A nemzetféltő magyar zsidóság és Horthy kapcsolata – Mede Ferenc vendégei A Völgyben (videó)
2021. május 28-án Mede Ferenc vendége volt a Völgyben a vészkorszakot túlélt Reiner Péter, aki küldetésének tekinti a magyarság melletti kiállást és valós történelmének bemutatását, miközben zsidó emberként határozottan elutasít minden, ezzel kapcsolatos kettős mércét. A beszélgetés témája a nemzetféltő magyar zsidóság és Horthy Miklós kapcsolata volt éppen a történelemhamisítás és kettős mérce elutasításával, miközben az is cél volt, hogy rávilágítsanak a beszélgetésben a határon túli magyarság jelenlegi helyzetére, tekintettel a felvidéki magyarokat súlyosan diszkrimináló és másodrendű sorba taszító, az Európai Unió által is elfogadott Beneš-dekrétumok érvényben tartására.
A beszélgetés vendégei voltak még Reiner Péter mellett: Dr. Petrányi-Szöőr Anna, ifj. Hegedűs Lóránt és Szilágyi Ákos.
Közreműködött Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes
Legfrissebb anyagaink:
A sterilizált intelligencia: amikor az AI „kivasalása” a gondolkodás végét jelenti
Az ukrán-lengyel kapcsolatok válsága és az UPA-kultusz történelmi háttere
Aleksandar Vučić szerb elnök szombati lemondása után…
Ukrajna ismét megszegi az ígéretét: a kárpátaljai magyar gyerekek oktatása és identitása a tét
Levédia krónikása: HAZAÁRULÓ-E A „HAZAÁRULÓ”?
Levédia krónikása: ORBÁN VIKTOR VESZÉLYBEN VAN!
A gdański törésvonal: miért kérdőjelezi meg a Varsóval való konfliktus és a magyar vétó Ukrajna európai integrációját






















