Orbán Éva: Amit ’56-ról mindenkinek tudnia kellene – Emlékezzünk 1956. október 23-ára!

„…A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon. (Camus).

 „1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” (J.F. Kennedy, Amerika elnöke 1960).

***

Kapisztrán János halálának 500. évfordulóján tört ki az ’56-os magyar forradalom. Mintha Nándorfehérvár hősei feltámadtak volna. Az ifjúság kezébe vette az ország sorsának irányítását. A „Haza minden előtt” volt az erkölcsi mérce, az életük feláldozása árán is. Dávid, ha csak rövid időre is, de legyőzte Góliátot. Csodálatos, felejthetetlen nemzeti összefogás született. A magyar ’56 kivívta a világ csodálatát.

    Mégis vannak még ma is, olyan kiadványok, újságcikkek, melyekben valótlan, csak a forradalmat és szabadságharcot leverő hatalom részéről történt megtorlás – pl. Kossuth téri sortűzről – az akkori, megtorló hatalom irattárában fellelhető adatokat használják fel, akárcsak a koncepciós perek valótlan állításait. Sőt vannak, akik még tüntetést is szerveznek az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 66. évfordulójára, fiatalokat megtévesztve. Véleményem szerint ez több, mint szégyellni való.

 

Mi történt 1956.október 23-án?

Ami 1956. október 23-án elkezdődött, az forradalom és szabadságharc volt, ami a magyar feltámadás lehetőségét rejtette magában, ami világtörténelmet is formált. A felkelést kiváltó okok az 1945-öt követő iszonyatos szovjet megszállásban és ÁVH-s rémuralomban keresendők, melyek a Rákosi-korszakot jellemezték. A kitelepítésektől a padlás lesöprésekig, a politikai terrortól a szovjet érdekek kiszolgálásáig, a politikai elítéltektől zsúfolásig megtelt börtönökig, a már egymást is irtó pártemberekig. De alapvetően meghatározó volt, hogy még nem sikerült kiirtani a haza, a hazaszeretet fogalmát a magyar emberekből.

 

1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt.

Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.

1945-öt követően, folyamatosan bűntudatot tápláltak hazánk idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői az egymást követő nemzedékekbe, és még ma is vannak ellenzékinek mondott politikai párt-csoportok, melyek ezt teszik saját gazdasági és hatalmi érdekeikből.

Tény, hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át Európa védőbástyája volt, és a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.

 

Hol és hogyan zajlott a tüntetés

 Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlottak.

 15 órakor indult a tüntetés Pesten a Petőfi-szobortól, ahol Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta a 16 pontos követeléseket. Budán a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz, ahol Veres Péter olvasta fel az írók kiáltványát, és Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Az egyetemisták szoros, rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük. Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező munkások is.

Majd megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a különböző gyárak munkásai is. 17 és 18 óra között mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét, hogy beszédet mondjon, aki szerencsétlenül „elvtársak”-kal kezdte, amikor megérkezett. A Parlamenthez vonuló tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!”.

Jelszavakat skandáltak: „Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:

„Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!„– mire el is oltották.

Majd a tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Sztálin-szoborhoz indultak.

 

Így dőlt le a Sztálin szobor

 A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas Sztálin-szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor.

 21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.

Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az eskü szövegét: „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót. Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósok lövik a tüntetőket, és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy gyalog elindultak a Rádióhoz.

A hatalmas szobrot a Körút – Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték haza, hogy a bátorság és szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.

 

Ami a Rádió előtt történt

 A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet. Egy diák küldöttség a követeléseket szerette volna felolvasni, amit Benke Valéria nem engedélyezett.

A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.

A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe, amit a tömeg felfedezett.

Zólomy Lászlót – akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz – este 9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve, civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt.

21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.

A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)

Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja. N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió egyik szélső ablakából az ávósok célbavették, de helyettesét, Szabó századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe. A piliscsabaiak ezt követően elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták.

A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen.

 

Debrecenben már délelőtt sorsdöntő történések zajlottak

A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik, valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.

 

A kommunista hatalom megpróbálta vérbe fojtani a felkelést

 Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A „segítség-kérést” Hruscsov írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt alá napokkal később.

Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ez által 24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre. Ezen kívül a szovjet haderő további bevetése folyamatos volt. 1956. november 4-én megkezdődött a második szovjet intervenció Forgószél néven Mennydörgés jelszóval. Háború kezdődött hadüzenet nélkül. A fővárost 5 hadosztállyal támadták, és lőtték rommá. Kádár János a szovjet tankok fedezetében is csak november 7-én mert a Parlamentbe menni.

 Miközben a nyugati világ bennünket kitartásra biztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta a forradalom győzelmének kihirdetése, október 28-át követően, hogy Magyarország Amerikának nem katonai szövetségese, ami úgy értelmezhető, hogy a szovjetek szabadkezet kaptak a magyar szabadságharc leverésére, ami be is következett. Sőt Amerika azt is megakadályozta, hogy a megsegítésünkre szervezett spanyol önkéntesek Magyarországra jöhessenek.

 Ilyen egységes és fenséges azóta sem volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. A fővárosiaknak teherautókon küldte ajándékként az élelmiszert a vidék.

Az ’56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy szembe szálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.

66 esztendő telt el, hogy a magyar nép, azt mondta: elég volt! A magyar ifjúság fegyvert fogott a szovjet megszállók és a hazaáruló kiszolgálóik ellen. A világ ámult, de nem segített. Az idő múlásával beigazolódott, hogy a magyar ’56 világtörténelmi változást indított el.

Sajnálatos, hogy 1956 szellemiségéről és a magyar emberek hazaszeretetéről egyre kevesebbet tudnak a mai fiatalok, amit felmérések igazolnak, és amiért nemcsak a liberális felsőoktatás a felelős.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)