A Bloomberg elkezdte a közvéleményt Herbert Kickl ellen hangolni
Mint arról korábban már beszámoltunk, Herbert Kicklt bízta meg kormányalakítással Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi kancellár. Az EU központi bizottságának (EB) központi lapja, ami tulajdonképpen az egykori MSZMP KB központi lapjának, a Népszabadságnak felel meg, máris azzal riogat, hogy az új osztrák kormány Kickl vezetésével együtt fog működni Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Herbert Kickl a konzervatív Néppárttal összefogva a Szabadságpárt első kancellárja lehet Ausztriában – írta meg a Bloomberg. A portál várakozása néhány órával később valósággá vált, hiszen Kickl valóban kormányalakítási megbízást kapott az osztrák szövetségi elnöktől.
A Bloomberg természetesen ellőtte Kickl kapcsán az összes létező liberális narratívát a szélsőjobboldalitól kezdve az oroszbaráton át a klímaszkeptikusig, sőt, még Magyarországot sem hagyta ki a sorból.
Kickl közölte, hogy kész az együttműködésre Orbán Viktorral, Magyarország ellentmondásos miniszterelnökével
– írta aggódva a portál a Mandiner megfogalmazása szerint.
Kiemelt képen: a Patriots For Europe alapítói
Legfrissebb anyagaink:
Kiszivárgott a Tisza Párt titkos programja: Elértéktelenített otthonok, Co2-adó és a készpénz betiltása
Cs. Szabó Béla: Tudósítás a parlamenti káoszból
Ukrán titkosszolgálatok által irányított terrorhálózatot kapcsoltak le: gyerekeket toboroztak iskolai mészárlásokra
Magyar Péter tankönyvi pszichopata, csúnya vége lesz
Trükközés a harci drónokkal: Brüsszel a zavarosban halászik, miközben hazánk zárt ellátási lánccal védi a szuverenitását
Információs túlfűtöttség az oroszországi választások körül – hogyan válnak fegyverré a mozgósításról és a halasztásról szóló pletykák?
Hogyan mentegetőzik az ukrán média a kijevi vezetés kárpátaljai magyarokat érintő jogfosztása miatt





















