A Hittani Kongregáció ködösítése – a krisztusi parancsok relativizálása?
A vatikáni diplomácia mindig is mestere volt a kifinomult félrevezetéseknek és a sokféleképpen értelmezhető dokumentumoknak, ám ez, Bergoglio pontifikátusa óta keveredik a jezsuita körmönfontsággal és egy csipetnyi, a bolsevik időkre emlékeztető, összezavaró propagandagyártással. Évtizedek múlva, talán úgy említik az egyháztörténészek a jelenlegi pápaságot, mint minden idők legtöbb viszályát szító egyháztörténeti időszakot. Szinte minden kijelentése vitákat és indulatokat szül a katolikus egyházon belül, tovább mélyítve az 1965 (II. Vatikáni Zsinat) óta meglévő töréspontokat.
A mostani nyilatkozat, a Fiducia supplicans, amelyet négy bíboros dubiájára adott válaszként a Hittani Dikasztérium, Bergoglio jóváhagyásával, ugyancsak megbotránkoztatta a keresztény hívek tömegeit. Ez esetben nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok is kifejezték nemtetszésüket. A nyilatkozat kifejezetten a „szabálytalan helyzetű párok” és az azonos nemű párok áldásával foglalkozik, illetve azzal, hogy ezt az egyházi hatóságoknak nem szabad rituálisan végezniük.
Már ennek egy lapon való említése is heves indulatokat szított az emberekben, katolikusokban és nem katolikusokban egyaránt, ami persze, alapjában is értelmetlen, hiszen, ha konkrét példákra gondolunk, egy református pár miért kérne áldást a házasságára egy katolikus paptól?
Egy másik konkrét példa, ennél sokkal érzékenyebben érinti sok katolikus lelkét, hiszen a nyilatkozat szerint, ha egy saját neméhez vonzódó meggyónja vétkét, részesülhet a szentáldozás szentségében, amíg, az a hívő, aki elvált és szerelemben együtt él a másik nemhez tartozó párjával, nem áldozhat. Miután Bergoglio évek óta kecsegteti a nem szentségi házasságban élőket azzal, hogy az egyház őket is befogadja, áldozhatnak olyan templomban, ahol nem ismerik őket, közülük sokan felháborodtak a mostani nyilatkozat miatt.
A nyilatkozat és az emiatt kitört felháborodás azonban, csak arra hivatott, hogy ködösítsen egy másik nyilatkozatot, amely az azonos neműekhez vonzódók és a transz-szexuálisok számára lehetővé teszi – bizonyos feltételek mellett – a szentségekben való részvételt. E dokumentumot – amelyet Bergoglio jóváhagyásával ugyancsak a Hittani Dikasztérium készített –, remekül elkendőzhetik a fent említett nyilatkozattal.
A dokumentum – a pontosság kedvéért idézem –, a következőt tartalmazza:
„A Hittani Dikasztérium a transzszexuális és az azonos nemhez vonzódó személyeknek a keresztség és a házasság szentségeiben és szertartásaiban való részvételével kapcsolatos kérdésekre (dubia) válaszolt.”
Habár, már 2023. november 10-én olvasható volt a Vatican News oldalán – amelyet a Nemzeti Napló lefordított magyar nyelvre valahogyan elkerülte az olvasók figyelmét.
Lássuk hát újra, mit is tartalmaz az említett dokumentum, immár szerkesztői kiegészítésekkel:
Vatican News
https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/doc_doc_index.htm
„A transzszexuális személyek, még akkor is, ha hormonterápián vagy nemi megváltoztatáson estek át, megkaphatják a keresztség szentségét, „ha nincsenek olyan helyzetek, amelyekben fennállna a nyilvános botrány vagy zűrzavar veszélye a hívők körében”. A homoszexuális párok gyermekeit akkor is meg kell keresztelni, ha béranyától születnek, feltéve, ha megalapozott remény van arra, hogy katolikus hitre nevelkedjenek.”
Ez esetben csupán az a kérdés, hogy amennyiben a Szentírás és az egyház tanítása szerint is e „párok” folyamatosan bűnben élnek, hogyan valósulhat meg gyakorlatban a katolikus hitre nevelés?
„Ezeket a pontosításokat szerdán adták ki José Negri brazíliai Santo Amaro püspöke által a Hittani Dikasztériumhoz (DDF) benyújtott kérdésekre adott válaszként (Dubia).
A Victor Manuel Fernandéz bíboros, a DDF prefektusa által aláírt és Ferenc pápa által október 31-én jóváhagyott dokumentum hat kérdésre adott választ a transzszexuális és homoaffektív személyek keresztség és a házasság szentségében való részvételével kapcsolatban
A válaszok „lényegében újra javaslatot tesznek annak alapvető tartalmára, amit a Dikasztérium már korábban megerősített ezekben a kérdésekben”.
A DDF megerősítette, hogy a transzszexuális személyek, legyenek azok felnőttek, gyermekek vagy serdülők, megkeresztelkedhetnek, feltéve, hogy „jól felkészültek és hajlandók, nem okoznak ezzel botrányt”.
Abban az esetben, ha kétségek merülnek fel „az egyén objektív erkölcsi helyzetével kapcsolatban, amelyben az ember találja magát”, vagy „a kegyelem iránti szubjektív beállítottságával” kapcsolatban (és így olyan helyzetekben is, ahol nem látszik a módosítási szándék) a DDF javasolt bizonyos megfontolásokat.”
Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek. (Jak. 5.12)
„Az Egyház azt tanítja, hogy amikor a keresztség szentségét „súlyos bűnök megbánása nélkül veszik fel, akkor az alany nem részesül Megszentelő Kegyelemben, bár a szentségi jelleget megkapja”, ahogy a Katekizmusban olvashatjuk. A kitörölhetetlen jellem »mint a kegyelem iránti pozitív hajlam, örökké megmarad a keresztényben«.
Szent Tamástól és Szent Ágostontól idézve a Dikasztérium felidézi, hogy Krisztus továbbra is a bűnöst keresi, és amikor megtér a bűnbánat által, akkor a már kapott szentségi áldás, az embert azonnal a kegyelem elnyerésében részesíti.
E dokumentum szerint Ferenc pápa többször is kijelentette, hogy az egyház nem »vámház«, és különösen a keresztség tekintetében nem szabad senki előtt bezárni az ajtót.
Bonyolultabb az a kérdés, hogy egy transzszexuális személy szolgálhat-e keresztapaként vagy keresztanyaként a keresztelőn? A Dikasztérium szerint, ez »bizonyos feltételek mellett megengedhető«, ugyanakkor megjegyezte, hogy keresztszülőnek lenni nem alapjog. Ezért »a lelkipásztori körültekintés megkívánja, hogy ne engedjék meg, ha fennáll a botrány, az indokolatlan legitimáció veszélye vagy zűrzavar az egyházi közösség komfortzónájában«.”
Tehát, ez esetben is a pap dönt, természetesen, csakis a hívek kedvében járva… meglehetősen furcsa hozzáállás, hiszen egyedül a papok vállára helyezi az esetleges hibás döntések súlyát, akárcsak a fentebb szereplő megkeresztelés esetében is, ahol az egyéné a felelősség és a pappal közös a rossz döntésért járó következmény.
„Azzal kapcsolatban, hogy egy transzszexuális személy házassági tanúként szolgáljon, a Dikasztérium megjegyezte, hogy »a jelenlegi egyetemes kánonjogban« nincs semmilyen tiltás, ezért az megengedhető.
A DDF dokumentum a továbbiakban a homoaffektív személyekkel – vagyis azokkal az emberekkel, akik »kizárólagos vagy túlnyomóan szexuális vonzalmat tapasztalnak azonos neműek iránt [CCC 2357])« – kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott.
Feltették a kérdést, hogy a homoaffektív szülők gyermekei megkeresztelhetők-e, még akkor is, ha örökbe fogadták őket, vagy más módszerrel, például béranyasággal fogantak. A Dikasztérium azt válaszolta, hivatkozva a kánonjogi kódexre: »Ahhoz, hogy a gyermek megkeresztelkedhessen, alapos reménynek kell lennie, hogy katolikus vallásban nevelkedik«.
A dokumentum ezután egy homoszexuális és élettársi kapcsolatban élő személy esetével foglalkozott, aki azt kéri, hogy legyen egy megkeresztelendő személy keresztapja vagy keresztanyja. A Dikasztérium szerint ahhoz, hogy keresztszülő lehessen, az embernek »a hitével és az általa vállalt feladattal összhangban álló életet kell élnie«.
Más a helyzet, ha két homoszexuális személy olyan kapcsolatban áll, amely nem egyszerűen élettársi életből áll, »hanem egy stabil és deklarált, inkább uxorio – a házasság divatja szerint – kapcsolatban, amely a közösség számára jól ismert«. A Hittani Dikasztérium szerint, ilyen esetekben kellő körültekintésre van szükség, hogy »megőrizzük a keresztség szentségét, és különösen azon értékes javak befogadását, amelyeket meg kell védeni, mivel azok szükségesek az üdvösséghez«.
A Dikasztérium kifejtette, hogy figyelembe kell venni »az egyházi közösség valódi értékét, a keresztapa és a keresztanya kötelességeit, a közösségben betöltött szerepüket, valamint az egyház tanításával szemben tanúsított megfontolásaikat«.”
Itt sem szerepel konkrét útmutatás, cserébe a felelősség ebben az esetben a pap mellet az egyházi közösségé is. Ilyenkor válik kényelmessé a szinodális egyház, hiszen, végső soron a hívek közössége dönt.
„A dokumentum felvetette annak lehetőségét, hogy »egy másik személy a családi körből, garanciát vállalhatna a katolikus hit megfelelő átvitelére.
Megjegyezte továbbá, hogy az egyház, a keresztszülői szerep mellett, lehetőséget kínál arra is, hogy a homoaffketív személy, a keresztelési rítus tanújaként segítsen a keresztelési szertartásban.«”
A garanciavállalás és a tanúként való részvétel eddig sohasem tapasztalt újítás, inkább egy banki ügyletre emlékezteti az embert, de érdekes módon, ez nem tűnt fel senkinek sem, nincsenek felháborodott ellenkezők… noha ez világosan szembe megy a krisztusi tanítással.
„Egy utolsó kérdésre a Dikasztérium azt válaszolta, semmi sem akadályozza meg, hogy egy homoaffektív személy a házasságkötés tanúja legyen, még akkor is, ha – azonos neművel – élettársi kapcsolatban él.”
***
E dokumentumot alapul véve kijelenthető, hogy a Fiducia supplicans csupán álságos porhintés, hiszen azok az egyének és párok, akik részt vesznek, vagy bármilyen módon asszisztálnak valamelyik szentség kiszolgáltatásában, áldásban is részesülnek. Másrészt, a hétköznapok gyakorlata azt bizonyítja, hogy senki sem megy templomba a nyakába akasztott felirattal, amin a szexuális irányultsága szerepelne. Tehát, újra sikerült Bergoglionak az egyház amúgy is több sebből vérző testén, ami a papok és a hívek közössége, egy újabb súlyos sérülést ejtenie, hiszen, Jézus tanításának relativizálását is sokszorosan elköveti ebben a leiratban, amelyből kevesen ismerik fel az egyházrombolás tényét!
Papok, püspökök és bíborosok igyekeznek ezzel a folyamatos rombolással szembeszállni, kevés sikerrel, hiszen Bergoglio személyét igen jó menedzsment veszi körül, s egy-egy nemzet meglátogatásával a hívő nép szimpátiáját kiválóan befolyásolja. A nemzeti egyházak papjai és vezetői pedig, a politikusokkal együtt teljes elkötelezettségéről biztosítja az egyházfőt, noha ezzel nem a személyt ismerik el a nemzeti egyházak püspökei és papjai, hanem a pápaság intézményét, amely a római katolicizmus alapfeltétele. Ezt azonban, így képtelenség elmagyarázni a népnek…
A bergogliánus, jezsuita egyházvezetés tehát, a modernizmus és a világpolitikát irányítók kénye-kedve szerint értelmezi Jézus tanításait és minden isteni kinyilatkoztatást, Igét, szakítva a Szent Hagyományokkal – ez esetben –, a Szentírással és a teológiai igazságokkal. Tehát, a mai vita, püspökkari nyilatkozat vagy egyes püspökök bátor utasítása papjai felé nem a problémák lényegét oldja föl-, és meg, hanem annak egy szegmensét. Ez a tény azonban súlyos, végzetes lehet, és bűnné válik a hívők milliárdjaiban, mert a modernizmus és a politikai, pénzügyi, világi urak és a nemlétező világhatalom római kiszolgálása Isten helyett, nem az Örök Életbe vezető út.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Czeglédi Andrea
Mementó 2006 emlékmű
A Római birodalom és bukása óta folyamatosan megosztja és félrevezetik, rettegésben tartják a róm.kat. vallás papjai a híveket! Papjai nem köthetnek házasságot, A hívek más vallásúakkal nem házasodhatnak,nem válhatnak el.és a vatikán sok máig rejtett információkat titkol a hívek előtt, stb., hatalmi törekvései vannak az országok vezetésében ami ennek a vallásnaknak a Tekintélyét rontja.