KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Jobbik máris tettekre sarkallta a Fideszt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mi a közös Wittner Máriában és a Magyarországra repült izraeli kémgépekben? Egyetlen egy. Ha a Jobbik ma nem lenne komoly tényező, Wittner Mária nem lenne újra képviselő. Főként nem a lista negyedik helyén várna az április 11-i és 25-i választásokra. Wittner Mária ugyanis képviselőként az elmúlt négy évben kényelmetlenné vált a Fidesznek.

1956 hősnője nem csak kiállt a radikálisok mellett, de olyanokat mondott, amit a Fidesz vezetői veszélyesnek tekintettek a Nyugattól való félelmükben. Mert bizonyítékul szolgált mindannak, amit az ellenzéki pártról hangoztatnak nyugati ellenségei. Vagyis azt, hogy átjárás van a jobboldal és a szélsőjobboldal között.

Orbán Viktor azonban rájött, hogy a magyar választásokat nem Washingtonban, Bécsben, Londonban, Jeruzsálemben vagy Berlinben nyerik meg, hanem Pesten, Budán, Hódmezővásárhelyt és Sárospatakon. Az is világossá vált előtte, hogy a Jobbik egyaránt gyűjt be szavazókat minden irányból: jobbról, balról és a határozatlanoktól.

Wittner Máriát tehát parádés helyre állította.

Csak és csakis az erősödő Jobbik miatt.

Ugyanez a Jobbik-hatás olvasható ki az izraeli gépekre adott Fidesz-reagálásból.

A zsidó állam két katonai-hírszerző gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját, mint a Magyar Nemzet kiderítette.

Azt nem tudni, hogy a gépek beszállásáról ki tudott, ki adott ki engedélyt rá. A botrány hatalmas. Az ügyről szinte hihetetlen módon semmit nem tudó miniszterelnök vizsgálatot indított.

A balliberális magyarországi média pedig szokásához híven az izraelieknek falazott, ahogyan – de nála ez természetes – Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet is. Nyilván másként viselkedne, ha egy líbiai gép repült volna át a Szent István park fölött.

A Fidesz úgy reagált, ahogyan az elvárható egy olyan párttól, amely országának szuverenitását megsértik, légi ügyeiből pedig bohócot csinálnak. Miközben Szekeres fejét követeli. Az sem zavarja, hogy ellene ment az izraeli nagykövetnek és így az izraeli érdekeknek, vagyis számolhat azzal, hogy az elkövetkező négy évben sok jót a zsidó államtól nem kap.

Mégis megtette. Megtette azt, amit nem tett volna meg az elmúlt 12 évben és nem is tett meg. Mert eddig minden esetben nem csak kiállt az emberiség elleni bűnöket elkövető agresszor Izrael érdekei mellett, de esdekelt vezető politikusainak, hogy jelenlétükkel legitimálják nagygyűléseit, illetőleg, hogy fogadják őket.

Hatott rá, nagyon hatott, hogy a Likud-Viktor jelző ráragadt.

Orbán döntött. És ismét a szavazatok mellett. Azért, mert a jobboldalon már nem egy a tábor, egy a zászló. A Fidesz szerencsére nem élvez többé monopóliumot. Az egyeduralom, a választás hiánya éppen úgy nem jó a politikában, mint az élet bármely területén. Egyetlen nő vagy férfi közül sem jó dönteni a házasulandónak, mint ahogyan egyetlen szolgáltató közül sem a fogyasztónak.

Orbán Viktor és pártja a Jobbik fenyegető jelenléte miatt döntött úgy, hogy egészséges pártként, viselkedik még Izraellel szemben is.

Aki azt akarja, hogy a Fidesz a jövőben az egészséges, józan, a magyar érdekeknek megfelelő döntést hozza, szavazzon a Jobbikra vagy legalábbis gondolkodjon el arról, mi a jobb, egy parányi, a parlamentben ide-oda rugdalható Jobbik, vagy egy erős Jobbik, amelynek a Fidesz nyakát érő nyirkos lehelete a legrosszabb kompromisszumokra is eddig gyakran megkötő pártot most a legjobb kompromisszumok megkötésének irányába kényszeríti.


„Academicus” a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tisztsége zavartalan fenntartása érdekében álnéven publikál és magáról sem kíván személye azonosítására szolgáló, bármilyen információt adni.

nemenyi.net – Szebb Jövő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Jobbik máris tettekre sarkallta a Fideszt

  1. Mivel nemcsak ezt az oldalt olvasom,érdekes,és elgondolkodtató irást olvastam -és ajánlom mindenki figyelmébe- a http://www.magyarorszag.ma oldalon Szemenyei Kiss Tamás tollából „Népképviselők” cimű irását,de ugyenezen az oldalon a politikai kommentár-ra kattintva szintén Wittner Máriáról olvasható az „1956.didergő lángjai” c.irás, a már emlitett iró tollából.
    És mégegy érdekesség: a napokban a hozzászólók között egy Kludsky Géza nevű úr többször beirt.Ha igaz,amit Szemenyei Kis Tamás irt,és azonos azzal a Kludskyval,akit a Corvin közi fegyveres felkelők ellen inditott 1958.Bül.2123.számú vádirat alapján 10 év börtönbűntetésre itéltek,végképp nem értem,hogy irhatott olyan dolgokat,amit irt..
    Gyalázatos módon megsértette Tóásó Előd nővérét Edittet is az Evo Morales cikknél hozzászólásával, akitől itt kérek elnézést a magam nevében,és nagyrabecsülöm kitartását testvére érdekében végzett fáradhatalan nehéz harcában,és kivánok nagyon jó egészséget hozzá.

  2. Evaanyu!
    Szeretnek reagalni roviden a cikkel,es a beirasoddal kapcsolatban>Szeretne toled megkerdezni,hogy neked mi a szemelyes velemenyed arrol,hogy Wittner Maria belepett a Fidesz soraiba?

    1. A Fidesznek mindenképpen szüksége van „egy véres kardra” Wittner Mária személyében,mert tudja,hogy amit tett,az nagyon sok szivében is magyar embernek elfogadhatatlan.
      Mivel hála Istennek vannak még 56-os túlélők,Ők tudják mit is tett Wittner Mária a szabdságharc hőseivel,és ezt ki is nyilatkoztatják: szemenpiszkitotta Őket,Mécs Imrével,Göncz Árpáddal és még sorolhatnám kikkel együtt, de irhatnám azt is ,hogy jelöltetésével saját magát hazudtolta meg!!!
      Ezekután nem kérdés mit is gondolok én Wittner Máriáról,akinek én kapcsoltam fel a csuklójára egy nemzetiszinű karkötőt elismerésem,és tiszteletem jeléül egy sajtótájékoztató után.
      Pongrácz Gergely-Nuygodjon békében- biztosan forog a sirjában,habár Ő tudta ki is Wittner Mária „szabdságharcos hölgy”ahogy a Kárpátia koncerten Petrás János szóllitotta a szinpadra.

Hozzászólás a(z) Jozsef Menyhart bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük