A Nemzeti Jogvédő Szolgálat MTI-nek kiadott nyilatkozata Paul Lendvai tevékenységével kapcsolatban
Budapest, 2010. november 20., szombat (OS) –
Paul Lendvai (Lendvai Pál Szabad Nép-es) háborítatlanul folytathatja a Magyar Nemzetet, Magyarországot lejárató kampányát?
Néhány napja az egyik nemzeti médium bebizonyította, hogy az egykori Szabad Nép-es Lendvai Pál önkéntes informátora volt a hajdani diktatúra Külügyminisztériumának. Éppen ebből új fegyvert kovácsolva, Paul Lendvai folytatja Magyarországot lejárató kampányát a német nyelvterületen Németországban, Ausztriában és Svájcban.
Ez év október elején az Ecowin salzburgi kiadónál megjelent Mein verspieltes Land: Ungarn im Umbruch című könyvében azt állítja, hogy a Fidesz-siker totális hatalom kiépítéséhez vezet , hogy Magyarország a múlt felé tart, hasonló gyűjtőpártot hoztak létre, mint ami a harmincas években volt és hogy a mai Magyarországon az antiszemitizmus, a rasszizmus, és a sovinizmus vidáman ünneplik ébredésüket.
Az október 21-i salzburgi és november 9-i zürichi könyvbemutatója után, most Paul Lendvai november 24-én Frankfurtban egy vitaesttel folytatja Magyarországot lejárató kampányát. Az első két rendezvényen a helyi magyarok kivételével nem tiltakozott senki, sem a magyar diplomácia, sem a magyar média, sem a nyugat-európai magyar szervezetek akik határozotta felléphettek volna a magyar nemzet gyalázásai Lendvai ferdítései, hazugságai és rágalmai ellen a németnyelvű közönség előtt. A kérdés, hogy ezúttal hogyan fognak reagálni a magyar hatóságok, a magyar média és a németországi magyar szervezetek az újabb provokációra? Kérdés, hogy a Frankfurtban november 24-én a jelen lévők tanúi lesznek-e a felelőtlen érdektelenségnek és nemtörődömségnek? Valóban nem érdekli a magyar nemzeti sajtót a Lendvai-k féle hazudozás, a Magyarországról készített és befeketített kép és hogy az hogyan jelenik meg a nyugati médiában?
Minderre nemsokára megkapjuk a választ!
Hivatkozások: Lendvai könyve az Amazon portálon:
http://www.amazon.de/Mein-verspieltes-Land-Ungarn-Umbruch/dp/39024049 49/ref=sr_1_1?ie=UTF8&s=books&qid=1288733835&sr=8-1
A könyv ismertetése a hvg.hu portálon:http://hvg.hu/velemeny/20101103_lendvai_fidesz_orban
Salzburgi rendezvény:http://wohin.salzburg24.at/2010/oct/stadt-salzburg/buchpraesentation- mein-verspieltes-land?utm_medium=rss
Zürichi rendezvény:http://www.kaufleuten.ch/tickets/event_detail.php?eventid=1803&sid
Frankfurti rendezvény: http://www.hbs-hessen.de/singleview.html?tx_ttnews%5Btt_news%5D=334&cHash=48ace080798b39c29bff115425234147
Kiadó: Nemzeti Jogvédő Szolgálat
MTI
2010. november 21. vasárnap 08:30
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Zsidókról a zsidóktól
Ha valaki egyszerű tényként közöl valamit a zsidóságról, és az számukra negatív, egyből rásütik az antiszemita bélyeget. (Lásd David Irwing ide vágó mondatát!) A „kiválasztott” népről nem lehet dehonesztáló kijelentéseket tenni, az főbenjáró bűn. Az alábbi idézetek a zsidóságról szólnak, mind zsidó embertől származnak, ezért az antiszemitizmus vádja még véletlenül sem érheti őket. Egy-egy embert ugyan lehet hazugsággal vádolni, de ilyen sokat bajos lenne. Találó Klemens Wenzel herceg mondata: „Semmi sem sebez jobban az igazságnál.”
„…ma egyetlen politikai akció, semmiféle tanácskozás nép és nép között, egyetlen külpolitikai terv és sakkhúzás sem vihető végbe, amit ne a cionista titkos szövetség szervei irányítanának, vagy legalábbis nem ezeknek a beható felügyelete és ellenőrzése alatt történnék.” (Arthur Trebitsch)
„A zsidó történelemben nincs véletlen.” (Elie Wiesel)
„Az a tény, hogy a zsidóság veszedelem mindenre, ami nem-zsidó, senkit sem hökkenthet meg.” (Cheskel Zwi Klötzel)
„A zsidó nép…a világ fölötti uralmát a többi fajok egyesítésével fogja elérni.” (Baruch Levy)
„Csak a zsidó tartja faját az emberiség legfelsőbbrendűjének, és nem szövetséget kíván más fajokkal, hanem mindannyiuk legyőzését és végső felemelkedését egy faji Messiás uralma alatt.” (Goldwin Smith)
„Mi zsidók megrontottuk Európa összes fajának vérét. Egészében véve, minden el van zsidósítva… Lelkünk a világ fölött uralkodik. Mi vagyunk az Urak.” (Kurt Münzer)
„Lesz világkormányunk, akár tetszik, akár nem. Az egyetlen kérdés, hogy ez a kormány, hódítással vagy megegyezéssel jön létre.” (Paul Warburg)
„Büszkén hordhatjuk a fejünket és különleges megbecsülésre tarthatunk igényt. Nemcsak egyenjogúnak kell lennünk, hanem előjogok is megilletnek.” (Bernard Cohn)
„Mi zsidók vagyunk a pusztító erő és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz ami igényeinknek megfelelne.” (Maurice Samuels)
„Zsidó jellemvonás a konok törekvés munka nélkül értéket produkálni, vagyis, minthogy ez önmagában képtelenség, értéket előteremteni csalással, vesztegetéssel, tőzsdemanőverekkel, a sajtóban terjesztett hamis híresztelésekkel, ezeket eltulajdonítani, aztán a munka reális értékeivel kicserélve másokra sózni.” (Conrad Sittenfeld)
„Csak a zsidók kereskedelmi forgalma az, amely értéket teremt. A munka erre nem képes.” (Rulf rabbi)
„Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati igény, az önzés…Mi a zsidók világi kultusza? A kufárkodás. Ki a földi istenük? A pénz.” (Karl Marx)
„A háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell e keresztényeket megsemmisítenünk és aranyukat magunkhoz venni.” (Reichorn főrabbi)
„A vérfertőzés büntetésének lényegbeli alapja a függő helyzettel való visszaélés. Ebből minden további nélkül levezethető, hogy a testvérek közötti vérfertőzésnél nincs helye a büntetésnek.” (Kurt Rosenfeld)
„A világ egyetlen népének sincs ennyi idegbetege, öngyilkosa, betege és venerikusan fertőzöttje.” (Felix Aaron Theilhaber)
„A keresztényekben büszkeség és alázat, a zsidókban hencegés és csúszás-mászás küzd egymással. Azokban önérzet és töredelem, emezekben arcátlanság és meghunyászkodás.” (Otto Weininger)
„Mi a harmadik nemzedékben is éppen olyan zsidók maradunk, mint háromezer év óta. Fajunk a szagát nem veszíti el a tizedik keresztezés után sem…ismét csak zsidók fognak születni.” (Eduard Gans)
ÉS EZEKKEL VÁLLAL TESTVÉRI KÖZÖSSÉGET ORBÁN, EZEKET AKARJA MILLIÓSZÁM BETELEPÍTENI. A MI KÁRUNKRA.