KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A NATO, a béke ellensége

Földi Lászlónak, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnökének írása:

Európa békéjének feltétele a NATO feloszlatása. Lars Bern svéd elemző szerint is: „A Nyugat addig nem nyugszik, amíg le nem igázza Oroszországot. Ezért kell a NATO, és nem országaink védelme érdekében.” Mondták ezt mások is sokszor, tényekkel alátámasztva, amiből viszont az következik, nem érdemes beszélni a NATO reformjáról, csupán annak feloszlatásáról, ha Európa el akarja kerülni saját pusztulását.

Sok szempontból döbbenetes az a tendencia, amit napjainkban megélünk NATO-ügyben. A katonai tömb deklarált céljai leginkább nyilvánvaló hazugságok. Védelem? Csak az elmúlt harminc évben kizárólag olyan konfliktusban harcoltak NATO hadosztályok, amelyet az USA külpolitikai érdeke mentén saját maga provokált ki. Mi, európaiak, csendesen tűrtük, még kritikát hordozó cikk is alig jelent meg, amikor más földrészeken gyilkoltak a NATO-fegyverek. Látható módon akkor sem akaródzik élesen tiltakozni a tendencia ellen, amikor már saját életterünk válik harctérré a 2024. január 31-től május 31-ig tartó, az úgynevezett Suwalki-folyosó térségében elindított hadgyakorlatot látva. 31 ország plusz Svédország részvételével vette kezdetét a „békevédelmi” terv. Aminek keretében 90 ezer katona – köztük magyarok is -, 50 hadihajó, 80 repülőgép, 133 harckocsi, továbbá több mint 1000 harcjármű bevetésével próbálják ki, hogyan lehetne Oroszországot térdre kényszeríteni. A nem is titkolt célt, amit érthetetlen módon nem minősítettek hadititoknak, az ukrajnai vereségtől kétségbeesett dühöt mutató NATO-hadvezetés agyalta ki.

Az egyértelmű provokáció háttere, hogy világossá vált, Oroszország közelmúltbeli katonai doktrínájában nem szerepelt Európa megszállása. Egyszerűen azért, mert nem volt meg a gazdasági, katonai képessége és politikai akarata sem az ukrajnai események előtt. No meg, Moszkvában is hittek abban, hogy mindenki békét akar Európa földjén. Ezt támasztja alá, hogy két évvel ezelőtt Oroszország hadiiparának kapacitása csupán egyharmada volt a mainak. 2022-ben még Ukrajnára is képtelen volt egyértelmű csapást mérni. A mára megnőtt termelési volumen persze lehet riasztó, de ennek hátterében sem orosz hódító narratíva húzódik meg. Leginkább az, hogy az embargó alá került orosz gazdaság csak azért nem omlott össze, mert állami beruházásokkal foltozták be a nyugati beruházók által telepített gyárak leállását. Ezek között az egyik megoldás a hadiipari termelésre való átállás volt. A másik nyilvánvaló ok, ami Oroszországot fegyverek gyártására ösztönzi, szintén Ukrajna, ahol az orosz páncélosoknak nem ukrán, hanem NATO-tankokkal és -harceszközökkel kellett szembenézniük.

Ez is érdekelheti:  Lavrov: Ukrajna és a Nyugat nem szándékozik békét kötni

A most meghirdetett három hónapos hadgyakorlat pedig végképp stratégiaváltásra kényszerítheti a Kreml vezetését, hisz ennél nyíltabb fenyegetés nemigen volt Európa legutóbbi hetvenéves történelmében. A legrémisztőbb azonban a NATO-menedzsment – a hadiipar, elvetemült politikai vezetők, NATO-vezérkar és persze a pénz, a bankok részvényeseinek világa – agyában megfogant és már meg is szellőztetett újabb terve, az úgynevezett Schengen-folyosóra való áttérés ötlete. Magyarra fordítva: A terv lényege, hogy Európán belül a különböző NATO-hadosztályok szabadon mozoghassanak a tagországok között. (Ha, mondjuk, valahol olyan kormány alakul, ami nem tetszetős bizonyos politikai érdekköröknek – viszont döntő befolyással bírnak a katonai tömb működésére -, egyszerűen NATO-erők bevetésével „menthetik meg” a demokráciát. Persze a kákán is csomót keresők ezt akár katonai puccsnak is nevezhetnék.) Legnagyobb sajnálatukra eme sandaság megvalósulását jelenleg bürokratikus akadályok nehezítik, hisz a NATO-tagországok saját alkotmányos kötelezettségeikből adódóan nem adhatnak szabad áthaladást külföldi haderőknek előzetes egyeztetés nélkül. Mire ez a sok papírmunka? – vonják kérdőre a nemzetek szuverenitását fölöslegesnek tartók a létező gyakorlatot.

És ezzel el is érkeztünk a címben megfogalmazott tételhez. Európa békéjének és fejlődésének egyetlen akadálya a NATO mögött megbújó, minket elpusztítani akaró érdekkör. Természetesen nem vezérkari tisztekről van szó, és nem hivatásos katonák jószándékát kérdőjelezzük meg. Ők parancsot teljesítenek, és vállalják, hogy elsőként halnak majd meg az oroszok elleni háborúban. A civilek csak utánuk következnek. Egyetlen probléma merül fel, hogy egy ilyen összecsapás során mindenki és minden elpusztul majd. Ez nem háború lesz, hanem gyors, pontos és soha nem látott mészárlás. Cinikusan még azt is hozzátehetnénk, hogy erős/hatékony megoldás azok számára, akik a világ lakosságát 500 millióra kívánják karcsúsítani. Talán inkább nekik kellene más világot keresniük, ha nem bírnak együtt létezni Isten teremtményeivel.

Mit lehet hát tenni a luxus óvóhelyeiken bujkáló és agyaló ármány újabb kísérletével szemben? Nyilvánvaló, hogy ezen cikk felszólítására a NATO – nem meglepő módon – nem oszlik fel. De még akkor sem, ha sokan mások, ahogy tették a múltban, és teszik most is, érvek mentén agitálnak a NATO létezése ellen. Nincs nehéz dolguk, hisz a brüsszeli központú katonai szövetség jelenlegi működési stratégiája mellett képtelenség észérveket találni. A leglátványosabb lépés az lehetne, ha mi itt Keleten, a Suwalki-folyosón tervezett hadgyakorlat közvetlen elszenvedői, traktorainkat a harckocsik útjába állítanánk. Ahogy Nyugat-Európában egyre több helyen az emberek úgy gondolják, ez a módja a kormányaik észretérítésének. Érdekes lenne a NATO-héják reakciója egy ilyen felállás esetén, mivel arra is választ kapnának, hogy „értjük, merjük és tesszük” a dolgunkat, amikor életünkről és annak védelméről van szó.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Magyar politikai és társadalmi kórkép – ahogy én látom…

Akik pedig azt hiszik, hogy ők irányítják a fegyverek csövét a célpontok felé, villámgyorsan szembesülnének azzal a ténnyel, hogy a végrehajtó állomány – a katonák – a traktorosokkal legfeljebb szópárbajban és nem tettleges megoldásban bizonygatnák eltökéltségüket a pillanatnyilag éppen félreértett békeoffenzíva körül. Amíg el nem felejtjük, a végső megoldáshoz szükségünk lesz az orosz traktorosok támogatására is, „biztos, ami biztos” elv alapján.

VDTA

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük