KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A helyzet már nem tud fokozódni! – A magyarországi választások eredményeként megalakuló szervezet nem Országgyűlés, hanem Helytartótanács

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az elmúlt hét hírei közzétették azokat a nyilatkozatokat, amelyek meghatározzák az elkövetkezendő évek eseményeit – a neoliberális hatalomgyakorlók szándéka szerint.

Eddig – Virág elvtárs szavaival élve – a „helyzet fokozódott”. Mára beállt arra a szintre, amikor már lehetetlen fokozódnia. Már készül a robbanásra.

Mindenekelőtt bizonyságot kaptunk arra, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével a tagállamokban megszűnt a tényleges törvényhozás, vagyis azok a közjogi szervezetek, amelyek eddig kormányoztak, visszaminősültek végrehajtási utasítás készítő és végrehajtó hivatalokká, így hát a magyarországi választások eredményeként megalakuló szervezet sem Országgyűlés, hanem Helytartótanács, a megalakuló vezető szervezet sem kormány, hanem Helytartóság.

Bizonyítékok:

1. A 2004-ben hozott Európai tanácsi irányelv (MiFID)[1] pontatlan végrehajtása miatt törvénysértési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen „a részvények határokon átnyúló kereskedelme és a befektetési szolgáltatások határokon átívelésének” teljesebbé tétele érdekében[2].

Vagyis egy irányelv végrehajtási utasításai (eszközei) nem a törvényhozó (EU) akaratát tükrözték, eltérve az irányelv céljától, hiszen „Az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.”[3]

2. Az irányelvek mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) célját megvalósító Európai Központi Bank „konzultációs jogának” gyakorlásával[4] hozott állásfoglalása is kötelező a tagállamokra nézve.

A rövidesen megalakuló Orbán-Helytartóság kijelölt minisztere, Matolcsy György 6,5 %-os költségvetési hiánycélt szeretne meghatározni[5], de azt az IMF által irányított „piac” nem fogadja el[6], ezért „az új kormány kénytelen lesz kompromisszumokat kötni”[7].

Az EU ezt megerősítő üzenetet küldött: „a GDP 3 százalékát meghaladó deficitet hazánknak jövőre kell felszámolnia, ez pedig a GDP több mint egy százalékát jelentő kiigazítás szükségességét jelenti”[8].

Ez pontosan annyira lehetetlen, mint a görög kormány vállalásának teljesítése[9].

Azért üzent közvetett módon az IMF és az EU Magyarországnak, mert még nem lépett hivatalba az új Helytartóság, de amint megalakul az EU határozattal, rendelettel vagy irányelvvel (ld. 3. jegyzet) érvényesített kényszerítési joga, az IMF engedélyezési joga alapján már közvetlenül fogja a megtiltani az általa meghatározott hiány-határ túllépését, mint ahogyan azt Romániával szemben tette[10] és adóemelésben határozza meg a visszafogott hiány-csökkenés árát[11]. Tilalmának hatásaként keletkező társadalmi válság következményeit[12] természetesen a szenvedő tagország viseli, mint jelenleg Görögország[13], vagy Románia[14].

A rövidesen megalakuló magyar Helytartóság is érzi, hogy megválasztása érdekében tett ígéretek beválthatatlansága hamarabb napvilágra kerül, mint azt remélte, ezért „rendkívüli intézkedéseket” helyezett kilátásba, amelyek okaként – nyolc év után először – a pártcsatározás eszközeként minden párt által folyamatosan alkalmazott bűnbakkeresésen túl a globalizációt jelölte meg[15]. Ez a „reformelszántság” gyakorlati éreztetésének eszköze[16].

Ne feledje senki: amíg milliók válnak földönfutóvá[17], amíg százezrek veszítik el otthonukat[18], amíg a munkanélküliek száma az egész EU-ban a nemzetek kilátástalanságának hátárát már túllépte[19], addig a milliárdosok vagyona zavartalanul növekszik[20]. Az új helytartó, Orbán Viktor az ő támogatásukat (pl. adó és járulékcsökkentéssel, az adónemek összevonásával) tűzi ki legfőbb célként, amit megállapodással nyomatékosítottak még a választások előtt. („Mind a Parragh László vezette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mind a Demján Sándor irányította Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megállapodást kötött a kétharmados győzelemre esélyes párttal.”[21] Most látszik, milyen sokba kerül Magyarországnak a – hivatalosan beismert – néhány tízmillió forint, amit a választásokra kapott a FIDESZ[22], és a hivatalosan be nem ismert néhány százmillió, amit a pártok összesen kaptak, a neoliberális fenntartásához kínált alternatívák képviseletére.

A kis- és közepes vállalkozások hiába várnak megoldást a FIDESz-től[23], legfeljebb azzal nyugtathatják magukat, hogy a nagyvállalkozók némi morzsát csepegtetnek a nekik juttatott előnyből.

Németország orrára koppintott az IMF irányította OECD, amikor „illetlenkedett” a kiviteli terület meghatározásával[24] és bűnbocsánat elnyeréséhez neki kellett jelezni az EU gazdasági rendszerének további szigorítását[25].

Most ugyanez vár Magyarországra, mert olyan területen akar önállóskodni, ahol azt megtiltották: az MNB elnökének személyével kapcsolatban[26]. Taktikailag különösen hibás ez a lépés, most amikor az Európai Központi Bankot az IMF rákényszerítette a „mennyiségi enyhítésre” (vagyis fedezet nélküli euró-mennyiség „teremtésére”)[27], amely ezáltal elvesztette hitelességét[28], márpedig a sebzett oroszlán bajszát rángatni életveszélyes vállalkozás, még akkor is, ha ez a bajúszrángatás nagyon aktuális[29].

A ránk rótt penitencia a következő: a szigorított gazdasági rendszer mellett hatékonyságot kell növelni, vagyis csökkenteni kell a kiadásokat és növelni az elvonást. Ezt kell úgy eladni, hogy azt érezzék az emberek, hogy ennek az egyenlege mindenki számára kedvező. Ezzel válunk az EU „Magyar Modellt” jelentő „gőzbikájává”[30]. Ehhez szemfényvesztéssel kell olyan kirakatot készíteni, amely azt mutatja, hogy nagy választék a boltban, holott az eladótér és a raktár egyaránt üres[31].

Orbán büntetése nem kisebb Merkelénél. „Nehéz tárgyalásai lesznek” az IMF-fel és az EKB-kal[32].

3. A végveszély eszeveszett lépéseket kényszerített ki azokból, akik a globalizmus halálhírének elismerését igyekeznek minél későbbre halasztani.

A görög kormány[33], majd a parlament is beválthatatlan ígéretet tett[34] a lakosság heves tiltakozása közepette[35].

A legnagyobb összeggel érintett két ország vezetője, Sarkozy úr és Merkel asszony Európa megmentőjének képében tetszeleg[36].

Teszik ezt annak ellenére, hogy a német kormány[37], majd a Bundestag[38] által jóváhagyott hitelt – amely miatt néhány évre el kell halasztaniuk az adócsökkentést[39] – amelyet a német embereknek csak 10 %-a támogatja[40], és a francia kormány[41], majd a szenátus[42] által megszavazott összeg már látható és bejelentett ellentételeként három évre be kellett fagyasztani az állami kiadásokat[43].

Szlovákiában a költségvetési hiány a már a görög hitel nélkül is óriási[44], minek következtében Fico nem merte vállalni az ígérettel járó felelősséget[45].

Csehországban további megszorítások váltak szükségessé, amelyeket csak növel a görög segély[46]

A közvetlen államcsöd-veszélyben lévő Spanyolország és Portugália számára a rájuk rótt hitel elkerülhetetlenné teszi sorsukat[47]. Ugyanez vonatkozik a PIIGS csoport további két tagjára, Írországra és Olaszországra[48].

A Saxo Bank következtetésének helyessége aligha vitatható: „a ’Rémálom forgatókönyv’-ként emlegetett folyamat nyitánya a pénzügyi válság kezdete óta napról napra közelít.

Rémálom-forgatókönyv: Ha az EKB a PIIGS országok adósságát új pénz kibocsátásával („mennyiségi enyhítéssel”) kezdi kezelni és/vagy újabb mentőcsomagok indulnak útra Európa északi részéből a délvidék felé, akkor az euró tovább gyengül, és az eurózóna általános gazdasági tevékenysége hosszabb távon is megrendül.” (Ld. 48. jegyzet)

Olli Rehn, az EU monetáris ügyeinek biztosa egy finn lapnak úgy fogalmazott: Görögország lehet az Európai Unió Lehman Brothers-e. Úgy vélte, az Egyesült Államok sem tudta előre, hogy a bankház bedőlése hetven éve a legnagyobb válságot (az 1929-33-as világválságot – HJ) idézi elő[49].

A tőzsde hisztérikusan reagált a görög eseményekre:

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 347,80 ponttal, vagyis 3,20 százalékkal 10.520,32 pontra esett vissza.

Az S&P 500-as mutató 37,75 ponttal, azaz 3,24 százalékkal 1.128,15 pontra csökkent.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 82,65 pontot, azaz 3,44 százalékot veszített és 2.319,64 ponton zárt[50].

A pénzpiac ennek megfelelően reagált: Az euró egy éves mélypontra gyengült a dollárral szemben[51], aminek következtében „a világ vesztese lett kedden a forint”[52]. Nem lehet kizárni az euró további gyengülését[53], ami – a domino-elv alapján – előrevetíti a 350 forint/euró árfolyamot és a BUX csődjét[54].

Mindennek következtében beigazolódhat, amit a jelenlegi folyamat elemzésével Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász állapított meg: „Elképzelhető, hogy megszűnik a közös európai valuta.”[55] Ennek pedig a folytatása Soros szerint[56]: „Az euróövezet széthullása … hosszú távon utat nyitna az Európai Unió szétesése felé is.

Ezek után mit tesz az EU? Hamiskásan elmosolyodik, mint a bűvész, akinek a kabátújában van a látszólag elrepült galamb, és tegnapelőtt (2010. május 6-án) sejtelmesen közli: fontos bejelentést fog tenni, rámutva az EKB-re, mint a mutatvány kulcsát jelentő asszisztensre[57].

Tegnap (május 7-én) este megtörtént a bejelentés: költségvetési szigorra van szükség a válság miatt hisztérikus rohamot kapott piac megnyugtatására![58]

Óriási!

Ez a bejelentés a melegvíz feltalálásával azonos magasságokba vitte az EU agytrösztjét!

Ehhez a magassághoz csak Baroso úr intése érhető: megfenyegeti a spekulánsokat[59]. Ez a kijelentés maga az arcátlan pimaszság pikáns bája.

Ugyan, kedves Baroso úr, a neoliberalizmus ütőere, a tőzsde nem spekuláción alapszik?

A „mennyiségi enyhítés” nem spekuláción alapuló gazdasági bűncselekmény, amely azonos a fedezet nélküli váltóval, vagy a pénzhamisítással?

Vagy nem „előrelátó” spekuláció az, amely a pénzhígítással kapcsolatban így fogalmazódik meg: „Föltehetőleg nem fog gondot, azaz inflációt okozni Európában sem, amíg a gazdasági növekedés akadozik és gyenge. És ha az euróövezeti adósságválság terjed, akkor gyenge is marad.” (Ld. 27. jegyzet)

A tragédia az, hogy az infláció hülye, és nem tudta, hogy mit várnak tőle, ezért emelkedik[60]. Nem kicsit. Nagyon. (Ki is mondta ezt a volt helytartók közül?)

Baroso osztja az észt, mint a rabbi a libás Kohnnak, ahelyett, hogy levonná a következtetést, és lemondása előtt elindítaná a Lisszaboni Szerződés I. CIKK 50. cikke alapján minden tagállam kilépését az EU-ból, vagyis az EU feloszlatását amely – a helytartók és támogatóik (pl. politikai kapcsolataikkal fent bemutatott milliárdosok) kivételével – mindenkit (vagyis közel félmilliárd embert) megnyomorít.

Baroso úr szemérmes és restelli ezt megtenni.

Segítsünk neki!

Tegyük meg az első radikális lépést, amely

„Kilépés az Európai Egyesült Államokból (EU-ból), Európai Államszövetség létrehozása”

Segítsük hozzá Európa népét önmaga felszabadításához, és kezdjük el mi, szabad magyarok a polgári kezdeményezést ennek megvalósítására!

Vagy mi is szemérmesek, netán gyávák vagyunk, restelljük vagy félünk megtenni?

Kelt Szegeden, 2010. május 8.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:

Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája


[1] A pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39. számú Európa tanácsi Irányelv (Markets in Financial Instruments Directive – MiFID) az Európai Unión belül egységessé teszi a befektetési szolgáltatás nyújtását, és ezáltal a befektetők érdekeit védi a befektetési piacon.

http://www.unicreditbank.hu/index.html?isFlashCompliant=true&session_id=acbd3aa9b5f8b896673950d2df9962db72a723f7&flashVersion=0

[2] Intőt kapott Brüsszeltől Magyarország

http://www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/intot-kapott-brusszeltol-magyarorszag-314928

[3] Lisszaboni Szerződés (továbbiakban: LSz) II. CIKK (Működési Szabályzat) 288. cikk

http://szkszhu.szksz.com/Lisszaboniszerzodes2007.pdf

[4] „(5) Az Európai Központi Bankkal konzultálni kell a hatáskörébe tartozó valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal, továbbá valamennyi nemzeti jogszabálytervezettel kapcsolatban, és a hatáskörébe tartozó területeken véleményt terjeszthet elő.” (LSz. II. CIKK 282. cikk)

[5] Matolcsy: Idén magasabb hiány és adócsökkentés

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-iden-magasabb-hiany-es-adocsokkentes-314630

[6] Matolcsy túllőtt az elfogadható célon: az EU a szűk keresztmetszet

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-tullott-az-elfogadhato-celon-az-eu-a-szuk-keresztmetszet-314860

[7] Boruló Fidesz-tervek? A piac üzent: sok lesz a 6!

http://ecoline.hu/piac/20100503_fidesz_hiany.aspx

[8] Stagnálást jósol hazánknak idénre Brüsszel

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/stagnalast-josol-hazanknak-idenre-brusszel-314906

[9] Londoni elemzők: továbbra is kérdéses a görög konszolidáció

http://mti.hu/cikk/476443/

[10] Nem emelkedhet a román hiány

http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/nem-emelkedhet-a-roman-hiany-314727

[11] A magasabb deficit fejében adóemeléseket vár el az IMF Romániától

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-magasabb-deficit-fejeben-adoemeleseket-var-el-az-imf-romaniatol-314917

[12] Brutális megszorítás? – 53-ról 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Görögországban

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/brutalis-megszoritas-53-rol-67-evre-emelik-a-nyugdijkorhatart-gorogorszagban-314460

[13] Újabb sztrájkot hirdetnek a jövő hétre a görög közalkalmazottak

http://mti.hu/cikk/476565/

[14] Utcai összecsapások követhetik a brutális megszorításokat

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/utcai-osszecsapasok-kovethetik-a-brutalis-megszoritasokat-315175

[15] Fidesz: nem kizárt, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség

http://mti.hu/cikk/476732/

[16] Jól jöhet a görög mumus – Erősödhet az új kormány reformelszántsága

http://vg.hu/velemeny/jegyzet/jol-johet-a-gorog-mumus-erosodhet-az-uj-kormany-reformelszantsaga-314374

[17] Több mint 600 cég megszüntetését kezdeményezte az APEH

http://www.vg.hu/kozelet/jog/tobb-mint-600-ceg-megszunteteset-kezdemenyezte-az-apeh-314451

[18] Bedőlt lakáshitelek

http://hvg.hu/gazdasag/20100505_lakashitelek

[19] Tíz százalék maradt a munkanélküliség az euróövezetben

http://hvg.hu/karrier/20100430_euroovezeti_munkanelkuliseg_marciusban#utm_source=hvg_karrier&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_06&utm_content=normal

[20] 257 milliárddal növelte vagyonát tavaly a 100 leggazdagabb magyar

http://mti.hu/cikk/476564/

[21] Választás: Mit ígérnek a pártok? – http://www.vg.hu/kozelet/politika/valasztas-mit-igernek-a-partok-311880

[22] A Fidesz legnagyobb egyéni támogatója – Széles Gábor érdemelte ki ezt a címet – http://hvg.hu/itthon/20100414_szeles_gabor_fidesz#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_04_15&utm_content=normal

[23] A cégek 60 százaléka a törvényhozástól vár segítséget

http://mti.hu/cikk/476112/

[24] OECD Németországnak: Nana! – http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/oecd-nemetorszagnak-nana-310796

[25] Közös európai gazdaságirányítás? – http://vg.hu/gazdasag/segely-nincs-szigor-van-310859

[26] Romlik a Fidesz-kormány tárgyalási pozíciója a görögök miatt

http://hvg.hu/gazdasag/20100506_gorog_fidesz_imf_eu#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_07&utm_content=topbox

[27] Félek a görögöktől, még ha ajándékokat hoznak is – Terjed a görög válság

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/felek-a-gorogoktol-meg-ha-ajandekokat-hoznak-is-terjed-a-gorog-valsag-314882

[28] Eljátszhatja hitelességét a görögök miatt az EU jegybankja

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/eljatszhatja-hitelesseget-a-gorogok-miatt-az-eu-jegybankja-314614

[29] Egyre kevésbé tabu a függetlenség

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/egyre-kevesbe-tabu-a-fuggetlenseg-315124

[30] Magyarország lehet az EU „gőzbikája”

http://hvg.hu/kkv/20100507_munkahely_munka_termelekenyseg_vallalkoza#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_07&utm_content=normal

[31] Lengyel: a Fidesz kirakatmegoldásai elképzelések nélkül

http://www.vg.hu/kozelet/politika/lengyel-a-fidesz-kirakatmegoldasai-elkepzelesek-nelkul-314741

[32] Nehéz tárgyalások lesznek

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nehez-targyalasok-lesznek-314877

[33] Papandreu: Görögország eltökélt a reformok végigvitelében

http://mti.hu/cikk/477029/

[34] Megszavazta a megszorító csomagot a görög parlament

http://mti.hu/cikk/476803/

[35] „Fel, Európa népei!” – Megszállták az Akropoliszt a tüntetők

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/fel-europa-nepei-megszalltak-az-akropoliszt-a-tuntetok-314771

[36] Sarkozy és Merkel közösen őrzik az eurózóna stabilitását

http://mti.hu/cikk/476679/

[37] A német kormány jóváhagyta a görög támogatási megállapodást

http://mti.hu/cikk/476025/

[38] Megszavazta a Bundestag a görög segélycsomagot

http://hvg.hu/vilag/20100507_megszavazta_bundestag_gorog_csomagot#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_07&utm_content=normal

[39] Halasztott német adócsökkentés

http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/halasztott-nemet-adocsokkentes-314404

[40] Görög segélyalkuk: Merkelnek egy napja maradt az ellenzék meggyőzésére

http://hvg.hu/vilag/20100506_merkel_bundestag_alkudozasok_gorog_segely#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_06&utm_content=normal

[41] A franciák is rábólintottak a görögök segélyére

http://mno.hu/portal/711069

[42] Görög válság – A francia szenátus elfogadta a segélycsomagot

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/gorog-valsag-a-francia-szenatus-elfogadta-a-segelycsomagot-315149

[43] Franciaország három évre befagyasztja az állami kiadásokat

http://mti.hu/cikk/476773/

[44] Felelőtlen pénzszórás? Történelmi csúcson a költségvetési hiány Szlovákiában

http://ecoline.hu/piac/20100504_szlovak_budzse.aspx

[45] Szlovákia még nem ad pénzt Görögországnak

http://mti.hu/cikk/477000/

[46] Újabb megszorításokra kényszerülhet Prága

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ujabb-megszoritasokra-kenyszerulhet-praga-314728

[47] Görögország megmenekülhet, de mi lesz Spanyolországgal és Portugáliával?

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/gorogorszag-megmenekulhet-de-mi-lesz-spanyolorszaggal-es-portugaliaval-314595

[48] Megvalósul a rémálom forgatókönyv? – Saxo elemzés

http://ecoline.hu/penzugyek/20100506_saxo_elemzes.aspx

[49] Már az egész világ a görög „kórtól” fél

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/mar-az-egesz-vilag-a-gorog-kortol-fel-315189

[50] M helyett B: emberi hiba miatt omlott össze a tőzsde New Yorkban

http://vg.hu/penzugy/tokepiacok/m-helyett-b-emberi-hiba-miatt-omlott-ossze-a-tozsde-new-yorkban-315144

[51] Az euró egy éves mélypontra gyengült a dollárral szemben

http://mti.hu/cikk/476249/

[52] A világ vesztese lett kedden a forint

http://ecoline.hu/piac/20100504_mi_tortent_kedden.aspx

[53] Az euró gyengülését jelzi előre a Reuters felmérése

http://hvg.hu/gazdasag/20100505_reuters_felmerese_euro_gyengules#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_05_05&utm_content=normal

[54] Újra itt van: 350-es euró, 15 000 BUX jön? Kiütötték Budapestet

http://ecoline.hu/piac/20100507_bet_zaras.aspx

[55] Stiglitz: Vége az eurónak? Spanyolország lehet a következő

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/stiglitz-vege-az-euronak-spanyolorszag-lehet-a-kovetkezo-314862

[56] Soros: Továbbra is fenyeget a halálspirál – http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/soros-tovabbra-is-fenyeget-a-halalspiral-312607

[57] Az EKB megmenti az eurót? – Fontos bejelentés jöhet Lisszabonból

http://ecoline.hu/penzugyek/20100506_ekb.aspx

[58] A költségvetési szigorral nyugtatnák a piacokat az euróövezeti vezetők

http://eu.mti.hu/Pages/News.aspx?id=477011

[59] Barroso a spekulánsokat inti a görög válság kapcsán

http://eu.mti.hu/Pages/News.aspx?id=476558

[60] Emelkedő infláció Európában

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/emelkedo-inflacio-europaban-314865

(az Ígéretbehajtó Szemle 8. száma; nyomtatásai cím: http://szkszhu.szksz.com/ISze008.pdf)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A helyzet már nem tud fokozódni! – A magyarországi választások eredményeként megalakuló szervezet nem Országgyűlés, hanem Helytartótanács

  1. Lehet keserű pirula, de még jobb, mint néhány magyar önérdekű barom vezetné az országot! Aki az anyját eladja a maga hasznáért!

    1. Most néhány – nem magyar – önérdekű barom vezeti az országot és eladja a maga hasznáért!

  2. A legaljasabb terrorisztikus haboru zajlik a gazdasagban, aminek vegso celja az usa gazdasaganak fenntartasa. Az usa gazdasagi osszeomlas fele halad jo ideje, az agonizaciojat nyujtjak a vegtelensegig a bankarok, mert jo eselyuk van extra profitot huzni belole. Jo lenne ha az europai polgar fejeben kigyulladna vegre a villanykorte, es nem csak nezne, hanem latna is, hogy egesz foldreszek kerulnek a nyomor szint ala, annak erdekeben, hogy a megszokott anyagi tamogatast az usa tovabbra is fizetni tudja izraelnek. Es meg ok akarnak minden aron europahoz csatlakozni, sot mar europaiaknak tartjak magukat. A tatar hordak sokal gerincesebb es becsuletesebb nepseg volt naluk. Ha vegre gatat szabnank az uzsora kamatoknak egyszer s mindenkorra megszabadulhatnank toluk.
    Korlatozni kell a bankok hatalmat, uzsora torvenyt kell alkotni es az allamnak sajat kezebe kell vennie a penzkibocsatas osszes jogat. Valoszinu pampogni fognak egy darabig, de ha masok is kovetnek bennunket, ami valoszinu ha sikeres az akcio, keves lehetoseguk adodik ellene tenniuk. Eleg sok orszag nez a remes jovo ele, ami noveli az ellenallasi hullam eselyet. Szerintem egy nagyon bator allamfore van szukseg most, kivancsi vagyok O.V. elegge bator-e. Ha elszanja magat, teljes mellszelsseggel moge kell allni. A youtub-on fellelheto nehany elgondolkodtato film a penzrol, ajanlom mindenkinek, hogy nezze meg hova vezethet a neoliberalis penzpolitika, ha nem vedjuk a sajat penzunket es piacainkat!

  3. Már csak az echte hülyék, az Egyház jámbor birkái és a rafinált európa-párti disznók nem hajlandók tudomásul venni, még kevésbé elismerni, hogy Európa túlélésének záloga: szabadulni Amerikától és Izraeltől! Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a csalárd amerikai csőd kezelhetetlen, finanszírozhatatlan.
    Ami most velünk – Európával – történik, nem más minthogy az amerikai pénz-szivattyú kipumpálja ereinkből a vért, hogy ezzel a transzfúzióval saját agóniáját meghosszabbíthassa.A zsidó kamatnak az a természete, hogy a tőke összegét a legpontosabb kamatfizetés sem csökkenti – ellenkezőleg, növeli.
    Viszonylag hamar bekövetkezik az az állapot, amikor az adós már a kamatokat sem tudja törleszteni.
    Sebaj! Az uzsorás segítségére siet és újabb kölcsönt nyújt, magasabb kamattal, a kamatok törlesztésére. És mit csinál közben a tőke? Hízik!
    Az adós természetesen nem képes kitermelni a kamatot, meg annak a kamatát. Ebből sincs nagyobb baj, egyszerűen elzálogosítja amije van: a földet és az ásványi kincseket a talpa alól, a házat a feje felől, iparát, kereskedelmét, gyerekei unokái jövőjét (sőt magukat a gyermekeket, unokákat is kurvának, szerv-donornak), stb. stb.
    A „demokratikus” államok egymás után sétálnak bele ugyanabba az adósságcsapdába. Miért?
    Mindnek van ugyanis köztársasági elnöke, parlamentje, kormánya, nemzeti bankja, számvevőszéke, szakértői testületei, stb. Mindenki süket, vak, illetve hülye lenne? Áh’ szó sincs róla.
    Ezen államok „uralkodó osztályai” korruptak és a nekik lökött koncért eladják országukat, népüket. Sőt! Segítenek népük megnyomorításában a tőkés elnyomóknak.
    Ezek a tőkéssé vedlett kommunisták, hazaárulók tehát.
    Erre a sorsra juthat jobb sorsra érdemes kis hazánk is.
    Martonyi is vett részt a Bilderberg csoport ülésein, és Orbán is tagja valamelyik szabadkőműves páholynak, amelyek az illuminátusok, a FED mögött álló pénzeszsákok, az Európai Bizottság, a nemzetközi valutaalap, az IMF szervezeteivel akarják létrehozni az Új Világrendet, és végső célként egy világkormányt.

  4. feco0220: Pontosan így van! És hülye az aki ezt nem látja!!!!!! Ezért kellett volna a Jobbikra szavazni Magyarország lakosságának 98 százalékának. Vona Gábor belevágta volna a fejszéjét az EU-ba, OV viszont nem fogja… Hisz tudjuk jól, hogy nagy szájú, de gyáva… Isten Iragalmazzon Néked Magyarország!!!!!

Hozzászólás a(z) feco0220 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük