A pápa kirúgta az LMBTQ-ellenes püspököt
Az amerikai püspök bírálta a pápát, mert túl liberális volt a válással, az abortusszal és az azonos neműek házasságával kapcsolatban.
Eltávolították Joseph Strickland texasi püspököt, a tradicionalista amerikai katolikusok prominens alakját azért, mert kritizálta Ferenc pápát az LMBTQ elfogadása miatt – közölte a Vatikán.
A Vatikán szombaton kiadott közleményében megerősítette, hogy a döntés „a pápa által tavaly júniusban a tyleri egyházmegyében elrendelt apostoli vizitációt” követte, de az okot nem részletezte.
„A Szentatya eltávolította Joseph E. Strickland püspököt az Amerikai Egyesült Államokbeli Tyler egyházmegye lelkipásztori kormányzásából, és Joe Vásquez austini püspököt nevezte ki ugyanezen egyházmegye apostoli adminisztrátorává, s ezzel az egyházmegye sede vacante lett”.
A vatikáni hírek által idézett közlemény szerint „a vizitáció eredményeként” Strickland püspök hivatalban maradását „nem tartották kívánatosnak”, és csütörtökön felkérték, hogy mondjon le. Mivel a kérést a püspök elutasította, Ferenc pápa úgy döntött, hogy elmozdítja egyházi hivatalából.
Strickland többször bírálta a pápa liberális álláspontját olyan kérdésekben, mint a transzneműek jogai és az azonos neműek házassága, valamint azzal vádolta a pápát, hogy „aláássa a hit alapvetéseit”.
Az év elején Ferenc pápa kijelentette, hogy „homoszexuálisnak lenni nem bűn”. Ezt úgy értékelték, hogy a katolikus egyház vezetése erőteljesebb szolidaritást vállal az LMBTQ-közösséggel, amit a konzervatív püspökök és a tradicionalisták hevesen elleneztek.
Tavaly augusztusban Ferenc a konzervatív püspökök „elmaradottságát” sérelmezte, azzal vádolva őket, hogy „a hitet ideológiával helyettesítik”, és azt mondta, hogy „a katolikus tanítás helyes megértése lehetővé teszi az idővel történő változást”.
A katolikus közösséget felháborította Strickland elbocsátása, egyesek „diktátornak” nevezték a pápát.
„Mint egy szovjet korabeli diktátor, és a hatalom nyers, törvényi rendelkezések nélküli gyakorlásával Ferenc pápa eltávolította Bp. Joseph Stricklandet a Texas állambeli Tyler püspöki székéből”
– írta a Lepanto Intézet, egy virginiai székhelyű, a katolikus egyház védelmére szakosodott szervezet az X-en (korábban Twitter).
Like a Soviet-era dictator, and in a raw exercise of power without provision of law, Pope Francis has removed Bp. Joseph Strickland as bishop of Tyler, TX. pic.twitter.com/4ISOUhYSCn
— Lepanto Institute (@LepantoInst) November 11, 2023
Mások „zsarnoksággal” vádolták az egyházat, és Strickland eltávolítását „a tekintélyelvűség gyáva formájának” nevezték.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
A Biblia világosan kifejti, hogy Isten elítéli az összes szexuális elhajlást. Ilyenek nem örökölhetik Isten királyságát. Úgy tűnik a pápa ezt soha nem olvasta, vagy nem törődik vele, hanem felülírja Isten elvárásait, azaz magát többnek tartja Istennél.