A NATO is elutasítja Ferenc pápa béketörekvését
A NATO és vezető hatalma, az Egyesült Államok hétfőn elutasította Ferenc pápa Zelenszkij ukrán elnöknek tett javaslatát, hogy kössön tűzszünetet, és tárgyaljon a békéről Oroszországgal – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.
„Ukrajnának fegyverre van szüksége, nem fehér zászlóra” – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott nyilatkozatában.
Washington szerint is folytatni kell Kijev katonai támogatását, mert a béke csak úgy érhető el, ha az oroszok visszavonják csapataikat Ukrajnából, és helyreáll Ukrajna területi integritása – tudatta az amerikai nemzetbiztonsági tanács egyik szóvivője az ANSA olasz hírügynökséggel.
Zelenszkij ukrán elnök már vasárnap esti TV-beszédében visszautasította Ferenc pápa békekezdeményezését. Külügyminisztere, Dmitro Kuleba közölte, hogy Ukrajna nem cseréli fehér zászlóra nemzeti lobogóját.
A Békekör tudósítója megjegyezte: Ferenc pápa, Zelenszkijjel folytatott szombati magánkihallgatásán azért ajánlotta a fehér zászló felemelését az ukrán elnök figyelmébe, hogy véget vessenek a vérontásnak, és tárgyalással állítsák helyre a békét. Vatikáni megbeszélése után egy nappal Zelenszkij megtagadta mind a fegyvernyugvást, mind a tárgyalást Oroszországgal.
Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke egyetértő támogatásáról biztosította Ferenc pápa magas erkölcsiségről tanúskodó békekezdeményezését, kiállását a legfőbb érték, az emberélet védelmében. Simó megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy Ukrajna első embere semmibe vette a római katolikus világegyház vezetőjének intelmét, hogy tanúsítson bátorságot, és hagyja abba az értelmetlen harcot egy olyan ellenféllel szemben, akit nem tud legyőzni.
A Békekör elnöke tudósítónknak jelezte, hogy a Fórum a Békéért mozgalom Petőfi szobornál március 14-én tartandó békemegmozdulásán példa értékű kezdeményezésként fog szólni Ferenc pápa békekezdeményezéséről.
Brüsszel, Washington, 2024. március 12. kedd (MB)
Kiemelt képen: Ferenc pápa és Zelenszkij
NEM KELL A JO . KELL A ROSSZ.