A magyargyűlölő Avram Iancuval, román himnusszal és kokárdával rohanták le Novák Katalint 📺
A szombaton zajló, gyulafehérvári Bethlen Gábor fejedelem szobrának leleplezése közben rohanták le a magyar köztársasági elnököt: Novák Katalin a fehér lepel lebontása után egy trikolóros virágcsokrot és kokárdát kapott ajándékba Călin Mătieș Fehér megyei szenátortól, aki emlékeztette az államfőt, hogy
Erdély mindig is román föld volt.
A stiripesurse portál Facebookon közzétett videója rögzítette a kissé feszült jelenetet.
Novák Katalin köztársasági elnök az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Kató Bélával és Balog Zoltánnal érkezett meg a szoborhoz, ahol Gyulafehérvár polgármestere, Gabriel Plesa virágcsokrot ad át Nováknak, majd együtt mennek tovább a Bethlen-szobor irányába. A felvétel következő pár másodpercében látható, hogy igazán nagy érdeklődés övezte Novák érkezését a helyszínre: rengeteg az újságíró és a telefonokat tartó szemlélődő, a biztonsági őrök alig bírnak utat törni a szobor felé.
A szobor leleplezését követő rövid taps és fotózkodás után lép a színre a PSD-s szenátor, aki rögtön Novák Katalin elé toppan, kezében egy román trikolórós rózsacsokor és egy kokárda. A biztonsági őrök láthatóan meglepetten sietnek a köztársasági elnökhöz, de a polgármester gyorsan feloldja a feszült pillanatot, és bemutatja neki az illetőt.
Novák Katalin a váratlan helyzetre azzal reagált, hogy:
„Köszönöm. Remélem, hogy a magyarok békességben és biztonságban élhetnek itt”.
Ezt követően udvariasan közlik Mătieș-sel, hogy köszönik, de talán távozhatna, de a szenátor nem tágít, mi több, egy magyargyűlölő Avram Iancu képet is előhúzott a tarsolyából, mondván, hogy ő ezzel akarja „tiszteletét tenni” Magyarország elnöke előtt.
„150 évvel ezelőtt Avram Iancu is védte ezt a várat, ezt a polgármester is jól tudja” – mondta, majd végül továbbállt, hogy a képet kihelyezze Bethlen szobra elé.
„Azért szeretném ide tenni Avram Iancut, mert a városnak szüksége volt rá. A város közepén Avram Iancu kellett volna helyt kapjon” – mondta még Matieş egy közbeszólónak, aki arra kérte, hogy ne provokáljon. „Ez nem a provokációról szól, hanem a nemzeti identitásról” – vágott vissza a szenátor.
Vadhajtások
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…