A hetedik ciklusára is újraválasztották a belorusz elnököt
A Nyugaton diktátornak leírt fehérorosz elnök azt mondta, hogy vezetése „stabilitást és biztonságot” hoz.
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök hetedik alkalommal nyerte el mandátumát, és ezzel újabb öt évvel meghosszabbította három évtizedes eddigi uralmát a volt szovjet köztársaságban – derült ki a vasárnapi választásokat követő exit poll felmérésekből.
Lukasenko a szavazatok 86,82 százalékát szerezte meg – jelentette a Belta országos műsorszolgáltató hétfőn a kora reggeli órákban Igor Karpenko, a Központi Választási Bizottság vezetője által közölt számokra hivatkozva. A többi jelölt egyike sem szerzett 5 százaléknál többet.
Az eredmény azt jelenti, hogy Lukasenko 2030-ig marad hatalmon. Fehéroroszország függetlenné válását követően 1994 óta vezeti az országot. Lukasenko eddig hat egymást követő ciklusban töltötte be az elnöki hivatalt.
Lukasenkot a 2020-as megválasztása után nemzetközi támadások érték a nyugati országok részéről, melyek csalással vádolták meg, ám ezt ő határozottan tagadta. A választások után széles körű tüntetések törtek ki, és Szvetlana Tihanovszkaja, a fehérorosz ellenzék nyugatbarát vezetője továbbra is azt hangoztatja, hogy ő nyerte meg a választást. Tihanovszkaja egyébként a nyugati kormányokkal folytatott tárgyalásai során „Fehéroroszország megválasztott elnökeként” beszél magáról.
A nyugati média gyakran diktátorként emlegeti a belorusz elnököt. Lukasenko novemberben el is ismerte, hogy Fehéroroszországban diktatúra van, ám azt a „stabilitás, a biztonság, a rend, a kedvesség és a vendégszeretet” diktatúrájának nevezte. Lukasenko véleménye szerint méltóságteljes választási folyamatra van szükség az országban, nem pedig egyfajta „amerikai típusú” show-ra, ami 2020-ban az Egyesült Államokban erőszakhoz vezetett. Hangsúlyozta, hogy a kritikák elkerülése érdekében kulcsfontosságú a választás megfelelő lebonyolítása.
Fehéroroszország 1999 óta Oroszország stratégiai partnere, és a két ország az ukrajnai konfliktus 2022-es eszkalálódása óta erősítette szövetségét. Tavaly Moszkva és Minszk véglegesített egy biztonsági szerződést, amellyel az Egyesült Államok Európa-szerte végrehajtott haderőfejlesztésére reagáltak. A megállapodás részeként az is szerepel szerződésben, hogy 2025- től Fehéroroszországba telepítik új orosz Oreshnik közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétarendszereket is.
A vasárnapi sajtótájékoztatón Lukasenko azt hangoztatta, hogy a rakétákat „bármelyik nap” belarusz földre helyezhetik, hozzátéve, hogy „egy Oreshnik elég Fehéroroszország védelmére”.
Kiemelt képen: Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök /Fotó: © Sputnik / Ilya Pitalev