A párt hívó szava! – „Tizedelés” az MSZP soraiban!

A választások nemzeti oldalról való sikere mellett, nem mehetünk el szó nélkül az emberi butaság, szellemi, érzelmi restség és mérhetetlen önpusztító magatartás mellett sem, amelyet  az MSZP-re szavazók produkáltak. Milyen emberek ezek, teszi fel joggal a kérdést, a normálisan gondolkodók részéről, minden realista, a valóságot tisztelő honfitársunk?

Mi kell még e szerencsétleneknek, az aljasságok tömkelegéből, hogy felnyíljon a szemük? Ennyi pusztítás, ország rontó cselekedet-sorozat után, amit az utóbbi 8 évben imádottjaik műveltek a lakossággal, milyen bizonyítható értékrend alapján szavaztak rájuk, akik közül az utóbbi 20 évben, nem kevesen nyíltan kiálltak a hazugságok gyakorlói mellett, a megszorítások idején, még a 13. havi nyugdíj megvonást is örömmel konstatálva, tönkretett életük megkoronázásaként.

Hirdetés

Ezeket tapasztalva megáll az ember esze, hogy a mi fajtánk között még mindig akad ennyi roncslelkű, tudatlan, tájékozatlan kenyérpusztító? Akik képtelenek észrevenni, hogy konok fafejűségükkel, magukkal rántják lakókörzetük teljes közösségét, ahol visszaszavazták a bűnben fogant, 100 millió áldozatot követelő marxista eszmerendszer emlőin nevelkedett MSZP-s vezetőiket, polgármestereiket, önkormányzati képviselőiket, mindenütt, ahol maguk is élnek. (Akinek nem inge, ne vegye magára!).

Ezen agyalágyult cselekvéseik után, nem tűnik elképzelhetetlennek az sem, hogy amennyiben az MSZP, a párt hívó szavára, meghirdette volna soraikban  a nyilvános tizedelést a Hősök terén -kevesebb éhes száj maradjon címmel- zokszó nélkül megtették volna. Nem a Hazáért, az ország felemelkedéséért, hanem a PÁRTJUKÉRT. Ez a sötét pufajkás szellem jól láthatóan, itt nyüzsög közöttünk, 54 évvel a dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk után. Szomorú, ám részünkről elfogadhatatlan tanulság ez, miért kellett ennek mindmáig így maradni, az állítólagos rendszerváltozás után? Hol maradtak a felvilágosító előadások a közszolgálati médiumokban, a nyílt FÓRUMOK, a tisztító PÁRBESZÉD, a társadalmi igazságosságot figyelembe vevő, azt tisztelő értelmiség tettrekészsége, ezen gúzsba kötött agytekervényűek megvilágosodásának elősegítéséhez?

Hol vannak a felelősök, akik erre nem gondoltak s emiatt a társadalmi megújulásért két évtized óta küzdő tisztánlátóknak, máig kerülgetniük kell e nemzetpusztító szemlélet ránk maradt, két lábon járó múmiáit. Ki mer kiállni e mulasztásos törvénysértők közül, akik a T. Házban üldögélve nem álltak időben a sarkukra, hogy világossá válhasson minden állampolgárunk számára hazánk történelmi múltja?

Nem rejtem véka alá, sehol nem látjuk az érintett tolongókat. Se égen, se fődön- ahogy mondani szokták. Nos barátaim, részben itt van a kutya elásva! Az ország sorsának alakulásáért a fő felelősök között ott szerepel az ÁRULÓ ÉRTELMISÉG megalkuvó, tehetetlen, nyakbehúzós, megélhetési rétege is, amelyeknek mindig fontosabb volt a saját egyéni előmenetele, címe, rangja, beosztása, mint az ország aktuális jelene és jövője. Ezen figurák jelentős hányada is itt lézeng közöttünk, némelyek jobbnál jobb állásokban, magas nyugdíjakkal, holott menhelyen lenne a helyük, ahol elgondolkodhatnának, mit kellett volna jobban csinálniuk? Nem pedig másokra mutogatva maguk helyett, elsiklani a felelősségük mellett, mondvacsinált indokokkal, menekülni előle.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, a kétharmados kormányzás és önkormányzati erőviszonyok birtokában, mit tesz majd a Fidesz vezetése, hogy végérvényesen megszabaduljunk a lakosság körében fellelhető gyászos MSZ(M)P-s múlt mameluk őrzőitől, mielőtt sírba viszik gyalázatos „örökségüket”?

Itt lenne az ideje, ITT AZ IDŐ, nemcsak a szlogenek szintjén, hanem végre a gyakorlatban megvalósítva is. Épp ezért sokak nevében javasolom, hogy a gazdaság talpra állítása mellett, az ország vezetői tekintsék kiemelt feladatuknak a lakosság szellemi és tudásszintjének radikális emelését, a bérek, nyugdíjak mellet. Amíg ugyanis az ország közel egyharmada, ilyen sötétségben leledzik, s hínáros béklyóként húzza vissza a pozitív irányú előmenetelünket -választásról választásra- akadályozva azt, nem lehet új HAZÁT fölépíteni, csak tüneti kezelésekkel bajlódón, vegetálásra ítélni e megnevezett társadalmi réteghez tartozókat.

Kérjük, sőt követeljük az államapparátus, a közigazgatás irányítóitól, a mielőbbi lépések megtételét, elsősorban a közszolgálati hírközlő szervek irányítóinak megválogatásával, olyan szinten, hogy végre a nemzet érdekét képviselő munkatársi gárdával kiépítve megszabadíthassuk e területet, a liberális nihil, kiégettség, lelkiismeretlen műsorstruktúra ránk erőltetőitől, valamennyi, a közt ténylegesen szolgáló intézménynél.

A írott és elektronikus média, az oktatás- és művelődéspolitika, valamint társult szerveinél, nem sorolom végig.

Sok beszédnek híg a leve. Munkára föl!

Sikeres közreműködést minden érintett, felelős résztvevőnek.

Péteri Attila Árpád

a Magyar Justitia Bizottság elnökségi tagja

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások


2 thoughts on “A párt hívó szava! – „Tizedelés” az MSZP soraiban!

  1. Csak válasz volt a kapitalizmus bűneire! Az emberi aljasság, rendszerfüggetlen, látni kéne! Az agresszív aljasok jutnak előre! Jó az Isten, így intézte!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A Fidesz nem akar elszámoltatást
Mesterházy kesztyűje
A rosszkedv múlik, a mozgalom fejlődik
Close