Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Törökország jóváhagyhatja Finnország NATO-csatlakozását

Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy országa engedélyezheti Finnország NATO-csatlakozását, ellenben Svédországéval, amit Ankara provokációkra hivatkozva nem támogat – írta hétfőn a Yeni Safak török kormánypárti napilap.

„Finnországot illetően más üzenetet adhatunk”. Amikor ezt megteszik, „Svédország sokkot fog kapni” – fogalmazott az államfő vasárnap egy, az északnyugat-törökországi Vezirhanban tartott rendezvényen. Figyelmeztette ugyanakkor Helsinkit, hogy nem szabad ugyanabba a hibába esnie, mint Stockholmnak.

Törökország és Svédország viszonya januárban elmérgesedett, miután a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet szimpatizánsainak egy csoportja olyan bábut lógatott fel Stockholmban egy lámpaoszlopra, amely Erdogant jelképezte, majd bő egy héttel később a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy iszlamofób párt dán vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt.

Erdogan január 23-án kijelentette: nyilvánvaló, hogy Svédország nem számíthat Törökország támogatására a NATO-csatlakozáshoz a „gyalázatos” Korán-égetés után. A török államfő leszögezte: ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt, Törökország nem fogja támogatni Svédország NATO-csatlakozását.

Ankara a svéd és finn NATO-csatlakozás jóváhagyásának feltételeként a nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított PKK ott élő tagjainak kiadatását követeli. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért.

Kiemelt képen: Recep Tayyip Erdogan török elnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük