Örvénylő érzelmek
Rejtélyes az emberi természet. Minapi megemlékezések kapcsán jutott eszembe egy 1980-as évekbeli kolléganő, akit kisegítő munkaerőként alkalmaztak a szerkesztőségben.
Az idős asszony imbolygó járását segítő bot helyett, nálánál legalább 25 évvel fiatalabb férfit használt, aki hetente kétszer besegítette majd hazavitte Dunára néző, Pozsonyi úti, minden polgári kényelemmel ellátott otthonába a kolléganőt.
A férfi, jól öltözött, túltáplált, ápolt zenész volt, rengeteg szabadidővel, mivel abban az időben szűntek meg az élőzenés éttermek, így elhelyezkedése szinte lehetetlennek tűnt. Hogyan ismerkedtek meg, nem lehetett tudni.
A hét két munkanapján dolgozó asszonynak előkerítettek egy NDK-ban gyártott, mechanikus írógépet, amit a hangja miatt traktornak neveztek, s keresgélhette rajta a betűket, majd üthette-vághatta, mivel az a típus mindent kibírt.
A szoba megosztásának először nem örültem, de rövidesen megbékéltem, mivel elejtett szavaiból kiderült, senkije sincs, s csendes otthona után üdítő számára a mindig pezsgő szerkesztőségi élet.
Hetilap lévén nem volt állandó hajrá, így a kolléganő állandó tapintatlan kérdéseivel bombázott, majd rátért saját életének ismertetésére.
Nem igazán érdekelt, de akkor kezdtem ráfigyelni, amikor hosszan, túlfűtött hangon, feledésbe soha nem merülőn méltatta nagy szerelmét, a csodálatos külső jegyekkel bíró férfit – ahogy nevezte. A II. világháború szörnyű körülményeit e mérhetetlen szerelem tette elviselhetővé, ami megmagyarázhatatlan módon uralkodott el rajta. A nagy hévvel magyarázott történet közben felcsúszott karjáról a hosszú ujjú blúz és elővillant az alsó karja belsejére tetovált számsor.
Visszagondolva az akkor elmondottakra, ma Stockholm-szindrómának nevezik az ilyen jelenséget, a szakemberek magyarázatot is találtak rá, ami elfogadható, de érzelmileg nehezen feldolgozható. A kolléga nő nagy szerelmét ugyanis Mengele doktornak hívták.
V.A.
Nemzeti InternetFigyelő
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
Ekkora hazugságot még a itt a NIF-en sem olvastam…:)
Mara Tomi
p.s.
Ugye csak a kedvemért csináltad?..:)
Nem itt rohadt, hanem Paragayban, és minden csöngetésre össze szarta magát…félt, hogy Eichmann sorsé
árajut, de megúszta.
Röviddel a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, 1945. január 17-én elmenekült Auschwitzból, és magával vitte a kísérleti dokumentációk egy részét, a maradékot az SS megsemmisítette. Először egy orvoskollégája rejtette el egy kórházban, majd június közepén álnéven amerikai hadifogságba került. Nyáron visszatért szülővárosába, Günzburgba, majd ősszel Fritz Hollmann néven felső-bajorországi Mangoldingbe ment.
Mengele lakóháza Hohenauban, Paraguay
1949 áprilisában Helmut Gregor néven Genovába utazott, majd június 20-án a North King nevű gőzössel Buenos Airesbe hajózott. Itt az 1950-es évek végéig élt. A Buenos Aires-i konzulátuson német útlevelet kapott a valódi nevével, és feleségül vette Martha nevű sógornőjét. A náci háborús bűnösök utáni nemzetközi hajsza miatt 1959. májusban Paraguayba repült, ahol csak kevésen múlott, hogy elkerülte Adolf Eichmann sorsát. 1960 okóberében São Paulo mellett elrejtőzött; felesége és mostohafia visszaköltöztek Günzburgba. A városban hosszú éveket élt a valódi nevén. 1979. február 7-én a tengerben fürdött, szélütést kapott, majd meghalt. São Paulotól délre temették el Embu temetőjében, Wolfgang Gerhard néven. Családja olyan sikeresen eltitkolta halálát, hogy az 1980-as években megújították az ellene szóló elfogatási parancsot, és az elfogására kitűzött díjat 10 millió német márkára emelték.
1985-ben tették közzé halálát, amelyet csontvázának exhumálása tett lehetővé.
„Mara Tomi”! Jobb lesz, ha megtanul gondolkodni, mielőtt hülyeséget ír (nem ez az első) és ne RÁGALMAZZON!
V.A.