A csehek nem bírják a norvég gázt
G. Fehér Péter írása a Magyar Hírlapról
Csodagyereknek számított a térségben, most meg gazdaságilag és politikailag is megrogyott. Ez ma Csehország helyzete. Az ország megalakulása óta a legnagyobb tüntetés zajlott le a minap Prágában.
Nem is csoda, hiszen a kormány nagyon komoly megszorító intézkedések bevezetésére készül. A sarcolás célja, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, és ezt a vállalatoknak és a magánszemélyeknek mind meg kell majd fizetni. A kormány szerint az intézkedéseknek jövőre 97 milliárd cseh koronával (4 milliárd euró), 2025-ig pedig 150 milliárd koronával kellene csökkenteniük a költségvetés hiányát.
A jövőben magasabb adót kell majd fizetni a gyógyszerek és az alkohol után, de emelik a társasági adót is. A szakszervezetek pedig pont az ellenkezőjét akarják: a kormány költsön többet az egészségügyre és az oktatásra.
Logikus a kérdés, hogy a mintagyerek mitől süllyedt ilyen mélyre? Mitől lett az eddig az Európai Unió egyik gazdaságilag legstabilabb államának költségvetésében tátongó lyuk?
A dolgok megértéséhez álljon itt néhány idézet. „Egyetlen orosz gázmolekulát sem vettünk az éppen egy éve átadott hollandiai eemshaveni LNG-terminálon keresztül” – hirdeti büszkén a cseh állami tulajdonú CEZ energetikai vállalat szeptemberi közleménye. Tegyük hozzá, hogy a hajók többsége az Egyesült Államokból, louisianai és texasi terminálokról szállított cseppfolyós földgázt Európába. „Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt” – jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter júliusban. Ugyancsak ettől a tárcavezetőtől: „Az orosz gázt többek között norvég földgázzal helyettesítettük.”
Brüsszelben és Prágában örömtüzeket gyújtottak, hogy a csehek teljesen le tudtak válni az orosz gázról. Úgy látszik azonban, hogy nyilván a memóriazavar következtében mindenki elfelejtette hozzátenni, hogy az amerikai és a norvég gáz jóval drágább Csehország számára, mint az eddig használt orosz gáz. Az Eurostat idén októberben közzétett adatai szerint az EU-ban a háztartási gázárak Hollandiában voltak a legmagasabbak (0,2481 euró/kWh), míg Magyarországon a legalacsonyabbak (0,0337 euró/kWh) 2023 első felében.
Az orosz gázról való leválásnak bizony ára van és ezt a lakosságnak kell most Csehországban megfizetnie. De nem csak a gáz lakossági áráról van szó.
Csehországban a lakosság egy részénél komoly gondok adódtak a gázkazánokkal a Norvégiából importált földgáz minősége miatt. A probléma a szulfát mennyiségével van, amely jóval magasabb, mint a korábban importált orosz földgáz esetében volt. A gázkazánoknál gyakorivá vált az alkatrészcsere, amely esetenként jelentős kiadást okoz a tulajdonosnak.
Nehéz lenne azt mondani, hogy a cseh költségvetés problémái és a kormányzati megszorító intézkedések között nincs összefüggés.
Nyilvánvalóan van, ha nem lenne, akkor a hangzatos szavak ellenére, miért kezdett Csehország megint orosz gázt vásárolni. Ja, ezt azért nem verték nagydobra.
(A szerző a Magyar Hírlap főmunkatársa)
A kiemelt kép illusztráció: A kormány politikája ellen tüntetnek Prágában 2023. április 16.. CTK/Deml Ondřej
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Semmi különös , dolog nem történt , csak épp meg kell fizetniük a seggnyalást a cseheknek
JÖJJENEK IDE TANULNI A MEGSZORITÁSOK ITT A PIROS HOL A PIROS TECHNOLŐGIÁJÁT.VAN KITŐL.-