A CIA tudott Prigozsin Moszkvába menetelésének tervéről – New York Times
A CIA két héttel végrehajtása előtt értesült Jevgenyij Prigozsin Wagner seregének Moszkvára menetelési tervéről, és tájékoztatta róla a Fehér Házat és a Kongresszust – tudatta a New York Times.
Az ügynökség a terv meghiúsulása után sem oldotta fel az ügyről szóló titkosítást, nehogy gyanúba keveredjen, és azt állítsák róla, hogy a puccskísérletet ő szervezte – fűzte hozzá a NYT.
Az amerikai lap azzal is magyarázza az értesülés eltitkolását mások elől, hogy nem akartak támogatást nyújtani Putyinnak Prigozsinnal szemben.
A Wagner csoport vezetőjének tervét egyszerre tartották alaposnak és nyugtalanítónak. Nyugtalanítónak azért, mert nem voltak biztosak benne, hogy az orosz atomarzenál jó kezekbe kerülne.
Az orosz hatóságok Prigozsin után a Wagner csoport katonáival is vádalkut kötöttek. A zsoldosok visszavonulót fújtak, cserében pedig ejtették a zendülés vádját ellenük.
Nem világos, hová vonultak vissza a nehéz fegyverzettel is rendelkező lázadók. A 25 ezer fős magánhadsereget vélhetően feloszlatják, harcosainak egy részét pedig bevonják az orosz fegyveres erők kötelékébe.
New York, 2023. június 5. vasárnap (MB)
Kiemelt képen: Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldos csoport vezetője (Forrás: NEXTA/Twitter)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…