Megfenyegette Magyarországot a Donecki Polgári-Katonai Közigazgatás korábbi elnöke
Pavel Zsebrivszkij szerint Magyarország szemtelen politikát folytat Ukrajna ellen, ami komoly aggodalmakat kelt, ezért a magyar vezetők tudtára kell adni, hogy Ukrajna megerősíti pozícióit Kárpátalján – írja a Kárpáthír.
Zsebrivszkij azt hangoztatta, hogy a 128-as számú hegyivadász dandár egymaga képes szétverni az egész magyar honvédséget.
A most hazatérő 128-as dandár megvédi Ukrajna határait és szükség esetén egymaga cafatokra veri a magyar honvédséget
- mondta Zsebrivszkij.
Azt már a portál teszi hozzá, hogy az eredetileg kárpátaljai bázissal rendelkező 128-as dandár végleg elhagyja a kelet-ukrajnai háborús övezetet és haza vezénylik a teljes állományt. A hadtest bevagonírozása már elkezdődött. A feltételezés szerint a cél a nyugati határ menti övezet védelmének megerősítése annak fényében, hogy újabb feszültségek támadhatnak az ukrán-magyar viszonyban.
Forrás: Kárpáthír
Legfrissebb anyagaink:
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély
Átjáróház vagy szuverén ország? Milyen veszélyeket rejtenek a politikai emigránsok?
Mi jutott nekünk a Tisza első 100 napjából? Bezáró gyárak, kiszámíthatatlan adózás és kiszolgáltatottság





















