Trump szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A CEU programigazgatója: Magyarország nem tud kimaradni a háborúból

A HVG Szelényi Zsuzsannával, a CEU Demokrácia Intézetének programigazgatójával, korábbi országgyűlési képviselővel készített interjút. A beszélgetésben szó volt a Fideszről, Orbán Viktor szerepéről a pártban, valamint Magyarország szerepéről az orosz-ukrán háborúban.

A programigazgatót először a Fideszről kérdezték, amelynek egykor ő is tagja volt. Szelényi szerint ez a rendszer Orbán Viktor nélkül nem működik, és a „Fideszből hiányzik az a természetes utódlási rendszer, ami egy demokratikus pártban létezik”. Hozzátette, szerinte a Fidesz 2019-ben érte el hatalma csúcsát, és bár 2022-ben ismét sikerült megnyerniük a választásokat, azóta komoly hanyatlásban van.

 

A háborúval kapcsolatban Szelényi úgy vélekedik, hogy Orbán nemzetközi politikája zavaros és ellentmondásos. „Mindenféle álláspontra van egy politikai szereplő, ide is játszunk, oda is, amibe az oroszpárti propagandától az agresszió elítéléséig minden belefér” – mondta.

Hozzátette, hazugságnak tartja a Fidesz által kitalált  „Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból” szlogent.

Szerinte Magyarország nem tud kimaradni a háborúból, mivel a konfliktus kellős közepén vagyunk.

„Ukrajna a szomszédunk, Putyin Oroszországa pedig egy birodalmi logikát követ, és a birodalmaknak, szemben a nemzetállamokkal, nincs határa”

– mondta, majd hozzátette, a háború egész Európa biztonságára veszélyt jelent. Úgy látja, ezzel az állásponttal Magyarország mindenképp rosszul jár külpolitikailag hiszen elveszíti a barátait.

Mandiner

Kiemelt képen Szelényi Zsuzsanna / Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ez is érdekelheti:  Musk szerint az USAID biológiai fegyverek kifejlesztését finanszírozta

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!