabb gazdák, katonatisztek, állami alkalmazottak, gyártulajdonosok jutottak erre a sorsra. Erre még a második világháború elején meghozott törvények adtak lehetőséget. A legtöbb kitelepítettet mezőgazdasági munkára fogták (pl.: Hortobágy) és embertelen körülmények között tartották.

        3/ Kádár.
        229 végrehajtott halálos ítélet
        Terror Háza szerint
        228

        4/ Gyurcsány és Bajnai időszakában politikai okokból végre hajtott kivégzésekről nem tudok. Mellesleg egyikük sem zsidó származású.

        Ezzel szemben a Horthy nevével fémjelzett korszakhoz, mely a féktelen terrort előkészítette az NC , és a három zsidótörvénnyel.:

        1 000 000 magyar állampolgár halála fűződik

        Egy letagadhatatlan dokumentum:

        Horthy Miklós, Teleki Pál miniszterelnökhöz, 1940. október 14-én:
        …” Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sosem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kezekben legyen és hogy a magyar tükörképe-kivált külföldön-a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkremegyünk.
        Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk….”

        Összehasonlítás képen a magyar történelem tragédiáinak halálos áldozatainak száma:

        Hajnau:

        17o – 184

        több forrás szerint

        I. István egyes becslések szerint

        az ország harmada valószínűleg sokkal kevesebb mintegy 1oo-15o ooo

        Tatárjárás:

        az Alföld gyakorlatilag a népesség felét elvesztette.

        18o-2oo ooo

        A török alatt kb 15o ooo ember halt meg katonaként, háborúban, de a polgári lakosságszáma csak becsült lehetett.

        A hazudozás szóval kissé óvatosabban bánok, mert Önre fog égni:

        FISPÁN GÉZA

  8. Eppen az USA a bena Roosewelt s Anglia a gazember Churchillal az elen harcoltak a zsidoallam megalakulasanak megterpedozasan.A hajokon koldozgettek a zsidokat az ocean egyik felerok a masikra, de nem fogadtak be, akkor nem allott erdekukben. A zsidokat Palaesztinaba, a ciganyokat Indiaba kell letelepiteni. A z elhurcolt szidok szamat felfujtak, es a zsidok mar annzi jovatetelt kaptak, hogy a tobbi osszes mas nemzetisegu elpusztult szemely meg tortreszet sem. Mar befoghatnak a pofajukat. Lehetoleg epitsenek emlekhelyeket otthon Palesztinaban. Kozelebb van hozzajuk , mint Magyarorszag.

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves Izé Úr/ Hölgy!
      -..mert a nevét elfelejtette aláírni..

      Ez az egyik gömbölyűre csiszolt ostobaság amelyet a náci mosdatók terjesztenek, még kimaradt miért nem bombázták a vasutakat..? A hamisított Talmud etc..

      Talán ha még egyszer neki futna érthetően leírná mit is szeretne elmondani, mondjuk az értelem zavaró szavak nélkül, szívesen válaszolnék.

      Géza Fispán

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  9. Valoban az a magyar …bun…hogy sajat hazankba engedjuk kogy a koszos ciganyok es cionista zsidok terrorizakjanak.

    cila

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves Cila !

      És a másik súlyos bűnünk, hogy megtűrjük az ilyen Önhöz hasonló rasszistákat.

      Géza Fispán

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  10. 1992-’93 körül a zsidók felismerték, hogy nem hagyhatják elszabadulni az antiszemita indulatokat, és a kezükbe kell venniük a jobboldal irányítását is. Ezért szükségük volt egy olyan jobboldali pártra, ami a zsidók kezében van. Nem hoztak létre újat, egyszerűen a zsidó, és filoszemita suhancokból álló Fideszt, az SZDSZ „ifjúsági tagozatát” átpozicionálták jobbra. Először majdnem megbukott a mutatvány, hiszen a Fidesz 1994-be alig jutott be a Parlamentbe. De aztán a valódi nemzetiek szisztematikus „kinyírásával”, a Fideszt nemzetinek beállító zsidó sajtó támogatásával lassan felépítették őket. Most már nemzeti színekben fogják Magyarországra szabadítani 2014-ben a holo-őrületet. A cél egy szélsőségesen zsidóbarát, cionista jobboldali közönség kinevelése, a szalon-antiszemita jobboldali tábor átnevelése zsidóbaráttá. Jövőre dördül a startpisztoly, és biztos vagyok benne, hogy a fideszes debil csürhét sikeresen át fogják nevelni egy-két év alatt véresszájú zsidó-védővé, ahogy az már az Egyesült Államok és Nyugat-Európa jobboldali közönségénél már sikerült.

    üdv. Aranyapa

    1. Kedves Aranyapa!

      Még mielőtt nagyon belehergeled magad..és rettegni kezdesz, nézzük már meg kik is a cionisták, Érdeklődéssel várom lexikális tudásodat IS igénybe vevő válaszod.

      Fispán Géza.

      1. „nézzük már meg kik is a cionisták?”

        A jobboldali cionista egy olyan állatfaj, aki gój (gyengébbek kedvéjért: nem zsidó) létére újkeresztény vallási fanatizmusból Izraelt imádja, mert elhitették a baromjával, hogy az Izraelbe visszatérő zsidó messiás majd őket is szeretni fogja, ha ő is szereti Izraelt. Ellenkező esetben természetesen a pokolban fog rohadni és forró szarban főni. Mondhatni egy rendszer hasznos idiótái, a zsidók leendő ágyúgolyó-töltelékei. Ilyenek az úgynevezett „neokon” irányzatok. A zsidó cionistára nem érdemes szót vesztegetni, hisz az valahol természetes, hogy valaki szereti a saját fajtáját, és az ősi földjét.
        Izrael szar helyen van, ezért a zsidók érdeke, hogy ne csak zsidó támogatói legyenek az országuknak, hanem annál jóval többen.
        Egyébiránt a „cionista” nálam nem szitokszó, fentebb sem akként használtam. Sőt, a magam részéről kedvelem, támogatom is őket. Vegyék komolyan a cionizmust és húzzanak a büdös picsába innen a sivatagjukba. Ez az én korrekt, kiforrott álláspontom a témában.

        üdv. Aranyapa

      2. A cionisták vallási alapokon bánnak a pénzzel (talentumokkal) úgy, mintha Isten ténylegesen a pénzzel való bánásmódra hatalmazta volna fel „övéit” (őket).
        Maga a szellemi talentum (tudás) – eleve az ember Földi közösség egészét hivatott szolgálni!
        … ugyanígy a pénz, vagy gazdasági erő is!

        Annak a rendjét kell megteremteni, hogy ennek se kirekesztettjei, se ingyen-élői, vagy magas haszonélvezői ne legyenek – hogy ténylegesen a megfelelő munkaérték és szükségletek kerüljenek valós fedésbe!

        Tudjuk jól az igazságok (szellemi talentumok) bármennyi ember számára lesznek ismertté-téve – azok el nem fogynak!
        Az alapvető anyagi javakat folyamatosan újra kell termelni életünk fenntartásához! (Ez képes elfogyni)

        Volna mit beszélgetni a nagy „kirekesztés” szlogenek valóságának alkalmazási területéről – hogy kik használják ezt szemrebbenés nélkül.

        Isten nem ezt akarta!
        És Jézus Krisztus igyekezett ezeket tisztázni – és ugye mi lett a vége!

        Kiss Tibor

  11. Ni csak , Ni csak! Ébredeznek a zsidók ! A holokauszt már kezd unalmas lenni, úgy és annyit beszéltek róla mintha, csak ők szenvedtek volna. A Don-kanyarba sem saját akaratából ment a sok ártatlan magyar katona, éppen úgy, mint a sok ártatlan Auschwitz-ba, de arról egy jó szót nem hallani, mint a zsidók szenvedéséről . És azóta mit és mennyit kaptak a hadiárvák ? De a zsidók segge meg ki van nyalva. És mekkora arcuk van, csak nehogy a puska fordítva süljön el Aranyapa…. Az a kripto zsidó aki a zsidó nevét JEWTRSÁNYI F- ről GYURCSÁNY F-re magyarosítja, az milyen ember ???? Se nem zsidó, se nem magyar? Koca ? Na meg a Monvalker A . ez sem piskóta , a szép zsidó nevüket arra a csúúúúnya magyarra kriptositjátok, és dicsekszel vele, alá írsz és nem szégyelled, mint a zsidó nevedet. Miért nem nem szeretitek a szép zsidó hazátokat ? Jobban szerettek más népek nyakán élősködni , Izráelben magyarkodtok, M.orsz.-on meg zsidóskodtok ugye, a gibicnek semmi se drága? üdv . Ermi.

    1. Kedves Ermi..aki éppen olyan beszari nyilas patkány vagy, mint a több nevével a véleményét nem vállaló újdonsült náci…Ki is küldte a Donhoz a 200 000 magyar bakát és 50 000 zsidó munkaszolgálatost? Hm…? Csak nem az a Horthy Miklós akinek éppen most avatott (másodjára ) szobrot a neonáci párt neonáci „lelkésze”..???..dicsőséges szövetségesünk megsegítésére..akik azután a mi Csepel teherautóinkról puskatussal verték le a menekülni szándékozó katonák elfagyott kezét..az ugyancsak menekülő nácik????

      Fispán Géza

      Már egyszer figyelmeztettem, hogy ne más neve alatt írjon! (Híradmin)

    2. Gyurcsány Jewcsányiról magyarosított? Zseni vagy ecsém! Ha ez imént a zsidóknak a kies sivatagot javasoltam lakhelyül, akkor a magadfajta rémhülye jobbos fotelantiszemitákat minimum a Holdra lőném ki. Sírni valóan „eccerűek” vagytok. Amikor a Talmudban a zsidó bölcsek az agyatlan állati gójokról értekeznek, minden bizonnyal a magatokfajta lebegett a szemük előtt.

      üdv. Aranyapa

  12. Ezt a pofátlan nőszemélyt már rég kizavartam volna az országból. Ingyenélő senkiházi.

    Rigó Zoltán

  13. Te fispán géza miért nem járt a pofád a kommunista időkben? Akkor miért nem ugatátok a hólókamut.Nem beszélve arról,hogy a zsidók mellett nagyon sok nem zsidót is kivégeztek.Azoknak nem jár semmi?Azoknak is járna a dollár esőből amit most kisíboltatok a kormánytól.A németek is azért rágtak be rátok zsidókra mert pofátlanok vagytok.Úgasatok csak és annáltöbb elenséget szereztek magatoknak.Büdös ingyenélő cionista banda.

    Rigó Zoltán

  14. RE:fispán géza
    Végig szenvedtem a hozzászólásait, csak gratulálni tudok hozzájuk.
    Az egyik hozzászólása cáfolja a másikat, de nem is lenne ez probléma, hiszen mindenki tudja a parazita fajtájának hozzá állását az emberekhez.
    Hazudozik össze vissza és állításainak alátámasztására a másik parazita állításait hozza, aki szintén egy másik parazitára hivatkozik.
    Nagy élmény mikor látja az ember, hogy küzd az ostobaságai alátámasztásával. 🙂
    Az ön fajtája annyi és annyi szenvedést, hozott már az emberiségre, hogy már igazán, hozzá láthatnának gondolkodni.
    Mi lesz azzal a terrorizálásra, élősködésre született fajtájával, ha egyszer tényleg sikerül az emberek elleni harcuk?
    Kit fognak tovább szipolyozni?
    Terrorizálni?
    Megsúgom „önnek” egymást!
    „Ön” nevezi a MAGYART nácinak, kirekesztőnek, gyilkosnak?
    Sepregessen talán először a saját háza táján:
    http://www.youtube.com/watch?v=a8tQJAhILm8#t=86
    Csak úgy kéne kezelni a sátánista fajtájukat ahogyan önök kezelnek más népeket! Mint ahogyan a filmen van, és ne jöjjön a holo dumával, mert ha ilyet át él egy nép az csak érzékenyebbé teszi a szenvedésre. Vagy arra azért nem terjed ki az az érzékenység amit a fajtája okoz?
    http://www.youtube.com/watch?v=nuOMiseGCfs
    Mit érez mikor ilyen képeket lát?
    Körülbelül ennyit::
    http://www.maannews.net/eng/ViewDetails.aspx?ID=650216
    Mint a ribanc az ukrán Tv-ben.
    Hányinger gerjesztő egy faj a magáé.
    Itt van még egy pár hely ahol megnézheti a fajtája hőstetteit:

    http://snippits-and-slappits.blogspot.hu/2012/11/israels-war-on-children-part-i.html
    http://www.ilovepalestine.com/
    http://wall-fal.blogspot.hu/

    sakter

    Ui: Felvágott a zsido származású feltalálókra, Nobel díjasokra 🙁
    De akkor remélem azt is tudja, hogy Teller Ede mit mondott a munkásságáról és a magyarokkal való kapcsolatáról. Ő legalább be ismerte azt ami a parazita fajtájától elvárhatna minden MAGYAR!!!
    De leginkább ettől a beismeréstől és tudástól fél a sátán imádó népe. Ezért irtják, és alázzák a MAGYAR népet.
    Nem kívánok én egyebet az öreg istentől csak azt, hogy mindenkit a saját bűnei szerint ítéljen, és büntessen.
    Na az lesz ám az igazi holokauszt a „maga” népére!

    1. A palesztin bombafutár lenne az egyik akit a terroristák a 3 kg robbanóanyaggal beküldnek egy éterembe és kívülről jó messziről felhívják azt a telefont amelyet az iskolatáskájába rejtettek?

      FISPÁN GÉZA

    2. A zsidó_magyar Nobel-díjasokat írtam, akik öregbítették hazánk jó hírét…mint a Pick és a Herz szalámi a herendi porcelán gyár a Chinoin, a Richter Gedeon.. szalámi Teller Ede nyilatkozatát a kurvainfososk találták ki? Talán tud egy hiteles forrást..?

      én jobbat tudok:

      Teller Ede:

      Keresni, várni, semmit sem akarni,
      szeretni, vágyni, egyedül maradni,
      nézni a világot becsukott szemekkel,
      látni azt, amit még nem látott az ember,

      gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
      emlékezni arra, mit sohasem láttam,
      szeretni, imádni a szent tisztaságot,
      a felhőt, a halat, a szellőt, az álmot,

      tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
      nem a túlvilági örök bölcsességért,
      tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
      félni, hogy talán még igazság sincsen,

      tudni az ész rövid, az akarat gyenge,
      hogy rá vagyunk bízva a vak véletlenre,
      és makacs reménnyel mégis- mégis hinni,
      hogy amit csinálok, az nem lehet semmi,
      és örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
      a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak

      Mert pl a Liszt Ferencét igen…LISZT FERENC: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.”

      LISZT FERENC: „A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.” (Die Israeliten)

      A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom,hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.
      Liszt 1883-ban írt nyílt levele a Gazette de Hongrie részére. [3]…http://hu.wikiquote.org/wiki/Liszt_Ferenc

      Kínos nem?

      FISPÁN GÁZA

      p.s. Nézzünk pár idézetet amelyet magyarok írtak, ezek valódiak:

      1. Íme: Kossuth az antiszemitizmusról..:

        Kossuth azt akarta: ne a társadalmi előítéletek uralják a politikát, hanem a polgári szabadság és teljesítmény szabja meg az egyén helyzetét. Kossuth, igazi liberális demokrataként vallotta: „Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha nem tettem s nem is fogok különbséget tenni…” Az antiszemitizmusról szólva pedig bátran kijelentette: „az antiszemita agitációt, mint a XIX. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Elvbarátainak egyértelműen azt tanácsolta: ne nézzék tétlenül az előítéletesség uszítását, ami „immár nem egyes emberek hóbortja, hanem a nemzet életébe mélyen benyúló közügy.” Ma Magyarországon nagyon sokféle előítélet vált politikai üggyé. Aki liberális, az Kossuth szellemében nem maradhat tétlen.
        Kossuth azt mondta: biztosítékokra nem a hatalomnak, hanem a népnek van szüksége. Liberális demokrataként legnagyobb ellenfelének az önkényuralmat tartotta. Az önkényuralom elmúlt, de elmúlt-e az önkényesség uralma? Határozottan kimondható: nem, nem múlt el az önkényeskedés vágya és hatalmi gyakorlata. Van belőle elég. Sok dolgunk van tehát.
        Barátaim, polgártársaim, honfitársaim!
        Érezzük, látjuk, tudjuk: a szabadság végtelen feladat és fontos igazság.
        Ma Magyarországon a liberálisoknak még nagyon sok dolguk van. A szabadságból mindig könnyebb elvenni, mint hozzátenni. Egész XX. századunk arról szólt, hogy a szabadság így vagy úgy fogyott. S ahogy elszállt a szabadság, úgy erőtlenedett el a magyar is. A szabadság megteremtette és erővel ruházta fel a nemzetet; a szabadság megrokkanása pedig elvette erejét. A liberálisoknak ezért volt fontos a rendszerváltás, a polgári szabadság újraélesztése. Ezért vállaltak oroszlánrészt a rendszerváltás folyamatában. Ezért akarták, hogy itt liberális demokrácia legyen. Ezért voltunk következetesen antikommunisták. És ezért vagyunk ma is minden olyan erőnek ellenfele, mely a szabadságot korlátozó kísértet szerepét játssza. A kísértet pedig jelen van.
        Kedves Barátaim!
        Lehet-e ilyen hagyományok után szitokszóvá változtatni azt a szót, hogy liberalizmus? S lehet-e csak azért támadni valakit, mert liberális? Bizony, nem lehet. Mint ahogy ezen az alapon az sem kérdőjelezhető meg, hogy egy liberális a nemzet felemelkedését akarja-e. De nem lehet méltó módon ünnepelni Kossuth Lajost és emlékezni rá úgy, hogy egyébként mindannak az ellenkezőjét csinálják, amit ő fontosnak tartott, amilyennek ő a hazát elképzelte, és aminek az életét szentelte. Én büszke vagyok ezekre a hagyományokra, büszke vagyok arra, hogy liberális vagyok, és mindenkit arra biztatok, hogy Kossuth szellemében vállalja önmagát, vállalja liberalizmusát, és legyen büszke arra, hogy ezen hagyományok szellemében akar jobbítani a fennálló viszonyokon. Utasítsuk vissza együtt azokat a törekvéseket, amelyek száműzni szándékoznak a liberalizmust a politika színpadáról, de tegyünk együtt annak érdekében, hogy az minél erőteljesebben legyen jelen.
        Mi azt akarjuk, hogy Magyarország gazdaságában, társadalmában erős legyen. Erőt pedig nagy és kis nemzetnek egyaránt – tartósan csak a szabadság ad.
        • pvcpadlo:
        2009 04 23 15:32-kor
        56.
        Kedves parasztagy…talán olvasd el Kossth Lajos emigrációs iratait…mindössze 10 kötet..
        Kossuth azt akarta: ne a társadalmi előítéletek uralják a politikát, hanem a polgári szabadság és teljesítmény szabja meg az egyén helyzetét. Kossuth, igazi liberális demokrataként vallotta: “Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha nem tettem s nem is fogok különbséget tenni…” Az antiszemitizmusról szólva pedig bátran kijelentette: “az antiszemita agitációt, mint a XIX. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Elvbarátainak egyértelműen azt tanácsolta: ne nézzék tétlenül az előítéletesség uszítását, ami “immár nem egyes emberek hóbortja, hanem a nemzet életébe mélyen benyúló közügy.” Ma Magyarországon nagyon sokféle előítélet vált politikai üggyé. Aki liberális, az Kossuth szellemében nem maradhat tétlen.
        • Attila a Hun:
        2009 04 23 15:32-kor
        Mozi szavaival élve ugye ugye Báránykáim csak eljutottatok egy felsőbb gondolkodási szintre ahol a tényekek folyamatok meglátása után a miérteken gondolkoztok és a hogyanon de a 3.szint ahol eggyre többen vagyunk amikor már több okot ok-okozatot is láttok uarra a cselekvésre s már csak nyugodtan csendben elmélkedtek a világmindenségen anélkül hogy pálcát törnétek bármi felett hisz már látjátok hogy nem lehet kijelenteni h közvetlenül ez vagy az miatt történt. a következő szint az amikor elegendő ismerettel már mint a földet mint egységet “kívülről” nézve a teljes összefüggést látjátok. De a legfontosabb hogy már nem vagytok befolyásolhatóak, vagyis SZABADOK VAGYTOK!
        hisz a jövőt a szabad emberek élik majd Isten szeretetét hirdetve még nagyon sokáig.
        Hát fogjunk össze hogy aki ébredezik ebbe a rideg világba bele amellett ott áljunk fogjuk a kezét adjunk hitet neki h tudja jó úton halad! Lépjetek túl mindenen rázzátok le egótokat lelketekről készítsetek önértékelést: mi a jó s rossz bennetek majd hittel kérjétek rossz szokásaitok elhagyásához erőt öszintén megvallva magatok bennsőtök s az Ég felé s adatik néktek!
        Látogassatok szent helyekre s érzzétek bennsőtökben a fényt! Dobogókön a “dobogókő” épp ilyen hely és épp ilyen lesz 9.én veszprém is ahol a Szent Koronánk megmutatkozik h aki kívánja az megerősödjék hitben lélekben!
        • pvcpadlo:
        2009 04 23 15:40-kor
        ——————————————————————————–
        A legszebb elismerés…
        Haynau:
        ” A Magyarországon lévő izraeliták legnagyobb része érzelmeik és gonoszs cselekvésmódjuk által előmozdították az otani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül soha nem nyrehetett volna olyan terjedelmet”
        Ami ugyan nem igaz..de mit várhatunk egy Haynautól…viszont alapot teremtett a megtorláshoz.
        ——————————————————————————–
        Szemere Bertalan:
        A zsidó a jogokban részesített rácz, oláh és horvátokkal szemben
        velünk csatázik most azon országnak szabadságért, melytől ő a jó helyett gúnyt és terhet nyer_(…) a zsidó hívünk maradt a legbuzgóbb frigysünk!”
        ——————————————————————————–
        Jókai Mór:
        “Magyarországon a Mózes hitvallás népe, a héber faj mindenkor alegbuzgóbb híve volt és maradt a magyar állameszmének, a szabadságnak.
        A legnagyobb mgpróbáltatás korszakában, a 48/49-iki szabadsáhercz alatt bizonyította be a legigazabban.
        A midőn a hazának minden másajkú népfajai, a melyekkel a magyr szabadságát mgosztotta, a melyek fiait a jobbágyságból felszabadítota földeiken úrrá tette, fegyverrel támadtak ellene, ugyanakkor a héber faj vérét, vagyonát és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet, az alkotmányos szabadság megvédelmezésére:
        _ az a héber faj amelyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sánczaiból, az a zsidó nép, mely egydül nem kapott polgárjogot, egyenlőséget a hazai miliói között.
        Mégis szerette a hazáját.”

        FISPÁN GÉZA

      2. A Kínos az az, kedves Fispán Géza, hogy ezeknek a nagyszerű egyedeknek amiatt kellett küzdeniük, mert a vezetőségük mindenki mást lekakil! 🙂 Mert nem ismerik el azt hogy más is lehet ember! Hanem jelzőkkel béjjegeznek és össze vissza tekergetik az összes infót! A mostani történelem 90% el van hazudva és most nem viccelek, mert ahhoz hogy a sátán be tudjon férkőzni az emberi társadalomba, alá kel ásson minden eredeti emberi és Isteni értéket! Ezért van az hogy Izraelben akik Jézusban hisznek és zsidó származásúak, állandó fenyegetettségnek vannak kitéve! Az ottani „papság” meg mindenkit lebárányoz, sőt, még készítenek is genetikailag előre legyártott biológiai fegyvereket arra hogy pl: az etióp zsidóságot, aki az egyik legrégebbi csak úgy eltöröljék! Itt rengeteg értékes emberi lény van veszélyben és az összes akiket eddig felhoztál sajnos áldozatai nem másoknak hanem a saját vezérkaruknak! Ezért megy a választódás ott is! (mint mindenütt). Valójában kezdenek ébredezni, sőt egymásnak beolvasnak de 1000-el! Mint pl:

        (http://www.youtube.com/watch?v=4KuzdUVp6Fw)

        Aki meg ki meri nyitni a szájját azt a szó legszorosabb értelmében ott lehetetlenítik el ahol tudják! És ezek tények! Magyar országra is behívták az Izraelieket, suttyomba és most kezd rájönni a magyar zsidóság fiatal része, hogy ezek elsőként őket fogják tönkre tenni! Mert van egy mentalitásuk a mi a magyar zsidóságban nem annyira jellemző, de egyre inkább terjed ahogy látom! Szóval kedves Fispán Géza vagy Géza Fispán, lássunk tovább! Mert ha nem látunk akkor nagyobb kakiban ülünk mint amekkorát valaha el tud képzelni egy élőlény! Sok szeretettel Ariane

  15. Fispán Géza ! Ilyen kamu nevet én is tudnék irni !!!!! Mivel nem kripto, zsidó vagyok nem kell hősködnnöm a magyarositott nevemmel. Én tégedet nem sértegettelek, de te engemet beszari nyilas patkánynak és újdonsűlt nácinak nevezel. Ezek után mit vársz? Magamhoz öleljelek és addig szoritsalak amig csak a szar nem folyik belőled.Innen látszik, hogy milyen rohadék rosszindulatú összeférhetetlen féregnyúlvány köcsög szaralak vagy.Ezért utálnak az egész világon benneteket a normális emberek, te szarszájú mocskolódó féreg. Egyébként meg jól csinálod legalább igy még többen meg utálják az ilyen férgeket, csak az a baj , hogy a többi normális zsidót is lejáratod te mocskosszájú kétszinű .Azért vagy itt, hogy szitsad a feszültséget? Vagy fizetnek érte? Vagy csak magadtól vagy ilyen rohadék összeférhetetlen? Benne van a véredbe az ilyen ne adjon vért normális embernek az állati ösztön uralkodik a sátáni elmédben,látom, hogy másokkal is azt teszed, hogy kiforgatod a sorokat és a jó szándékú gondolatokat mindenkinél.Ahogyan látom a válaszaidat igen csak szeretel nyalni a fajtársaidnak,sikeresen benyaltál a csótánynak és a libatovnak mennyi lehet a napi nyelvcsapásod ecsém??? Te veled normális ember nem tudhat normálisan szót érteni,sajnos apád metszett csökevényéből 1- ilyen genetikai hulladék sikerűlt csak.Engemet a holdra lőnél ki, te szarszájú ennyire csöpög belőled a zsidó jóindulat (hidradmin). Ki vagy te , te moslék , hogy engemet figyelmeztetel???? Te koca a xxl.- egyedik század világ legzsarnokabbjai vagytok, Hitler tankkal, ti meg bankkal teszitek tönkre a világot ,de ha igy fogjátok továbbra is csinálni Hitler sorsára fogtok jutni ti ezerszer több bűnt követtek el az emberiség ellen.Annó” az öreg ISTEN előtt majd mit fogol mondani ? Majd akkor oszt fogod 10- körömmel kaparni a SIRATÓFALAT, vagy éppen a palesztin homokot ECSÉM!!!! TE ! Beteges hajlamú parazita menjél el az orvoshoz és kezeltessed magadat amig nem késő, de szerintem már késő……… Hátha meg őrűlsz attól, hogy csak egyszerűen . ermi.

    1. ermi..ugye te is érzed, hogy gyáva nyiilaspatkány vagy…ez lenne a te becsületes neved? Az enyém már csak ilyen a nagyapámé is ez volt akit az elődi auschwitzben megöltek. Ugye nem képzeled, hogy ezt megbocsájtom azoknak akik ezt helyeslik és folytatni akarják..kedves erni…aki beszari, mert nem vállalja a saját nevét sem…

      Fispán Géza

  16. Íme egy újabb hazaáruló, éppen most égetitek a könyveit:

    Radnóti Miklós

    magyar költő (1909 – 1944)

    radnoti-miklos

    Az avantgarde által ihletett költő magyarnak vallotta magát, hazaszeretétét verseiben is dokumentálta. Református neveltetésben részesült. Zsidó származása miatt megvonták tőle tanítási jogát, 1940 után több alkalommal is munkaszolgálatos volt, majd 1944-ben kivégezték az SS katonái. Hazaszeretete csodálatra méltó, hiszen a háború szörnyűségei között is olyan verseket írt, melyekre sokan még a szabadság édes perceiben sem voltak képesek.
    A távolság, az elérhetetlenség, a szenvedés felértékelte számára a haza fogalmát. Amikor sokan egyik napról a másikra megtagadták, ő kiemelten hangsúlyozta hazaszeretetét, amely gyakorlatilag eggyé vált gondolataiban a léttel, az élettel, a fennmaradással és a borzalmak túlélésével. Zsidóként ítélték halálra, de ő magyarként halt meg.

    „Zsidóságomat nem tagadtam meg, ‘zsidó felekezetű’ vagyok ma is, de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom… A zsidóságom ‘életproblémám’, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, (…) s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek… kitagadhatnak, befogadhatnak, az én ‘nemzetem’ nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars, büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem… így érzem ezt ma is, 1942-ben három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is, (…) kiszorítva az irodalomból… S ha megölnek? Ezen az sem változtat.”

    (Radnóti Miklós levele Komlós Aladárhoz, 1942)

    Radnóti Miklós
    NEM TUDHATOM
    j
    Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
    nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
    kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
    Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
    s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
    Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
    egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
    tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
    s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
    a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
    Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
    s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
    annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
    de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
    az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
    míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
    erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
    a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
    s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
    az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
    piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
    s a gyárak udvarában komondor hempereg;
    és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
    a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
    s az iskolába menvén, a járda peremén,
    hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
    ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
    nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
    Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
    de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
    és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
    világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
    míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
    s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

    Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

    Fispán Géza

    1. Ha értenéd is a Magyar nyelvet nem csak beszélnéd akkor rájöttél volna, hogy pont az ilyenek állatok miatt mint te juttatták Radnótit és a többi kisembert a táborokba! Csak megnyugtatlak, hogy ma Radnóti semmilyen körülmények között nem vállalna közösséget veled és a fajtáddal! Keress egy olyan embert aki megtudja értetni veled a vers tartalmát mert te egyedül nem vagy képes felfogni, megérteni, jobbulást!
      kató rudi

      1. Bár Radnótit a „magafajták”, mindössze tarkón lőtték mint munkaszolgálatost (nem vitték táborba), érdekes elképzelés, hogy a nyilas patkány horda egy költő meggyilkolásával kívánt választ adni..egy politikai, ideológiai kérdésre, de ez is igazolja ha a hülyék hatalomra kerülnek, hová vezet. Még a végén a zsidók okozták Radnóti Miklós, és pl Szerb Antal _ő is egy magyar író volt_ halálát. A „magadfajták” miután feljelentették a GESTAPO-nál a zsidókat, gyorsan ki is rámolták lakásukat, boltjaikat, tudván nekik már nem lesz rá szükségük..ezt csak a kormányzó úr nem tudta..a mai Horthy mosdatók szerint. Talán a magyar (!) nyelv megértése szempontjából azt gondolom, hogy felveszem a versenyt veled, de talán még a magyar történelem ismerete szempontjából is..

        Jó tanulást!

        FISPÁN GÉZA

        1. Fispán Úr!

          Legyen szíves, ne más neve alatt írogasson, mert az etikátlan,…

          (Híradmin)

  17. RE:fispán géza
    Csak ismételni tudom.
    Ismét végig szenvedtem a hozzászólásaidat, csak gratulálni tudok hozzájuk. Meg sem hallod, vagy képtelen vagy értelmezni, amit az emberek írnak „neked”.
    Az egyik hozzászólásod cáfolja a másikat, vagy csak el sem olvasod amit belinkelsz. De leginkább annak tudom be, hogy mi a parazita fajtádnak hozzá állása az emberekhez, és az ész érvekhez 🙂
    Hazudozol össze vissza és még arra is képtelen vagy, hogy felfogd egy ember ész érveit, illetve megnézd azokat a filmeket amit eléd teszek. Tudod ez nem holo kamu ez le van fényképezve, nem csak kitaláció. De gondolom nem érted a kettő közti különbséget.
    No nem is baj, ez is csak a szellemi színvonaladat mutatja.
    Azért, hogy lás is valamit, itt egy könyv linkje:
    http://api.ning.com/files/IpuSbZ9SswqjbkR1KQheJl3yZXEdGWrDQ9eF*T1FOuieQladMawnjEP1ay07*xJ7VtNJcmBTg1z5R5GWY9VXSyexagkgGFi*/IzraelShahak3000vslya.pdf
    Olvasd el, már ha tudsz olvasni………………… 🙂
    Ezt is egy zsido írta olyan mint te, a különbség csak annyi, hogy ő már kiszámolta, hogy mi lesz veletek, ha jön az elszámoltatás.
    Mert ne félj az jönni fog!
    Mikor 6,5 milliárd ember számon kéri a 15 milliós parazita táboron, hogy miért is van egy virágzó bolygón éhhalál, és rabszolga sors.
    Különben egy gyenge elméjű, génhibás hüllővel nem kívánok tovább vitázni, mert észérvet nem lehet egy parazitának sem felhozni, különösen neked nem.
    Tehát már csak annyit te, és humanoid kinézetű csürhéd, nem isten népe vagytok, hanem a sátáné, Magyarul, nem tartoztok az emberi fajhoz csak úgy néztek ki mintha emberek lennétek.
    És ha nekem nem hiszel,ezt az állítást megtalálod a egy több ezer éves könyvben is:
    János Evangyélioma 8. rész 39-42-44.
    39. A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
    42.Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem
    44.Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
    Van egy fiatalabb könyv is ahol a fajtátok születése, kialakulása le van írva: A darwini elméletben. Ahol egy fajtád béli leírja, hogy hogyan született a zsido, hogyan lett majomból, emberszabású, parazita. Remélem e „jeles” fajtád béli irományát nem kérdőjelezed meg!!! (mert az már csak szégyen lenne, hogy egymás után citálod a zsido paraziták „műveit” utána meg elveted őket. 🙂 🙂
    Tudom ezek után gondolkodni próbálsz, hogy mi is ezzel a probléma, hát elárulom. 🙂
    Tudod minket embereket, az isten teremtett. 🙂

    sakter
    UI:
    A tegeződő hangnem csendőr pertu!!!
    Vedd úgy mint mikor rendes apa hülye gyermekéhez szól!!
    Te nyugodtan magázz! 🙂
    🙂

      1. Nagyon nyomott vagy te.Olvasván téged az jutott eszembe,hogy most azon van a vita,hogy hülye vagy vagy csak hülyéskedsz?

        Rigó zoltán

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

  18. Fospán gáza !Te normális zsidók zakkant hulladéka te, hungarofób cion a holokauszt már az agyadra ment te már nem dilizel be! Be vagy zkkanva telyesen. Arra gondoltam jó lenne találkozni veled, hátha normálisan lehetne párszót váltani veled, szerintem a szókincsed két szóból áll egyik a holokauszt a másik meg a náci-nyilas. Normális zsidó barátaim lebeszéltek a veled való találkozásról hiszen ők is szégyelik egy ilyen hulladék hungarofóbot te, zsidók szégyene még mindig a döglött lófaszán rágódasz. ezzel a mocskolódó gyűlöleteddel csak rontod a többi helyzetét is. ermi……

  19. NA ,TE! fospán gáza ! A fenti válaszokra varjálgombot,meg kaptad a méltó valós válaszokat. rádolvasták ,hogy mekkora csúszómászó féregnyúlvány , cion, SÁTÁNI FAJZAT VAGY! Meg van irva a sátni zsidók sorsa. amit olyan gyorsan kapartok ki saját magatoknak. 6,5 milliád – szegény rabszolga sorba taszitott ember fog taposni a disznó sátni fejeteken. Még csúnyabban fognak végezni veletek mint Hitlerrel, csak idő kérdése közeleg az elszámolás ideje 1- birodalom se tartott örökké de a tietek sem fog örökké tartani.Már érzitek a veszteteket, csak még nem fogtátok fel ésszel mehetel az a hülye hungarofóbiás kertész ákos után, vagy te is meg várod , hogy le köbdösenek az utcán gyurcsótányal együtt libatov gázát is vigyed magaddal. Meg mondtam,hogy ki hivod magad ellen a népharagját a cion, mocsklódásoddal, én leszek az első aki szembe foglak köpni, ha csak már meg nem előztek.Nem kivánok semmi rosszat neked csak azt, hogy Izráel Sahak írása telyesedjen be, de mennél előbb……………..üdv, ermi

    1. A mániákus idiótáknak adandó válaszokkal takarékosan bánnék, fenntartva ha valami értelmes mondat is keveredne véletlenül a röfijükbe, ez pl nem tartozik azok közé..kedves ermi..aki továbbra is gyáva a nevét vállalni.

      FISPÁN GÉZA

  20. Liliom…:)

    0.000000e+0k, a ön a on szerint:

    A “művelt” Nyugaton lehet, hogy így írják. A magyarok nem.

    Liliom

    Érdekes a Magyar Tudományos Akadémia nem osztja az Ön véleményét:

    Helyesen ATTILA:.MÉG MINDIG.

    FISPÁN GÉZA

    p.s

    Esetleg erre gondolhatott:
    Magyar értemező Szótár.

    _
    Atilla Díszes, elegáns, zsinórozott magyar férfikabát volt. Sújtás és vitézkötés díszítette. Később katonai ünnepi viselet is lett, lényegében a díszítőelemeket megtartó zubbonyt nevezték így. Ügyeljünk arra, hogy a ruhadarabot másként írják, mint az Attila tulajdonnevet!
    atilla Díszes, zsinórozott magyar férfikabát. Sújtás és vitézkötés díszítette. Később katonai ünnepi viselet is lett, lényegében a díszítőelemeket megtartó zubbonyt nevezték így. Hibás írásmódja: „attila”.
    atilla (magyar) Múlt századi zsinórozott magyaros kabát vagy zubbony. „Maga ezúttal a hasonló alkalmaknál használt közhonvédi atilla helyett fekete polgári öltönyt vett magára (Jókai). Attila hun király nevéből. Eredetileg atilla mentének mondták.

    Igazán nincs mit..

  21. Kedves Adminisztrátor az én nevem FISPÁN GÉZA..ha Önnek tudomása van arról, hogy ne én lennék kérem közölje!
    Amúgy ide lehet írni névtelenül is, és akár vitéz nagybányai szürkéje aláírással is..

    Egy láda Dom Perignont küldenék a kurucinfos szerijébe…

    De erre kéne holmi bizonyíték is, ha kérhetem, és azt is ha nem ütközik a szolgálati szabályzatba a jövőben talán foglalkozzon a rajtam kívüli tenni valóival, bármennyire is nem tetszenek a beírásaim. Esetleg válaszoljon holmi érvekkel ha kérhetem..!

    Még mindig FISPÁN GÉZA
    DEBRECEN

    Akkor ki az a Káldi József? (Híradmin)

  22. „Ha értenéd is a Magyar nyelvet nem csak beszélnéd akkor rájöttél volna, hogy pont az ilyenek állatok miatt mint te juttatták Radnótit és a többi kisembert a táborokba! Csak megnyugtatlak, hogy ma Radnóti semmilyen körülmények között nem vállalna közösséget veled és a fajtáddal! Keress egy olyan embert aki megtudja értetni veled a vers tartalmát mert te egyedül nem vagy képes felfogni, megérteni, jobbulást!
    kató rudi
    Válasz”

    Kedves Túró Rudi ( Kati) !

    Érdeklődéssel várom, hogy az én beírásiam közül melyi az amely miatt Radnóti Miklós (katolizált) de zsidónak született MAGYAR költőt agyonlőtték:

    ha megtennéd szépen sorjában ide írnád:

    1/..
    2/..
    3/

    Esetleg olyan magyar írókat akik szerencséjükre nem érték meg a kedvenc nótátokban szereplő „Indul a vonat..” c. rendkívül szellemes, mélyen szántó mondanivalótokat tolmácsoló filozófiátokat..

    Betiltott zsidó írók jegyzéke

    vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály 1944. április 15-én Horthy Miklós kormányzó Sztójay Döme miniszterelnök előterjesztése alapján államtitkár-kormánybiztos hatáskörbe nevezte ki.[1].
    Kinevezése gyakorlatilag korlátlan hatalmat jelentett a sajtó, a rádió, a könyvkiadás és a külföldi hírszolgálat működése felett. Feladata volt, hogy megakadályozza a zsidó írók műveinek megjelenését, valamint egy kézben összpontosítsa a hazai és a külföld felé irányuló híreket, vagyis a kormányzatnak megfelelően befolyásolja a közvéleményt. A Lakatos-kormány idején felmentették hivatalából, de a nyilas hatalomátvételt követően újra ellátta ezeket a tisztségeket. Az általa irányított propagandagépezet elsődleges szempontja a háború további fenntartása, a német veszteségek eltussolása, a harcban álló katonák töretlen lelkesítése volt.
    A zsidókérdés magyarországi irodalma c. művének írójegyzéke. Az eredeti mű a betiltott.com oldalon található meg.
    A csillag * a név előtt a kikeresztelkedésre utal. Zárjelben a megelőző családi név.

    Bálint György (Österreicher). 1906. V. hírlapíró, műfordító.

    * Békefi (Békeffy) László (Kann). 1891. Kabarékonferanszié, humorista. 1942-ben kémkedésért tízévi fegyházra ítélték.

    * Bernstein Fülöp, írói álneve Hugó Károly. 1808-1877. Színműíró, szépíró, a zsidó szertelenség és önimádat egyik legjellegzetesebb képviselője.

    Biró Lajos (Blau). 1880. V. hírlapíró, regény- és novellaíró, színpadi szerző. Az októberi lázadás egyik kimagasló szabadkőműves-publicista előkészítője. Emigrált.

    Bródy Sándor. 1863-1924. Lapszerkesztő, tárca-, regény, és színműíró. A századforduló ünnepelt pesti írója.

    Dénes Zsófia (Deutsch), Nagy Ándorné (Grosz). 1885. írónő (Új Idők, Ünnep), volt kommunista röpirat-szerző.

    Déri Tibor a vitéz úr szerint, de ő Déry Tíbor volt..és Németh László bújtatta…(Deutsch). 1894. Expresszionista író.

    Diósy Márton (Nuszbaum). 1818-1892. Úttörő zsidó író Magyarországon; Kossuth titkára. Angliába emigrált, ahol borkereskedő lett. Színikritikus, műfordító.
    * Dóczy Lajos báró (Dux Baruch). 1845-1918. Publicista, költő, műfordító. „A Csók” szerzője. 12 éves korában még csak jiddis-zsargonban beszélt. Id. Andrássy Gyula gróf házizsidaja. Külügyminisztériumi o. tanácsos, udvari tanácsos.

    * Falk Miksa. 1828-1908. Publicista, író, műfordító, a Pester Lloyd főszerkesztője, v. országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. (1861.)
    .
    Faludi György Faludy györgy írói név, lásd Leimdörfer György.

    * Fenyő Miksa (Fleischmann). 1877. A GyOSz. v. igazgatója, a Nyugat szerkesztője.

    * Fraknói Vilmos (Franki). 1843-1924. Címzetes püspök, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1870).

    Füst Milán (Fürst). 1888. Bonyolult versek írója, regényíró (Nyugat).
    Gaál Andor. 1895. V. hírlapíró, regényíró.
    Gábor Andor (Greiner). 1884. V. hírlapíró, kabaréversek és tréfák szerzője, regény- és színműíró, műfordító. Bolsevista emigráns.

    Gelléri Andor. 1901. V. színházi hírlapíró.

    Goda Gábor (Grünfeld). 1911. Író.

    Hamburgné, Becski Irén. 1900. Versíró, műfordító.
    .
    * Hatvány Lajos báró (Deutsch). 1880. Nagyiparos, a Nyugat és más radikális sajtótermékek finanszírozója, forradalmi emigráns. Műkedvelő esztéta és szépíró.

    * Hazay Samu báró (Kohn). 1851-1941. Vezérezredes, honvédelmi miniszter stb. katonai író.

    Heltai Ferenc (Hoffer). 1861-1913. Hírlapíró, publicista, országgyűlési képviselő, Budapest főpolgármestere, főrendiházi tag.
    Heltai Jenő (Herzl). 1871. A mulattató irodalom sikeres művelője. Vers- és színműíró, elbeszélő, humorista. Herzl Tivadar unokaöccse
    Herzl Tivadar. 1860-1914. A cionizmus úttörője, író, bécsi lapszerkesztő. Budapesten született s itt járt iskolába is.

    * Hevesi Sándor (Hoffmann). 1873-1939. A Nemzeti Színház v. igazgatója, esztéta, színműíró. Hoffmann Mór fia.

    * Hunyady Sándor (apja, mint egyik könyvében maga is megírta, Bródy Sándor). 1890-1942. Újságíró, regény- és színműíró.

    Ignotus írói álnév, lásd Veigelsberg Hugó.
    * Ignotus Pál (Veigelsberg). 1901. V. hírlapíró, költő.

    Jászi Oszkár (Jakubovics). 1875. Szociológiai író, a Károlyi kormány tagja, emigráns.
    * Jászi Oszkárné, Moskovitz Amália, írói álneve Lesznai Anna. 1885. Iparművésznő, költő.
    Karinthy Frigyes, író, humorista.
    Kálmán Jenő (Kretsler). 1885. V. hírlapíró, regény-, novellaíró, kabarészerző.

    * Kemény Simon (Kohn). 1882. Az Est szerkesztője, költő (Nyugat).

    Kiss József. 1843-1921. A Hét szerkesztője és kiadója, költő. A Petőfi-Társaság és Kisfaludy Társaság tagja. Elnyerte a Ferenc József rend középkeresztjét.

    Komját Aladár (Korach). 1893. Költő, író.
    Komlós Aladár (Katz), írói álneve Korai Álmos. 1892. Tanár, esztéta, vers- és elbeszélő író.

    Kont Ignác (Kohn). 1856-1912. Irodalomtörténész. A Sorbonne rk. tanára.
    *.
    * Korányi Frigyes báró (Kornfeld). 1869-1935. V. pénzügyminiszter, felsőházi tag, regényíró, zeneszerző.

    * Lánczy Gyula. 1850-1911. Történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

    * Lukács György (Löwinger). 1885. Esztéta, közoktatásügyi népbiztos. Bolsevista emigráns.

    * Martos Ferenc (Mittelman). 1875. Ny. miniszteri tanácsos; vers-, regényíró, operett-librettó író (Bob herceg, Gül baba, stb.).

    Molnár Ferenc (Neumann). 1878. V. hírlapíró, regényíró és színpadi szerző. A Kisfaludy Társaság és Petőfi-Társaság tagja.

    Osvát Ernő írói álnév, lásd Roth Ezékiel.
    .
    Pogány Béla (Perl). 1896. Tanulmányíró, novellista (Nyugat). /Nem azonos Pogány Bélával, a Pester Lloyd tiszta keresztény származású felelős szerkesztőjével./

    * Révay Mór János (Rosenberg). 1860-1926. A Révay Testvérek rt. könyvkiadóvállalat kifejlesztője, publicista, szakíró.

    Révész Béla (Roth Benjámin). 1876. Szocialista író. Ady Endre halála után egy csomó könyvet írt az elhunyt magyar költőről. Révész Mihály (Reisner). 1884. Szocialista író.
    .
    Roheim Géza. 1891. Freudista író.

    * Sik Sándor (Schik). 1889. Író, költő, szegedi egyetemi tanár. A Kisfaludy Társaság és Petőfi-Társaság tagja.

    Simonyi Zsigmond (Steiner). 1853-1919. Nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1879.).
    Somlyó György. 1920. Versíró.

    Szép Ernő (Schön Sámuel). 1884. V. Hírlapíró, költő.

    Szomory Dezső írói álnév, lásd Weisz Mór.
    Tolnai Simon (Strausz). 1867. A Tolnai Világlapja alapítója, lap- és könyvkiadó.

    * Urai Dezső (Uffenheimer). 1875. A Tolnai Világlapja v. szerkesztője, író.
    * Vadnai László (Wolf). 1904. V. hírlapíró, kabarészerző (Hacsek és Sajó).

    * Vámbéry Ármin (Wamberger). 1832-1913. Orientalista, egyetemi tanár, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1860). Fia V. Rusztem. 1872. Szociológus. Emigráns.

    Várnai Zseni, lásd Peterdi Andorné.

    Vázsonyi Vilmos (Weiszfeld). 1868-1926. Demokrata politikus, v. igazságügyminiszter. Publicista, versíró.

    Veigelsberg Hugó, írói álneve Ignotus. 1869. író, esztéta, a Nyugat főszerkesztője.

    Vészi József (Weisz). 1858-1940. Publicista, a Pester Lloyd főszerkesztője, a darabont kormány sajtófőnöke (1905), országgyűlési képviselő, felsőházi tag. Ifjú korában versíró.

    Zerkovitz Béla. 1881. Műdalszerző, színpadi író. Zöldi Márton. 1854-1919. Színész, hírlapíró, színmű- és elbeszélő író.
    Zsolt Béla (Steiner). 1896. V. hírlapíró, harcos zsidó publicista Regényíró.

    FISPÁN GÉZA

  23. Néhány múzsa:

    Ady Endre : Lédája, Brüll Adél
    Benedek Elek felesége : Mirjám
    Kosztolányi Dezsőné: Görög Ilona
    Kodály Zoltánné: Sándor ( Schlésinger) Emma
    Márai Sándorné : Lola
    József Attila. Szántó Judit

    FISPÁN GÉZA

  24. Néhány színész, de csak a már elhunytak, ne segítsek a náci metapédiának..:

    Básti Lajos,
    Bársony Rózsi,
    Benedek Tíbor,
    Darvas Lili,
    Gábor Miklós,
    Gózon Gyula,
    Kabos Gyula,
    Kálmán György,
    Latabár Kálmán és Árpád
    Márkus László
    Péchy Blanka
    Rózsahegyi Kálmán
    Ruttkai Éva
    Salamon Béla
    Váradi Hédi
    Várkonyi Zoltán
    Alfonzó (Markos József)
    Rodolfó (Gács Rezső)

    Kabaré:
    Nagy Endre
    Békeffy László
    Benedek Tibor
    Kellér Dezső

    Sportolók:

    Mark Spitz olimpiai bajnok
    Hajós Alfréd olimpiai bajnok
    Székely Éva Olimpiai bajnok
    Gyarmati Dezső
    Gyarmati Andrea többszörös női vilácsúcs birtokosa
    Elek Ilona Olimpiai bajnok
    Petschauer Attila olimpiai bajnok ( A napfény íze c. film az ő emlékére készült) egy nyilas patkány az orosz fronton a téli hidegben vízzel locsolta amíg meg nem fagyott…

    Rejtő Ildikó sokszoros olimpiai bajnok, világ bajnok
    A birkózó csapat tagjai olimpiai bajnokok:
    Kárpáti Károly birkózó
    Kabos Endre vívó
    Bródy György, Sárkány Miklós vízilabdázó

    Weisz Richárd az 1908-as olimpia birkózó bajnoka, aki az 1919-es fehér terror tombolása idején egy táblát a nyakába akasztva sétált a Britannia szálloda előtt ahová a böllér bicskások az áldozataikat vitték..valahogy őbelé nem akaródzott belé kötni

    Keleti Ágnes a máig legeredményesebb magyar sportoló: 5 arany 3 ezüst és 2 bronz olimpiai éremmel…ők is lekésték az auschwitzi vonatot…
    Talán megbocsájtják nekik.

    FISPÁN GÉZA

    … és végül a cigány származású Papp Laci edzője Áder Zsiga bácsi..

    Azt hiszi, hogy ettől a nyomorba döntő bankármaffiózókat, meg globalista vezéreket (akik szinte kivétel nélkül zsidó származásúak) jobban fogják szeretni az emberek? Nem azzal van itt baj, hogy valaki zsidó, hanem, hogy milyen ember. És akikről én beszélek, mind, egytől-egyig lelketlen, aljas gazember! A mentalitás,… azzal van a baj, kedves Olvasónk. (Híradmin)

  25. A lista csak egy rövidke kivonat reményi Gyenes István 300 oldalas könyvéből…

    off

    Valamelyik hibbant olvtárs Kun Béla unokájának és Sztálin keresztfiának nevezett..:) Ez tévedés, Kun Béla unokája a Takony tv és a királyi tv sztárja, Kun Miklós történész, aki feledtetni szeretné múltját most a XX . század rejtélyeivel foglalkozik..Immár mint jobbos megbízott.

    Sztálin keresztfia már csak a korkülönbség és a Szovjet Nép Bölcs Vezére ortodox _ görög katolikus_ vallása miatt sem lehetek..

    Persze ehhez egy kis olvasottság is szükségeltetik azok részéről akik a -10 -es IQ-val hülyézik le a más véleményűeket…:)

    Fispán Géza.

Hozzászólás a(z) Káldi Jozsef bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük