Donáth Anna: Nincs olyan ellenzéki politikus, akit Gyurcsány ne baszdmegolt volna már le
Visszatért Donáth Anna a politikába, mégpedig egy „jövőértékelő” beszéddel. A beszédet követően Donáth ismét aktivizálni kezdte magát, ennek tudható be, hogy interjút adott a 24.hu-nak is, amelynek már a felütése is elég erős:
Nincs olyan ellenzéki politikus, akit Gyurcsány ne baszdmegolt volna már le”.
Megkérdezték az EP-képviselőt, mit szól ahhoz, hogy több momentumos politikus is átült a Gyurcsány-pártba, Donáth erre annyit felelt: „ha neki ez a politikai stratégiája, az előbb utóbb vissza fog ütni”.
Arra is kitért az interjúban Donáth, milyen volt Gyurcsánnyal együtt dolgozni zárt ajtók mögött a kampány során. „Ilyenkor Gyurcsány Ferenc szórakoztató”. Arra a kérdésre, hogy az is szórakoztató-e, amikor baszdmegol, Donáth úgy felelt: „az showműsor, minden elemében. Gyurcsány imádja irányítani a hangulatot. Mégis félrevisz, ha ezt állítjuk a középpontba”.
Összefogásról
Donáth elárulta azt is: hibának tartják a Momentumban az ellenzéki összefogást. „A Momentumon belül a legnagyobb apátia forrása az volt, hogy felismertük: hibáztunk.
Elhittük mi is, hogy fel kell ülni a közös ellenzéki vonatra, hogy létezik olyan, hogy ellenzéki szavazó.
Hogy zárójelbe kell tenni a kormányváltás miatt azt, amiért megalakultunk. Elhittük, hogy a tartalom másodlagos. Ez egy hamis út volt, és ezt igazolta a legutóbbi kétharmad is” – fogalmazott a politikus, aki szerint nem maradt elég terük ahhoz, hogy megőrizzük „momentumosságukat”.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







