A kínai elnök felszólította a hadsereget, hogy készüljenek fel a „hanyatló” Nyugattal szembeni háborúra
Hszi Csin-ping kínai elnök egy 2020-as találkozón katonai vezetőknek azt mondta, hogy mivel országa ” erősödik”, a Nyugat pedig „hanyatlik”, Pekingnek fel kell készülnie a két fél közötti háborúra – jelentette hétfőn a japán Kyodo News.
Hszi és a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának 2020. decemberi ülésén készült dokumentumokra hivatkozva a japán hírügynökség azt állította, hogy Hszi kijelentette: „a Kelet felemelkedik, a Nyugat pedig hanyatlik”.
E változó erőviszonyok közepette Xi azt jósolta, hogy egy lokális konfliktus kitörhet és kiszélesedhet, bár állítólag kizárta egy harmadik világháború lehetőségét. Nem világos, hogy Xi hol látja egy ilyen konfliktus kiindulópontját, de a Kyodo News szerint Tajvanra tekintett, mint valószínűsíthető robbanáspontra.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Hszi-Csin_Ping kínai elnök RIA Novoszty
Legfrissebb anyagaink:
Dr. Bene Gábor: A Nemzetgyűlés miatt oszlattak 2006-ban?
Franka Tibor: Tiszás! Készítsd fel a családot!
Éjszakai tárlatvezetés a bezárt Terror Házában – Tarr Zoltán a rosszalló tekintetek elől elzárva nézte meg a kiállítást, amit bezáratott
Vége a konteónak: kormányok napirendjén a nap elhomályosítása
„Nem a csatatéren fog befejeződni” – Rubio üzent, az USA nem írta alá az EU oroszellenes nyilatkozatát
Ukrán titkosszolgálati támadás Magyar B. Tamás ellen – az SBU külön határozatot hozott, blokkolják a tartalmait
„Az állam keres Putyinon” – a Mol nyeli a drágulást, a lakosság fizet, a kormány pedig bezsebeli a többlet áfát és az oroszadót





















