A Hit Gyülekezete vagy Alföldi Róbert ügyében kellett volna ultimátummal élnie a KDNP-nek
A Jobbik szerint a KDNP történetének morális mélypontja, hogy kizárólag saját javadalmazásuk ügyében voltak képesek ultimátumot megfogalmazni a Fidesznek. A politikusi álláshalmozás tiltásához szükséges kétharmados többség csak a Jobbik szavazatainak köszönhetően volt meg, azonban az Országgyűlésről szóló törvény zárószavazásán a Fidesz már nem számíthat a nemzeti ellenzékre.
A Hit Gyülekezete nevű cionista bizniszszekta történelmi egyházak közé emelése ellen vagy Alföldi Róbert leváltásáért elvárható lett volna a KDNP határozott fellépése, azonban ezzel Semjén Zsolt pártja csak egyetlen követelésük esetén élt: több pénzt a képviselőknek! A kereszténydemokrata mamelukok telhetetlenségükben úgy akarják mellékállásként megőrizni képviselőségüket, hogy főállású fizetést rendelnek mellé, ráadásul keveslik azt, és újabb másfél évvel kitolnák a különféle pótdíjakkal való trükközés lehetőségét…
A nemzeti ellenzék üdvözli az álláshalmozás tiltását, bár sajnálja, hogy 2014-ig továbbra is csak a Jobbikban kizárt a politikusbűnözés törvényesített formáinak e fajtája, miként a mentelmi jog is, melyet az Országgyűlésről szóló törvény a jövőben nem csak képviselőknek, hanem kisebbségi szószólóknak is biztosít. A Jobbik a végszavazáson többek közt azért nem támogatja a törvényjavaslatot, mert az nem nyújt lehetőséget a képviselők elszámoltatására politikailag (visszahívhatósággal) és gazdaságilag (végkielégítés helyett vagyonosodási vizsgálattal, illetve a hamis vagyonnyilatkozat szankcionálásával).
Novák Előd, a Jobbik alelnöke
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom
Forrás: OS (Országos Sajtószolgálat)
Nemzeti InternetFigyelő
Magyar kézbe kell venni az ország irányítását és kiebrudalni a parlamentből ezeket a betegesen pénz és hataloméhes zsidókat.
„A fajiháború minden háborúk legmocskosabbja és legkegyetlenebbje. A cél a másik végleges megsemmisítése, szánalom és a kegy megadása nélkül! Fogat fogért, szemet szemért elv alapján és ez így természetes! Ebben a harcban annak a jogállása méltányos és igazolt, amelyik félnek a területén folyik a harc!” Magyarország a magyaroké!
Dehát a magyarokat a kereszténység megbékélésre, megbocsátásra és az arcod másik felét is tartsd oda erkölcsre, a kő helyett pedig dobd vissza kenyérrel magatartásra tanítják immár ezer éve.
Ehhez képest nem erős egy kicsit az előbbi hozzászólás?
Kedves T. István!
A magyarokat a judeo kereszténység tanítja a „ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel” magatartásra,mert ez szolgálja a megszálló uralkodási vágyaikat.
„Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra.” – 17. protokoll.
„Ebből az okból elengedhetetlen számunkra, hogy aláaknázzunk minden hitet, hogy kiszakítsuk a gójok lelkéből az istenség fogalmát és a szellemét, és hogy ezeket matematikai számításokkal és anyagi szükségletekkel helyettesítsük. ” 4. Protokoll.
Gondolom/(remélem), hogy T.István is ironikusnak szánta hozzászólását, hiszen pontosan ez a farizeus-keresztényi tanítás juttatott minket a jelenlegi helyzetbe. A birkasággal egyenlő fene nagy türelmünk miatt nőtt a fejünkre ez a két parazita népség. Meg az a harmadik vegyesfelvágott a Parlamentben. Mert amelyik se nem zsidó, se nem cigó, az is mocskos honáruló.
(Tisztelet és támogatás a kevés kivételnek!)
Magánvéleményem, hogy jó ideje a KDNP a legundorítóbb párt a rendszerben. Olyan, mint a Semmilyen Zsolt. Hányok tőlük! Mint a kullancs, tapadtak a fideszre, különben nem is létezne már. (Az ájtatosmanó lezsákékkal egyetemben.) Megélhetési piócák!
Osztozom a véleményével,már csak azért is,mert évekkel ezelőtt ennek a pártnak „jeles” vezetőjéről kaptam egy irást-képekkel-,ami a „gabi-gabi partykról”szólt,ahol ezen „vezető”- még nem mint Keresztény!!!!(gondolom én!!!)-aktivan részt vett a szadeszes horn-nal,és a többi „rettegővel”egy gőzfürdőben.Azóta is -ha eszembe jut-erősen undorom van,amikor meglátom.Sajnos azóta már „töröltem”-igy nem tudom megosztani-,de az „élmény” maradandó sérülést okozott a lelkemben,és mindig fenntartással figyelem eme „pártvezér” minden rezdülését,aki ma Magyarország miniszterelnök helyettese!!!!,és az elszakitott testvéreinkért „felelős vezető”!!!!
Kedves Éva anyu! – ismerem az említett írást,a neten biztosan megtalálható.
Parancsolj, itt a szép brigád:
http://matula.hu/index.php?section=article&rel=51&id=618