Hihetetlen luxusban élt a korrupt brüsszeli EP-alelnök
Eva Kaili úgy élt, mint egy amerikai filmsztár
Karibi nyaralás, fényűző partik Athén klubjaiban szupermodellek társaságában, luxusingatlanok: Eva Kaili a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője úgy élt, mint egy filmsztár – számol be a V4NA információira hivatkozva az Origo.
Kaili az EP szocialista alelnöke nemcsak a társasági életben szerette a fényűzést, hanem a magánéletében is: otthon luxuskörülmények között élt.
Eva Kaili fényűző éjszakai klubokban szórakozott Athénban szupermodellek, köztük Naomi Campbell társaságában, az Égei-tengeren hajókázott és napozott, és egy iparmágnás karibi rezidenciáján vakációzott. Mint fogalmaznak:
Eva Kaili letartóztatása előtt úgy élt, mint egy filmsztár.
Az Európai Parlament egykori alelnöke azonban a fényűzés és a luxus évei után most egy brüsszeli börtönben ül, és mindössze kétszer látta a lányát.
Ahogy arról korábban a V4NA beszámolt, Eva Kaili nemcsak a társasági életben szerette a fényűzést, a többi brüsszelitához hasonlóan ugyanis a korrupcióval gyanúsított politikus is szeretett luxuskörülmények között élni.
Kaili Görögországban, az Athén melletti Psychikóban vásárolt 2019-ben egy 169 négyzetméteres luxuslakást 260 ezer euróért, erről az Alpha című lap írt. Az ingatlannal kapcsolatban Paris Rigopoulos ingatlan-tanácsadó elmondta, hogy az objektív értékét 659 ezer euróra becsülik, míg a piaci értéke 850 és 900 ezer euró között van.
Amint arról Rena Kouvelioti, az Alpha újságírója beszámolt, a képviselő lakása a harmadik és negyedik emeleten található, és négyzetméterenkénti értékét 4 ezer euróra becsülik. A lakás negyedik emelete sajtóértesülések szerint irodaként szolgál, és belső lépcsőházzal kapcsolódik az alatta lévő szinthez.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/01/eva-kailigurmai-zita.jpg)
A nyilatkozatai szerint Eva Kaili a szóban forgó ingatlant egy másik, Anixi településen lévő lakás eladása után vásárolta meg. Az eladott lakást, egy 250 négyzetméteres ingatlant sajtóértesülések szerint 2009-ben vásárolta meg 291 ezer euróért. Kilenc évvel később pedig 340 ezer euróért adta el a házat. Ugyanakkor az adóhivatal csak 214 ezer euróra értékelte az ingatlan értékét.
A jelentős, több mint 100 ezer eurós különbség kérdéseket vethet fel a korrupciós ügy fényében.
Kaili egyébként még másik három ingatlant is megvásárolt. Az egyik Kolonakiban, a Skoufa utcában található, 44 négyzetméteres lakás, amit 2005-ben 66 ezer euróért vásárolt meg, itt volt a november 30-án alapított cégének székhelye. A lakás értékét jelenleg 52 215 euróra becsülik. Kaili továbbá egy 120 négyzetméteres házat birtokol Thesszalonikiben, amelyet 1997-ben vásárolt. Emellett egy 53 négyzetméteres lakása is van Belgiumban, amit 2015-ben vásárolt 175 ezer euróért.
A korrupciós botrányra visszatérve: a másik fő gyanúsított, Pier Antonio Panzeri belső embereként emlegeti a Financial Times Eva Kailit, aki az EP-ben próbálta Katar érdekeit képviselni. A katari tisztségviselőkkel folytatott brüsszeli találkozók, az arab országban tett látogatások és a Katarral kapcsolatos negatív szavazások szabotálására tett erőfeszítései ezt a célt szolgálhatták.
Egyes képviselők szerint azonban ennek nem volt valódi hatása.
„Az a benyomásom, hogy a [Panzeri-] csapat megpróbálta megmutatni a katariaknak, hogy keményen dolgoznak az érdekükben, ezért csinálták ezeket a jeleneteket”
– mondta Brando Benifei, az olasz Demokrata Párt (PD) szocialista küldöttségének vezetője, hozzátéve, hogy szerinte „nem értek el valódi eredményeket.”
Kiemelt képen Eva Kaili / newpost.gr
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…