A Fidesz nem akar elszámoltatást

Nem vette tárgysorozatba, azaz a parlament nem tárgyalja a Vona Gábor, Staudt Gábor és Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselőinek javaslatát az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. Ennek segítségével kizárhatták volna az egykori állampárt funkcionáriusait a jelenkori szerepvállalásból. Szilágyi György szerint, a Fidesz megmutatta igazi arcát, nem akar elszámoltatást a kormánypárt.
Elutasította az alkotmánymódosításra vonatkozó javaslatukat az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. Milyen következtetéseket lehet levonni az ülés után?
Ma volt a lusztrációs törvény tárgysorozatba vételének tárgyalása. Elszomorító, hogy a választások után egy nappal a Fidesz megmutatta igazi arcát, ugyanis tartózkodott a szavazásnál. Az országgyűlési és helyhatósági választásokon folyamatosan elszámoltatásról beszéltek. Ez az egyik alapeleme lett volna, ugyanis kizárta volna a korábbi állampárt funkcionáriusait, a jelenkori szerepvállalásból.
Milyen formában képzelték el ennek megvalósítását?
Idézem a törvénymódosítás szövegét amelyet, Vona Gábor, Staudt Gábor és jómagam terjesztettünk elő: Az immáron szabad magyar nemzet jogos igénye, hogy az elnyomó hatalmat megtestesítő egykori funkcionáriusok ne vehessenek részt a mai demokratikus közélet alakításában – különösen az állami döntések meghozatalában – ne viselhessenek közhivatalt, illetve ne gyakorolhassanak befolyást állami vagy önkormányzati vállalatokban viselt tisztségeiken keresztül a nemzetgazdaság folyamataira.
Vonatkozott volna mindez azokra, akik 1990. május 21-ét megelőző időszakban állami vezetők, az egykori állampárt vezető tisztségviselői, vagy bármely erőszakszervezet vezető beosztású tisztjei voltak.
Mi hiúsult meg az elutasítással?
A valódi elszámoltatás megkezdése. 1990-ben elmaradt a tényleges rendszerváltás, sokan maradtak a korábbi állampárt kiszolgálói közül pozícióban, ez a tendencia a mai napig megfigyelhető. Ezen szerettünk volna változtatni alkotmánymódosító javaslatunkkal. Más közép-kelet európai államok, mint Csehország vagy Lengyelország már bevezette az úgynevezett lusztrációs törvényt, azaz kizárta a korábbi állampárt kiszolgálóit a jelenkori szerepvállalásból. A bizottság fideszes tagjaitól válaszként azt kaptuk, – a szocialistáktól és az LMP-től elutasításon kívül másra nem számítottunk – hogy nem személyekre vonatkozóan kell törvénymódosítást benyújtani. Erre annyit mondanék, sajnálatos, hogy a kormánypárt soraiban is ülnek olyanok, akikre vonatkozna ez a törvény. A legérdekesebb hozzászólást Répássy Róbert a Fidesz képviselője tette, aki elmondta, biztos olvastuk a Fidesz korábban beterjesztett hasonló tárgyú törvénymódosítási javaslatát, amit az akkori kormánypártok leszavaztak. Tartózkodásával, így saját pártja korábbi kezdeményezésének jelenkori megvalósítását hiúsította meg. A Jobbik véleménye az ügyben: tényleg ne bizonyos személyekre írjunk törvényeket, ehelyett azt tartsuk szem előtt, hogy a nemzetnek és a hazának mi válik hasznára. Az elszámoltatás pedig régóta követelt ügy a társadalom részéről, amelynek megkezdését ezzel az elutasítással meghiúsította a Fidesz, az MSZP és az LMP.
Barikad.hu
Nemzeti InternetFigyelő
Elszámoltatást! 1945 – 2010
Bocsánat, hölgyeim, uraim !
Ki volt az a balga egyén, aki a Fidesztől mást várt ?
Ennyire nem tetszenek figyelni ? Húsz éven át homokba dugtátok a fejeteket ?
Lesznek itt még nagyobb meglepetések is számotokra.
Kutyából nem lesz szalonna, holló, hollónak szemét nem vájja, összenő, ami összetartozik, stb..
Már Antall kormány se hozott ügynök törvényt! Maguk ellen, no annyira azért nem hülyék! Előre jutás feltétele mindenkor az aljasság vállalása! Tisztességes embert meg se tűrnek, tudnod, látnod kéne!
Pár nappal ezelőtt a Váralja Szövetség (fiatalokból álló értékmegörző közösség) az V.kerületi polgármesteri hivatal elé tiltakozást szervezett annak érdekében,hogy a Belváros egyik patinás utcájában-nevezetesen a Bécsi utcában- ne bontsanak le régi,patinás szép épületek azért,hogy felépitsenek egy üvegszörnyet.Ezen a tiltakozáson jelen voltunk kb.100-an.Mivel én értesültem erről a tervről,és ezzel kapcsolatos tiltakozáról,vettem a bátorságot,és többek között egy régi ismerősömnek elküldtem ezt a felhivást.A következő választ kaptam(nem szó szerint!!) Ez az egész nem igaz! Az V.kerület erről semmit nem tud,egyébbként is ez a tiltakozás a választás előtt csakis „rogántóni”ellen irányul,de tudjuk,hogy kik is akarják megszerezni az V.kerületet,ne dőljetek be ennek a hazugságnak” .
Megmondom őszintén megdöbbentem a hangnemen ,mert tudtam,hogy akinek küldöm erősen „elkötellezett,”de hogy ennyire???
Hogy miért is irom le ezen „élményem” csakis azért teszem,mert most a mai nappal bebizonyosodott az igazság,egyik hirportál cikke alapján.(Örülnék,ha a NIF feltenné ide az emlitett cikket,- kurucinfo-mert nekem nem sikerült )
A választásokon túljutottunk, és az „elszámoltatás” közepette ez bizony mutyiszagú gigaberuházás a javából .
Mindez attól a párttól,aki 2/3-os felruházással az eltulajdonitott közvagyont és annak elkövetőit jogi úton „demokratikusan” kivánja felelősségre vonni.
Itt is érvényesül a kettősmérce,mint annyi másban? Hogy lesz ezekután „elszámoltatás”? Hazug embert előbb utálérik,mint a sánta kutyát! Most éppen ez történt!