A plakát és a valóság
Amíg várok a villamosra, nézem a három generációs család idilli képét az óriás plakáton. A nagyszülők egészségesek, gyerekeik szintén, se kövérek, se soványak, s eleget téve a társadalmi elvárásoknak a három unoka is jól nevelten ül a családi asztalnál, amin íny csiklandó az aranybarnára sütött szárnyas, valamint a kalória szegény köretek magukra vonják a figyelmet.
Igen, így kellene mindenkinek élni, vagy legalábbis a többségnek. Ezzel szemben, párt állásoktól függetlenül, és kevés kivételtől eltekintve más a mai honi helyzet.
Ha egyáltalán együtt él a család, sokszor emberfeletti erőt igénylő napi gondok és feladatok megoldása a nagyszülőkre hárul.
A reggelizz, mint a király okos intelmet csak az „öregek” tudják betartani, mert a fiatalok maximum egy üres kávé fölhörpintése után rohannak, mivel akár késés esetén kirúghatják őket a nehezen megszerzett munkahelyükről, ahonnan késő este keverednek elő, mert elvárás az idegen tulajdonosok részéről, hogy foglalkoztatásukért cserébe még néhány órát ingyen húzzanak munkaidejük lejárta után.
A megfelelési kényszer állandó feszültséggel párosul, ám napközben fittnek, kiegyensúlyozottnak, mosolygósnak kell mutatkozniuk, mert ez az előírt módi.
Este, magukra maradva, fojtott hangú vitát folytatnak arról, ki vigye reggel autóval a gyerekeket, mert égés a nagypapával gyalog megtenni a tízperces utat az iskoláig. A megegyezés után mindkettőjükből keserű sóhaj szakad fel, mert aki pár perccel tovább alhat, sajnálja, hogy nem lehet a gyerekekkel, viszont, aki viszi őket, nem fordulhat a másik felé kevéske időre.
A nagypapa ezenközben kényelmesen megreggelizik, maga töltötte cigarettáját a teraszon, kertben szívja el, majd morogva olvassa negyven év óta előfizetett napilapját. Párja hiába szidja, felsorolván mennyit lehetne megtakarítani a cigire és újságra költöttekből, az „öreg” inkább megkeresi a rájuk valót, nyugdíja békén hagyása mellett. Az ötlet a szomszédjuktól eredt, aki elpanaszolta, hogy a kihívott szakemberek számla nélkül, 18 ezer forintért húzták meg az ékszíjat a mosógépén, így felborult a havi költségvetése, a számlák befizetésének üteme. Az „öreg” hasonló esetek elkerülésére felajánlotta szakértelmét, persze ingyen. Hamarosan bizonyíthatott is, pénzt nem kért, de a semmi sincs ingyen alapon rátukmált ezrest csak elfogadta. A sok lakásos házban gyorsan terjedt a híre, s kincset ért, hogy mindig elérhető volt és azonnal megoldotta az apróbb gondokat. Új csaptelep vételére buzdítás helyett megjavította a csöpögő csapokat, pár forintos alkatrészekkel megszüntette a folydogáló W.C. tartályokat, meggyűrüzte a nehezen nyíló ajtókat, óvatosan kicserélt egy-egy törött csempét és sok egyéb mást. Pénzt soha nem kért, számlát sem tudott volna adni, de a szomszédok által felajánlottan adott összegekből tudott unokái zsebébe dugni, hogy iskola társaik mellett ne kelljen szégyenkezni abban a most divatos, fránya nevű boltban, ahol azt az agyon pakolt, hatalmas zsömleféléket eszik. Bár nagyanyjuk révén el voltak tiltva ilyesmitől, titokban kellett tartani, afféle kegyes hazugságként a családi béke kedvéért, de az egyre gömbölyödő gyerekek alaposan gyanúra adtak okot. Az „öreg” viszont saját, lemondásokkal teli gyermekkorára gondolva, elégedetten nézte őket. Hiába kuncogtak rajta a számítógép mellől, vagy fel-felnézve az okostelefonjukon való babráláskor, amikor a gyakori telefonhíváskor ceruzával, hatalmas ákombákom, szemüveg nélkül is jól látható betűkkel rótta kockás füzetébe a címeket, majd szerszámos ládájával elviharzott.
Eközben a nagymama sajátos eszközökkel próbálta a család elismerését kivívni és dugipénzét gyarapítani. Hadszíntere a piac volt. Egy csütörtöki napon például az akciót hirdető hentes előtt kígyózó hosszú sorba állt be. Az egymásra dobált sovány csirkék között kinézett magának egy szép gömbölyűt, s azon imádkozott, nehogy más is felfedezze. Kiderült, hogy csak véletlenül került az akciósok közé. Szóváltásba keveredtek, a hentes eljutott az e földre lépő magyarok 750 generációja közül kiemelkedőbb felmenőinek nem éppen jó színben való feltüntetéséig, amire az asszony férje újság olvasás közben elejtett megjegyzéseit összegezve válaszolt rá. A hentes elsápadva dobta elé a csirkét, akciós áron számolva.
A nyert összeg örömmel töltötte el az asszonyt, miközben megfogadta, hogy férjét ezentúl dicséri majd a naprakész információk miatt. Boldogan lépdelt a megbízható tojást áruló asszony felé, akitől már maga sem tudta mióta vásárolt. A szokásosnál többet vett, mert saját készítésű leves tésztái kifogyóban voltak, így a délután azok gyúrásával, majd metélésével és csigákba göngyölítésével képzelte el. Ám szemet szúrt neki, hogy beazonosíthatatlan a drága tojásokon fellelhető bélyeg lenyomata. A jó, tanyasi, magyar tojások helyett megint olcsó, importárúval terítik hazai piacainkat, dübörgött fejében férje haragos megjegyzése a minap. A tojás eredetéről kérdezte az árust, aki göbös kézfejét hasán összekulcsolva, megbántottan nézett a semmibe, s könnyes szemmel, gondolatban búcsúzott el aznapi hasznától, amit hozzácsapott volna az apránként gyüjtögetett, a papa fájós derekára titokban lealkudott áron megrendelt mágneses foteltől. Azt viszont ő nem tudta, hogy a papa tenyészállat áron adott el egy liba párt a fővárosból vidékre költözött kezdőknek, s a plusz pénzből eredeti olasznak hazudott, kínai kerámia bevonatú serpenyőt vett a mamának, ne kínlódjon annyit a hagyományos serpenyő hosszantartó tisztogatásával. Így a házaló is jól járt, mert amit vesztett a fotelon, visszajött a serpenyőn.
A nagymama viszont a lealkudott tojásokkal tovább ment a gyümölcsös stand felé, ahol hangosan közölte a kofa, nyugodtan válogathat, a közepes és nagyméretű almák között, amit a tavalyi szélsőséges időjárással magyarázott. A nagyok közül ki is csippentett pár kilónyit, mert az áram evő robot helyett kézzel is könnyen tudja őket reszelni, közben pedig magyarázott, hogy almás pitét süt a gyerekeknek, jól megszórja fahéjjal, amit a hollandoknál már tilt az EU, mazsolára sem kell költeni, mert ősszel a töppedt szőlő szemeket szépen megaszalta. Vaníliával is alaposan szórja meg, adta a tanácsot a mosolygó kofa, mert tudta, hogy a nagybani piacon fillérekért vásárolt idegenből származó almáknak semmi ízük a kisebb magyarokéhoz képest. Ám a mutatós almák fogytak, a különbözetből pedig lánya által kinézett divatos cipőt akarta megvenni. Búcsúzáskor még pár szem kisebb almát csempészett a szatyorba, hogy jó is legyen benne. A nagymama hazafelé elégedetten gondolt aznapi megtakarításaira.
Estére aztán nagy nehezen összegyűlt a család, az asztal közepén díszelgett az aranysárgára sütött szárnyas. Kisebb vita ugyan kerekedett a combok és melle húsa elosztásánál, ám a nagypapa halkan énekelni kezdte a Székely himnuszt, illetve inkább folytatta, mert előzőleg az erdélyi szomszéd otthonról haza hozott, háromszor lefőzött pálinkájának hatása alatt állt. Felesége egy-két strófát vele énekelt, fiúk a trianoni szerződést szidta, felesége helyeselt, a gyerekek csak bámultak, majd csendben telitömték magukat az omlós almás pitével.
Bár vacsorára nem annyit ettek, mint a koldusok, de oly elégedetten mosolyogtak, mint a plakáton.
V.A.
Nemzeti InternetFigyelő
Orbániában már minden manipulatív. 0 százalék az infláció, miközben az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára 20-40-80 százalékkal is feljebb ment.
Hiába csökken a fűtés, a villany ára, amikor ezer más helyen meg emelkednek a költségek. Különben is csökkenteni kellett már, mert sokan nem fizették a rezsit.
Gondoljunk csak bele, akiknek idáig sikerült valamit megtakarítaniuk, azoknak ez a megtakarítás szép lassan olvad el a bankokban, mert ha beteszik a pénzüket, és egy idő után kiveszik, akkor ha mindent leszámolnak, akkor kevesebbet kapnak vissza.
És érdekes módon, ezt valamilyen oknál fogva az MSZP-LMP-SZDSZ sem emlegeti.
Akiknek meg nincs megtakarítása, azok meg már ne is álmodozzanak róla. És most ne a hirtelen milliárdosokká váltakat emlegessük.
Az meg megint kezd beigazolódni, hogy akik kölcsönöket vettek fel a harmadik kacsalábon forgóra, azok megint jól járnak. És most ne azok szidjanak, akiknek nem volt lakása, és kölcsönből próbálták megoldani a problémájukat, mert azok is rosszul jártak.
Az államnak meg a bankoknak, megmaradnak a ki nem fizetett százmilliárdok, hiszen nem kell a betett pénzért fizetni.
Szóval jól ki van ez találva. Ez a pénz meg mehet a kedvenceknek.
A magyar ember, meg takarékoskodik ott ahol tud. Bár a kormányunk igyekszik a legkisebb megélhetési ötletet is megadóztatni, de az életösztön által diktált ötletek kifogyhatatlanok.
De legalább ne mondanák azt a nap minden órájában, hogy jobban élünk, mert már megint magukból indulnak ki.
És ezt sajnos még sokan be is veszik.
Baumag