Fordulat az aranykonvoj-ügyben: felfüggesztik az Orbán Viktort megvádoló ügyészt
Újabb fordulat az aranykonvoj-ügyben: pénteki hatállyal felfüggesztik ügyészi állásából Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjét, és újabb fegyelmi eljárást is kezdeményeztek ellene. A döntés indoklása súlyos, és egészen más megvilágításba helyezi Fürcht elmúlt hetekben tett nyilatkozatait – írja Deák Dániel FB bejegyzésében.
A Legfőbb Ügyészség szerint Fürcht egy folyamatban lévő büntetőügyből hozott nyilvánosságra olyan információkat, amelyeket a közvélemény nem tudott ellenőrizni. Ezzel megsérthette a nyomozás bizalmas jellegét és ügyészi titoktartási kötelezettségét.
A határozat azt is kifogásolja, hogy a felettes ügyészek törvényes utasítási jogát félrevezetően mutatta be, azt a látszatot keltve, mintha jogellenesen próbálták volna befolyásolni a nyomozást.
Az ügyészség szerint feltételezésekre alapozva fogalmazott meg súlyos állításokat a szervezet működéséről, miközben saját fegyelmi eljárásának tényleges indokait sem ismertette teljeskörűen.
És van még egy fontos körülmény!
Fürcht ellen már szeptemberben fegyelmi eljárás indult, mert a Legfőbb Ügyészség szerint olyan belső iratokat és leveleket továbbított más főügyészeknek, amelyek megismerésére nem voltak jogosultak.
A mostani határozat szerint ráadásul felhatalmazás nélkül beszélt televíziós interjúkban folyamatban lévő büntetőeljárások ügyészi intézkedéseiről.
Mindeközben Fürcht már Orbán Viktort vádolja az ukrán pénzszállítók elfogásának elrendelésével, Magyar Péterrel pedig SMS-eket váltott. Egy korábbi főügyésztől ez minimum szokatlan szerepvállalás.
Kiemelt képen: Fürcht Pál
#FürchtPál #Aranykonvoj #OrbánViktor #Ügyészség #Fordulat #NIF #NemzetiInternetFigyelő























