Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Sándor Palota - Sulyok Tamás Fotó: Érdi Róbert / Sándor-palota

A Sándor-palota üzenete Magyar Péternek: A köztársasági elnök esküjéhez híven, az Alaptörvénynek megfelelően látja el feladatát

Egyértelmű és határozott választ adott a Sándor-palota Magyar Péter legutóbbi politikai követeléseire és jogi alapokat nélkülöző felvetéseire. A hivatalos közlemény emlékeztet arra, hogy a köztársasági elnök a hatályos Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően, az ország stabilitását és a jogrendet szem előtt tartva végzi munkáját, visszautasítva a napi politikai csatározásokból eredő nyomásgyakorlást.

Az államfői hivatal reakcióját az a politikai akciósorozat váltotta ki, amellyel az újbaloldali formációk és Magyar Péter az elmúlt napokban próbáltak feszültséget kelteni a legfőbb közjogi méltóságok körül. A Sándor-palota rövid, de annál fajsúlyosabb üzenetében világossá tette, hogy a köztársasági elnök nem vesz részt pártpolitikai kampányokban, és feladatait kizárólag a nemzet egységének képviseletére, valamint az Alaptörvényben rögzített kötelezettségeire alapozza.

Fentiekre tekintettel, dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületétől, a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottságtól, közismertebb nevén a Velencei Bizottságtól kérte a fennálló alkotmányos kérdések értékelését és a Testület szakértői közreműködését az ellentmondásos helyzetnek az európai alkotmányos értékek figyelembevétele melletti megoldásában.

Ez a határozott és nemzetközi szintű jogi lépés pontot tesz azon balliberális próbálkozások végére, amelyek az államfői intézmény hitelességét és függetlenségét igyekeztek kikezdeni. A politikai elemzők szerint az újbaloldali bábkormányzati törekvések mögött álló körök rendszeresen próbálnak mesterséges alkotmányos vagy közjogi válságot vizionálni ott, ahol a jogszabályok és az intézmények stabilan és törvényesen működnek.

A Sándor-palota közleménye és az államfő lépése megerősíti, hogy a magyar államszervezet működése rendíthetetlen. A köztársasági elnök a jövőben is az esküjéhez méltón, a hatályos jogi keretek között garantálja az ország törvényes működését, elutasítva minden olyan kívülről érkező kezdeményezést, amely a politikai haszonszerzés érdekében bontaná meg a társadalmi békét.

Szerző: Vágréti Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Sulyok Tamás / Fotó: Érdi Róbert – Index / Sándor-palota

#SandorPalota #SulyokTamas #VelenceiBizottsag #MagyarPeter #Alaptorveny #Belfold #NIF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük