Szombat esti frász – avagy – Nem a tudás, a szimpátia dönt!

Mióta megvetette a lábát kis hazánkban, a kereskedelmi televíziózás nem nagyon tudott felmutatni maradandó értéket, nem volt képes arra, hogy igazán érdemleges teljesítményt nyújtson a kultúra, a közművelődés terén. Talán a kevés számú kivétel közé sorolható a magyar táncsportot végre megfelelő elismeréshez juttató, és a neki régen kijáró rangot és tiszteletet megadó Szombat esti láz című showműsor, mely idén már a negyedik szériájához érkezett.

Kérem a tisztelt Olvasót, nézze el a szerzőnek, hogy nem tud abszolút mértékben elfogulatlan lenni a témával kapcsolatban, lévén a kötelező táncok tekintetében tizennégy esztendőn át maga is versenyszerűen koptatta a flasztert. Különböző helyekről érkezünk, ugyebár.

Amikor először jelentkezett a műsor az RTL Klub csatornáján, nagyon megörültem. Mostohán bánt a félmúlt a táncsporttal, a hagyományosan ismert sportágak mellett nem nagyon rúghatott labdába. Az államszocializmusban az Antal Imre műsorvezetésével Szombathelyről közvetített egy szem Savaria táncversenyen kívül a népek nem nagyon találkoztak a széles nyilvánosság előtt az akkor még amolyan úri sportnak számító és akként is kezelt versenytánccal.

Pedig ez a szabadidős tevékenység több szempontból is nagyon hasznos mindazok számára, akik a testedzés, a szórakozás, vagy egyszerűen csak a szórakoztató időtöltés céljából e mellett a sport mellett teszik le a voksukat. Sport, sajátos mozgáskultúra, fegyelem, figyelem, megjelenés, ritmusérzék, a harmónia iránti igény, a zene szeretete, mindez és még ennél jóval több, ez így egyben a társastánc. Egyúttal együttműködésre, egy másik emberrel való együtt dolgozásra is megtanít, hiszen a táncospár két emberből áll, a tánc, vagyis a produkció létrejöttének, megszületésének elengedhetetlen feltétele, hogy a páros összhangban, egymással harmóniában tudjon együtt mozogni a parketten. Igazi kreatív alkotás ez, még pedig a javából! Mindazok, akik aktívan részt vesznek benne, vagyis táncolnak, életre szóló élményekkel gazdagodnak, ezt bizton állítom.

Nem tudom, a kedves Olvasó tudja-e, hogy – a Törökgyörgy Melinda és Mauricio Vescovo alkotta páros személyében – latin táncokban világbajnok és Európa bajnok párosunk is volt. A korrektség kedvéért mondjuk el, a Magyarországon ma legnépszerűbb sportágban, labdarúgásban, nemhogy nem nyertünk még világbajnokságot, de nem tudom én mióta ki sem jutottunk a VB-re. Mennyit költenek focira és mennyit versenytáncra? Lehet, hogy nem abszolút objektív az összehasonlítás, de mint az imént már említettem, némiképp elfogult vagyok a témát illetően.

Az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy ugyanennek a műsornak a második szériáját az egykori olimpiai bajnok, a manapság némi túlsúllyal küzdő sportállamtitkár Czene Attila és kedvese, Bánhidi Petra nyerte meg annak idején. Így múlik el a világ dicsősége! De milyen igaz!

Közel öt esztendő telt el a műsor legutóbbi sorozata óta.

(Tényleg csak a lokálpatriotizmus beszél belőlem, de azt meg ugye a pécsi sas Katus Attila nyerte meg. Hiába, no, Magyarország aranya, legszebb megye Baranya!)

A magamfajta – e tekintetben „rovott múltúnak” számító – néző kicsikét más szemmel nézte, nézi ezeket az adásokat, és ez, legnagyobb bánatomra, most is így történt. Bár ne történt volna!

Az RTL klub átette a műsort az RTL 2 néven újonnan debütált társcsatornára, amihez természetesen már csak külön suskát leperkálva lehet hozzájutni a kábelszolgáltató valamelyik csomagjában. Ennek hiányában a nép egyszerű gyermeke, mint jogkövető magatartást tanúsító állampolgár – egyik kedves barátom azóta már szintén a klasszikusok kategóriájába emelkedett mondásának szellemiségében: „Gyün a levegőből, ingyen van!” – fogja magát, ’oszt nemes egyszerűséggel másnap reggel letölti a torrentről.

No, mármost a némi szakmai vénával bíró néző hajlamos rá, hogy megfeledkezzen arról, ez nem egy táncverseny, hanem egy showműsor, amelyik csak úgy akar kinézni, mintha egy táncverseny lenne! Tessék odafigyelni, mert a kettő nagyon nem ugyanaz!

Aztán volt itt egy másik jelzésértékű momentum, amin szintén nem sikerült túltenni magam. A néző, különösen, ha az adott témakörben, mondjuk úgy, érintve van (mint jómagam is), egy táncos műsortól azt várja el, hogy az abban szereplőknek táncolniuk is kell tudni. Az idei széria első adásának rögtön a legelején az első huszonöt másodpercben pontosan tizenegyszer mondják el a parázó Lilunak, hogy „ez egy táncos műsor”, meg azt, hogy „itt a műsorvezetőnek táncolnia kell!”

Nos, mint utóbb kiderült, a tánctudás mindösszesen elégséges, de nem feltétlenül minden esetben szükséges feltétele volt annak, hogy valaki zenére kezdjen el mozogni a kamerák előtt.

Talán a hosszú, majd’ öt esztendős kihagyás az oka, de a műsor, mind kiállításában, mind hangulatában, számomra sokkal gagyibbnak tűnt, mint az előző szériák. Érzésben valami hiányzott belőle, pedig a mezőny talán most volt a legszínvonalasabb. Valahogy nem vót mög az a fíling! – ahogyan azt mostanság szokták volt mondani az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alá merítkező szociológus-hallgatók köreiben, az efféle szituésünök megképződésének retorikai érzékeltetésekor.

Pedig kétségkívül törekedtek a minőségre, vagy legalábbis a minőség iránti igényre. A szóhasználat is erről tanúskodott, ahogyan azt hallhattuk, ebben a műsorban nem celebek, hanem sztárok mutatják meg tudásukat a világot jelentő parketten! Ha sok minden másban nem is, de a szóhasználatot illetően tényleg következetes volt a csatorna.

Még Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét is sikerült megnyerni az ügynek! Táncpartnerének, a gyönyörű Práger Kittynek köszönhetően a híradókban mindig hivatalos és kimért mentőtiszt három adás elteltével, mint az ország legszeretettebb szóvivője, búcsúzott a produkciótól.

Darab ideig, egészen pontosan a negyedik adásig nem is volt semmi gond, ment minden, mint a karikacsapás. Itt jött be a képbe az első neuralgikus pont, amikor a néző határozottan érzékelhetett egyfajta megbicsaklást. Alighanem homokszem kerülhetett a máskor olajozottan működő gépezet fogaskerekei közé.

Az adás végén, a nézők és a műsorvezetők legnagyobb megdöbbenésére, nem az Esztergályos Cili által csak „fából faragott királyfiként” aposztrofált, mit tagadjuk, valóban erőteljesen darabos mozgást bemutató Szilveszter gazda búcsúzott a produkciótól, hanem a zsűri némely tagjában fokozott szimpátiát ébresztő Istenes Bence és partnere, az előző szériákban folyamatosan a dobogót ostromló, mindig mosolygós energiabomba, Südi Iringó.

Klasszikus szófordulattal élve ez volt az a pont, amikor a tévénéző úgy érezte, hogy itt most jól láthatóan, jól hallhatóan, de valami kétségtelenül eltört.

„The show must go on!”, vagyis a műsornak folytatódnia kell! A kezdeti megrökönyödésen túl, már csak kíváncsiságból is, de visszaülünk a képernyő elé. A döntő előtti utolsó adásra aztán – naná! – rátettek még egy lapáttal.

A nézők jóvoltából ezúttal a zsűri által legjobbnak tartott Tóth Gabi-Markó Róbert páros repült.

Miközben Csonka „Ding Dong” Pici úgy búcsúzott tőlük, hogy a műsor és a nézők a show legemlékezetesebb pillanatait köszönheti nekik és táncaiknak, aközben az idei széria történetében először, állva tapsolt a stúdió teljes közönsége.

Érdekes dolog ez, nem? Közvetlenül a döntő előtt kiesik az a páros, akinek a legemlékezetesebb pillanatokat köszönhetik a nézők. Ugye önök szerint is ezek a versenyzők azok, akik idő előtt ki szoktak kiesni az efféle megmérettetéseken? Vagy nem?

És itt már, hogy az egy tömbből kifaragott – ahogyan csodálatos táncpartnere Molnár Andrea szellemesen megfogalmazta – „a vidék legtökösebb parasztgyereke” dacolva a nehézségekkel ugyan, de tovább menetelt, a műsor legemlékezetesebb pillanatait nyújtó párosa pedig simán kiesett, na, itt érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, amikor a kötelező olvasmány megfelelő oldalán bé van hajtva a szamárfül és a „csikorogva megállt az idő” szóösszetételt olvashatod.

Erre szokta aszondani mifelénk a nép egyszerű gyermeke a maga abszolút autentikus kifejezésmódján, idézem: „Ez azé’ odabasz!”

Érdekességképpen említsük meg, hogy a Tóth Gabi-Markó Robi párosról a műsor kapcsán készült népszerűsítő képek közül a művésznő többön is jellegzetes kéztartással látható, méghozzá nem is akármilyennel:

„A bal kéz kisujjának és mutatóujjának feltartásával formált ördögfej jelentése egyértelmű, az Illuminátusok üdvözlő kézjele (többek között), s bár a rockzenében legtöbben divatból, tudatlanságból használják, a politikusoknál ez a kézjel mindig árulkodó. Valódi jelentésének leplezésére került bele a süketnéma jelrendszerbe, vicces módon (nyilván szándékosan, a „békejelhez” hasonló logikával létrehozva) pont a szeretet szimbólumaként”

Forrás: szkosz.com

No comment.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, a tánc nem egyéb, mint egy vízszintes irányú vágy függőleges irányú kifejeződése. A zsűri egyik tagja, a tánc- és színművész Esztergályos Cecília is ezt az álláspontot tekinti magáénak. Gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy a párosok éppen milyen táncot mutattak be, a sokadik x-en is túljáró, ám örökké fiatal komikának mindegyikről a szex jutott az eszébe. Ahogy az egyik kulisszák mögött készült interjúban kifejtette, „az angol valcertől kezdve a csacsacsáig… hát ketten táncolják. Akkor, ha nem szexualitásról lenne szó, akkor egyedül táncolna, és a mennyekbe nézne.” Mondjuk, ebben speciel, tényleg van valami!

Amiért úgy éreztem, hogy feltétlenül írnom kellett pár sort erről a kétségkívül sajátos, ám annál több tanulsággal bíró műsorról, az a következő. Kicsit olyan ez a műsor, mint a mi kis MINTHA országunk. Olyan mintha… Olyan, mintha egy táncverseny lenne, de nem az! Csak úgy akar kinézni, annak akar látszani! Itt sem a tudás az, ami igazán számít, hanem a szimpátia! Ej, de ismerős ez valahonnan, igaz?

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs valamiféle kényszeredetten összeeszkábált párhuzamfélét ráerőltetni a tisztelt Olvasóra, távol álljon tőlem, de az analógia megint több mint félelmetes! Figyelemreméltó, egyszersmind elgondolkodtató is kell, hogy legyen a számunkra, amikor fontos, vagy annak látszó döntéseinknél a racionalitástól egyre inkább az érzelmi alapú döntéshozatal felé terelnek bennünket. Az ilyen és ehhez hasonló műsorokkal folyik a hozzászoktatás, a megdolgozás, a kondicionálás.

Lásd országgyűlési választások, valamint devizaalapú hitelfelvétel!

Politika: nézd meg, melyik a nagyobb barom, szavazz a másikra, ha szerencséd van, az talán nem olyan súlyos eset!

Eladósodás: ne törődj a következményekkel, csak egyszer élsz, élvezd most, elvégre, ha van valaki, akkor te, igazán megérdemled! (Emlékszünk a L’Oréal jelmondatára, ugye: „Mert Ön megérdemli!”)

Mint amikor a szalonban várnod kell a tesztautóra és közben beültetnek egy másikba. Beszippantod az adott márkára jellemző, és semmivel össze nem téveszthető ún. „újautó illatot”. Elképzeled magad az „új autó tulajdonos” szerepében, és ez a szerep bizony nagyon tetszik neked. Jól érzed magad benne. No, de hát ki nem érezné jól magát benne, nem igaz? A józan (pláne a paraszti) eszed ilyenkor hajlamos vagy valahol nagyon-nagyon messze magad mögött hagyni. Asszem erre mondják mifelénk, hogy testen kívüli élmény, vagy valami ilyesmi.

Itt is inkább a szimpátia az, ami számít, nem pedig a tudás, a racionalitás. Nyilván valamiféle harmonikus arány lenne az egészséges érzelem és értelem között, hiszen amikor felborul az isteni tervezés arannyal metszett aránya, az sohasem végződik jól.

Az X Faktor után Nagy Feró nagy kedvence, Vastag Csabi a Szombat Esti Láz trófeáját is kiteheti otthon a vitrinbe. Az egy tömbből kigyúrt „fából faragott királyfinak”, az egyébként tényleg rendkívüli erőfeszítésekről tanúbizonyságot tevő szimpatikus Szilveszter gazdának még tánctudás híján is a döntőig tartott a diadalmenet. Ne felejtkezzünk el a döntő másik résztvevőjéről, Varga Izabelláról! Úgy tűnik két gyermek után sem áll meg az élet, sőt, akkor indul csak igazán!

A csekélyebb tudást, a kevesebb tehetséget egy show műsorban megbocsájtja a néző, olykor még szerethetőnek is tartja. A televízió azonban nem a valóság! Ezt mindig tartsuk szem előtt! És ami legalább ennyire fontos, ne keverjük össze a dolgokat! Mert jól választani, sokszor nagyon nehéz!

Hogy is szólt a régi jelmondat?

„Hallgass a szívedre, szavazz a …”

Kire is?

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim! Ez itt a Szombat Esti Frász! Magyarország legátkosabb show műsora!

Készüljenek fel, mert ma este mindenkit megtáncoltatunk!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő