Lengyel Károly: Demszkygrád

Figyelemreméltó kijelentés buggyant ki tegnap gábor demszky száján a BKV-sztrájkkal és az ellopott százmillió forintokkal kapcsolatban.

Nevezetesen azt találta böfögni ez a húsz éves szadesz-monolit, hogy a sikkasztott „…pénzek a BKV éves költségvetésének mindössze elenyésző hányadát teszik ki, és ez ennek az összegnek talán csak 0,5 százalékát képezik.”. Eleve elnézést kérek az olvasótól a nem betűnyi pontosságú idézet okán, de a lényeg erről szólt. A mondatkörnyezetre meg nem érdemes figyelni, sokkal inkább a mondat elejtőjére.

Közpénzekről beszélt gábor demszky, ugye? Ebből a nézőpontból kiindulva egy röpke számítás alapján a Magyar Köztársaság éves költségvetésének összegéből, a csecsemőtől az aggastyánig, a tízmillió magyarból bárki ellophat a közpénzből 70-80 ezer jó magyar forintot – még a pénzromlást, és az államháztartási hiányt is beleértve.

Gondolkodjunk együtt egy keveset! Nem arról szól ez a történet, hogy mint a szemkilövető deviáns szadistákhoz hűséges egykori maoista pártprominens azt csücsörítené, hogy kérem más is lopott, mégse kapott büntetést. Vagy éppen azt, hogy lopjatok, csiholjatok abból hasznot, s mint évek múltán az lenni szokott, esetleg elévülésről ajvékolással kihúzzák a gyenge nyakicájukat a durva hurokból. Hogy is kezelik az ilyen ügyeket Kínában?

Lehetne még sorolni a variációkat. Mindenesetre gábor demszky mostantól de jure nem lehetne a magyar főváros főpolgármestere. Jobb helyeken, és szebb időkben egy ilyen agymenéses nyelvbénulás után – tudniillik kimondta pártjáról a rémes igazságot, miszerint korrupt és tolvaj – nemes egyszerűséggel lemondana.

Ő nem. Ő marad a város élén. A klasszikus liberális attitűd mentén az élére áll a legyőzhetetlennek vélt folyamatnak és bévülről siklatja bárhová. Lehetőleg liberálissá.

Tették elvbarátaikkal sokszor, és hatalmas pénzek fejében, akár a gabi-gabi partikon áztatva lottyadtságukat. Szerintem senkinek ne legyenek tévképzetei arról, hogy ezeket a pénzügyi fenevadakat senki nem jegyzi már a közvélemény kutatók köreiben. Ezek a politikai zombik bármikor kinyúlnak a kőrakás alól, hogy megkaparintsák a célpontot, nevezetesen pereszi parancsra Magyarországot.

Társaik, a vörös mentalitás nagy túlélői úgyszintén csordultig töltik majd a cellákat. A városüzemeltetésről esetleg majd az ügyészi kérdések özöne csap át a fejük felett.

Érik a gyümölcs! Csakhogy már eleve benne fickándozik a kukac. Az a fránya kis hernyó. Már belerejtette az eddig a kormányt bitorló foltosgallérú, idegenszívű bérencek hordája és talpnyalóik. Nincs itt már helye velük kapcsolatban jó hírnévről beszélni, mert az csak szegény jogászok életére volna veszélyes. Ugyanis belepusztulnának a harsány röhögésbe. És a kormányváltást követően reményeink szerint a hivatalok az örök mosoly házává szerveződnek át, és a bírók, meg az ügyészek röhögési veszélyességi pótlékért fognak sztrájkolni. Csekély ismeret alapján a reájuk váró ügyek gyorsuló módon történő gyarapodását előzetesen felbecsülve erre bizony minden alapjuk meg is lesz.

Vajon, majd amikor elkövetkezik az a sokak által nagyon várt állapot, hogy a 2006-os őszi események szadistáit és vérbíráit látjuk láncon a tárgyalótermekben, ugyan ki fog röhögni?

Bizonnyal a pesti tömegközlekedés miatti feszültség okozza nálam, de egyre hangosabban felötlik bennem Cato híres mondása, ami egy időben szinte szónoklattani fűszerként volt jelen a római szenátusban: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Ami annyit jelent magyarul, hogy „Egyébként változatlanul azt tanácsolom, Karthágót el kell pusztítani!”.

Demszkygrádban éppen ez történik fordított előjellel. A fővárosi testületben – ugyan nem sóval – de telehintik pénzügyi mutogatós ügyeikkel az utcáinkat, és minden pillanatunkat.

Mindeközben az autóbuszvezetők, meg a többi alkalmazott a saját létérdeke szerint cselekszik. Sztrájkolnak. Végkifulladásig.

Látnivalóan helyettünk, értünk teszik! Ezt ne felejtse el a sok tülekedő a villamoson, meg a külföldi ülepét nyaldosó szálláscsináló! A csendes többséggé félemlített, porig alázottakkal szemben nekik legalább volt bátorságuk kimondani, hogy elfogyott a lojalitás.

Cato talán elnézi szavai ferdítését! Mert változatlanul az a véleményem, hogy az mszp-nek és az szdsz-nek soha többé nem szabad a hatalom semmilyen formájának közelébe jutni. Látótávolságra sem! Ez a lényeg! Látótávolságra sem!

Ehhez adja meg az Isten minden magyaroknak legkésőbb tavasszal az urnák előtt a szebb jövő kezdetét!

Ferencváros, 2010. január 13.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő