Ó, dehogynem!

Avagy: satufék a kommunikációs hazugságok STOP-táblái előtt –

Már megint hülyítenek minket. Most éppen a kormányfő. Újból és újból, mint valamiféle saját farkába harapó kígyó, vagy a kifizethetetlennek tűnő, szintén önmagába begyűrűző adósságspirál, futja az újabb és újabb köröket, ahogyan a lámpa fényétől megrészegült éjjeli molylepke köröz a tervezetten elavuló villanykörte körül, hogy aztán belerepülve, a tüzes pokol felszínéhez érve hangos sercenéssel bevégezze. Az MTI híréből idézünk:

Orbán: Magyarország nem gyarmata senkinek sem

A devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Dabason, egy városfejlesztési beruházás átadási ünnepségén.

A miniszterelnök kifejtette: az nem tartható, hogy az emberek éveken át fizetik törlesztőrészleteiket, majd kiderül, hogy többel tartoznak, mint az indulásnál. „Világossá kell tenni, hogy Magyarország nem gyarmata senkinek sem” – szögezte le. „Amit nem lehet megcsinálni Bécsben, Berlinben, Párizsban, vagy éppen Brüsszelben, az a magyarokkal szemben sem engedhető meg” – hangsúlyozta…

Ó, dehogynem. Ha máshol nem is, de itt minden bizonnyal az. Gyarmat. Már az uniós tagság kapcsán is többször említettük, hogy a nemzeti szuverenitás, mint olyan, nem létezik többé. A soha vissza nem fizethető adósság kapcsán pedig – mely egyre inkább hajaz a mesebeli kásahegyre –, nos bizonnyal kijelenthetjük, a gyarmat, nem kevésbé a gyarmati létezés, mint életvitelszerűen bevett gyakorlat, megképződni látszik.

Érdekes momentuma a devizahitelesek „megsegítésének”, hogy a rossznyelvek szerint a fideszes politikusok saját maguk megsegítésére izzadták ki, s vették igénybe azonmód rögvest a végtörlesztés nevű, elsőre valamiféle megoldásnak tűnő valamit. Legalábbis – ha a hagyomány állításának hinni szabad – a kormányfő épp most fizette ki egy összegben a tartozását. A nagy kérdés persze az, vajon hányan lesznek azok, akik igénybe tudják venni ezt a sajátos „adósságcsökkentési” módszert? De még nagyobb kérdés az, hogy érdemes-e igénybe venni? De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük tovább a Magyar Távirati Iroda hírét:

Orbán Viktor arról is szólt, hogy Európa nagy bajban van, és – mint mondta – ha becsukjuk a szemünket, az nem változtat a tényeken. Európán csődhullám söpör végig. Az a kérdés, hogy mi magyarok képesek vagyunk e ettől a csődhullámtól megmenteni magunkat. „Ha nem fizetjük vissza az ország államadósságát, akkor holtunk napjáig másoknak fogunk dolgozni.” Amikor 1990-ben belevágtunk a rendszerváltásba, akkor mindannyiunknak elegünk volt abból, hogy hiába dolgoztunk, nem vagy csak nagy nehezen juthattunk előre. Mint mondta: a rendszerváltás után 20 évvel, még mindig nem értük el a munka eredményeként a gyors előremenetelt. „Ezért, ha nem változtatjuk meg az adórendszert, a költségvetést, a szociális segélyrendszert és számos más dolgot, akkor Magyarországon nem lesz érdemes többet és jobban dolgozni”- hangsúlyozta. E változásokra, Magyarország elrugaszkodására a válságövezettől csak akkor van esély, ha az emberek eltökélten kitartanak a közös célok mellett – tette hozzá.

De vajon közös célunk-e a minden áron (értsd: ha belepusztulunk, akkor is!) történő adósság-visszafizetés, amelyről most már nemcsak lehurrogott parlamenti pártvezetők, de szaktekintélyek is elmondták, úgy van megalkotva, hogy visszafizethetetlen? Pont ez a lényege! Éppen akkor dolgozunk másoknak, méghozzá halálunk napjáig, ha szüntelenül csak az adósság visszafizetésére koncentrálunk, ahelyett, hogy a valóságot vennénk észre végre, vagyis, hogy nem tudom én hányszorosan visszafizettük már az adósságot. Az állandósult, a már kifizetett adósságok kifizetése helyébe lépő és szintén állandóan felvetetett újabb és újabb hitelek, melyeket letehetetlen koloncként rakat a nyakunkba újból és újból, egy gigantikus, országok felett álló deviza alapú hitelezés módjára valamiféle láthatatlan háttérhatalom, tartósítja a soha véget nem érő, és valóban a halálunkig tartó gyarmati létezés status quójának fenntartását.

A dolognak egyébként már nevet is adott a dúsképzeletű nép, úgy híjják eztet mifelénk, hogy Ceausescu-effektus, másnéven: Csau-szindróma. Olyan ez, mint amikor a pénztári főkönyvek rubrikáiban minden stimmel, kint a bank előtt meg éhen döglik a nép. A lényeg, hogy a könyvelés a lehető legnagyobb rendben legyen. Beszarás, nem igaz?

De ez még csak a kezdet! Az Index internetes portálon jelent meg a következő anyag:

Marad az Erste és a Raiffeisen

Élesen kritizálta a végtörlesztéssel kapcsolatos terveket az Erste és a Raiffeisen vezetője, ugyanakkor jelezték, hogy semelyik bank nem tervezi, hogy kivonul Magyarországról.

„Nem hagyjuk, hogy elűzzön bennünket egy olyan ellenséges gazdaságpolitika, amely Magyarországnak súlyos károkat okoz” – nyilatkozta a Napi Online-nak az Erste Group elnök-vezérigazgatója.

Ez az a pont, ahol rálépünk a fékre, gyakorlatilag besatuzunk a képzeletbeli STOP-tábla előtt. Gondolkozzunk el azon, vajon van-e még kis hazánkban, aki magától értetődőnek, de legfőképpen hitelesnek tartja azt, amikor egy külföldi pénzintézet azon aggódik és kesereg, hogy mi jó Magyarországnak és mi nem? Tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk ki hangosan: nem, nincs ilyen! Herr Treichl, elmegy ám kigyelmed a … A három pont helyére mindenki helyettesítse be a szerinte oda tökéletesen beleillő jelzős szerkezetet, vagy akármi mást.

Tudom, hogy a történelem nem tud mit kezdeni a „Mi lett volna, ha…?” kezdetű népi kesergőkkel, de csak úgy játszadozásképpen érdemes belegondolni: mi történt volna, ha a kellő pénzügyi ismeretek hiányában a magyar lakosság helyett mondjuk a magyar kormány, vagy a pénzügyi rendszerek felügyeletével megbízott szervek azt mondják, hogy például a – nevében – az elsőséggel kacérkodó bank, avagy a német kerékvasra hajazó pénzintézet devizaalapúnak nevezett gyakorlata ellenséges pénzügypolitikának minősül, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország és lakossága számára?

Persze tudom, hogy ez a helyzet elképzelhetetlen, hiszen a rendszerváltásnak nevezett momentum óta eltelt időszakban magyarnak tekinthető kormányzathoz nem nagyon volt szerencsénk. Legfeljebb csak magyarul beszélőhöz.

De ez mind nem számít! Csak egy számít! A befektető – aki egész véletlenül mindig külföldi, hiszen neki van pénze, nekünk meg nagy általánosságban véve nincs – szóval a befektető biztonsága. De nem akármilyen biztonsága ám, hanem a jogbiztonsága! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ami egyszer kimondatott, az úgy van, méghozzá örökre! Pontosabban nem örökre, mert ha a befektetőnek menet közben eszébe jut, hogy a számára egyoldalú előnyöket biztosító szerződés által garantált haszon nem elég, akkor módosíthatja azt. Egyoldalúan! Érdekes módon, akármilyen színezetű legyen is a kormány, ez az, amihez nem hajlandóak hozzányúlni, ez az, ami soha sem változhat.

Ahhoz, hogy jobban megértsük, miről is van szó, idézzünk egy rövid részletet a Heti Válaszban megjelent anyagból, amely a Szegedi Ítélőtábla által a Partiscum XI Takarékszövetkezet ügyében meghozott ítélet kapcsán látott napvilágot:

Lavinát indíthat el a bankper

Miközben kétségbeesett devizahitelesek pertársaságokat alakítanak, ám megnyert perről még nem tudnak beszámolni, szinte mindenki számára észrevétlenül már született egy elmarasztaló ítélet egy pénzintézet ellen tisztességtelen, egyoldalú szerződésmódosítás miatt.

A Csongrád Megyei Főügyészség kérelmére a másodfokú eljárást lebonyolító Szegedi Ítélőtábla megsemmisítette a Partiscum XI Takarékszövetkezet általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) az egyoldalú szerződésmódosítás jogát szabályozó számos, a bíróság szerint tisztességtelen rendelkezését. A március 4-i ítéletben az ítélőtábla kimondja: a takarékszövetkezet által alkalmazott, 2008. június 9. napjától hatályos alábbi általános szerződési feltételek valamennyi lakossági ügyfelére kiterjedő hatállyal érvénytelenek.

Így a Partiscum nem emelhetett volna kamatot, díjat vagy költséget az ügyfél számára kedvezőtlenül arra hivatkozva, hogy változott a jogi, szabályozói környezet vagy a hitelintézet forrásköltségei. Ez utóbb azt jelenti, hogy nem adhat okot egyoldalú kamatemelésre például az országkockázati felár, Magyarország hitelbesorolásának, a jegybanki alapkamat, vagy a bankközi pénzpiaci kamatlábak változása.

A főügyészség a támadott általános szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatban számos törvény, így a Ptk. 209. paragrafusának megsértésére hivatkozik. Ez utóbbi úgy szól, hogy „tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapít meg”.

A takarékszövetkezet azzal védekezett, hogy az ÁSZF a jogszabályoknak megfelel, a támadott kikötések nem tekinthetők tisztességtelennek, mivel alkalmazásukat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is megfelelőnek találta. Azok megfelelnek a bankok által zömében aláírt Magatartási Kódex feltételeinek is.

Az ítélőtábla szerint azonban az ÁSZF alapján létrejövő szerződésekben jellemzően nem érvényesülnek a klasszikus szerződéskötési mechanizmus garanciái. A felek nincsenek gazdaságilag megközelítően sem egyenlő erőpozícióban (főként a laikus fogyasztók kiszolgáltatottak), a szerződéskötés mechanizmusában az „alkufolyamat” elmarad. A fogyasztó a hosszú és bonyolult szerződési feltételeket vagy el sem olvassa, és így nem ismeri, vagy ha mégis megismeri azokat, nincs abban a helyzetben, hogy véleményeltérést fűzzön hozzá, az általános szerződési feltételektől eltérhessen. Az általános szerződési feltételek veszélyei akkor válnak konkréttá, ha a kidolgozójuk számára indokolatlan, egyoldalú előnyöket tartalmaznak, a másik fél számára így hátrányosak, vagyis a jogok és kötelezettségek aránytalanságát idézik elő.

A márciusi ítélet szerint tehát 2008. június 9-től a Partiscum minden devizahitelt, forinthitelt, illetve devizaalapú személyi kölcsönt érintő kamatemelése érvénytelen, ami a hitelintézetnek kedvezőtlen jogszabály-változásból, vagy a forrásköltségek emelkedéséből következik.

A Szegedi Ítélőtábla döntésének fényében meglehetősen érdekesnek tűnik számomra Herr Treichl részéről a befektető jogbiztonságával előhozakodni. De ha már előhozakodott, ide kívánkozik a kérdés, és a hitelfelvevő jogbiztonságával mi van? A kicsikét ingerült(?) vagy durcás(?) választ azonmód meg is kapjuk Herr Treichltől:

Mivel Magyarország már nem szavatolja a befektetések jogbiztonságát, a befektetők elfordulnak Magyarországtól. Andreas Treichl szerint e lépések nyomán a régiós befektetések rövid távon inkább Csehországba, Romániába vagy Szlovákiába vándorolnak.

Az Erste az üzleti fejlesztésekre szánt forrásokat a fentiek miatt nem Magyarországon fekteti majd be – monta Andreas Treichl. Az Erste Group elnök-vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: a szilárd tőkemegfeleléshez, likviditáshoz szükséges tőkét mindig biztosítani fogják a magyar Erstének – bár a társaság erre még nem szorult rá.

Andreas Treichl hangsúlyozta, az Erste Bank stratégiája hosszabb távú és független a rossz politikai döntésektől. „Magyarország jelentős része piacunknak. Bankunkat kétszáz évvel ezelőtt alapították, és ügyfeleinkkel együtt már számos gazdasági válságot átvészeltünk” – mondta a lapnak.

Hasonlóan nyilatkozott tegnap Walter Rothensteiner, a Raiffesien vezérigazgatója is a Portfolio szerint. „Nem azért megyünk az országokba, hogy utána az első szélnél kivonuljunk” – mondta, ugyanakkor a bankvezér szerint „nagyon, nagyon súlyos hibát” követett el a magyar kormány a végtörlesztési tervekkel.

Forrás: http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/23/marad_az_erste_es_a_raiffeisen/

Ha ironikusan szeretnék fogalmazni, aszondanám: Hadd menjenek! Na végre! Ezt vártuk már mióta! Biztosan megérezné az ország, de talán neki lehetne kezdeni a kamatmentes közpénzrendszerbe való átmenetnek, ahol végre magyar embereket lehetne érdekelté tenni a magyar állam finanszírozásában, mondjuk valamilyen résztulajdonosi formában, teszem azt fix életjáradékért. Azt gondolom erre ma már vannak jól működő, kidolgozott megoldások. Bizonnyal felelősségteljesebben, és ami talán még ennél is fontosabb,  nagyságrendekkel jobban (értsd: mindannyiunk hasznára és javára) lehetne működtetni egy ilyen rendszert, mint a kaszinók lutriszerencséjével vetekedő, a tőzsdék szeszélyes hangulatváltozásainak, valamint a senki által sem ismert, sem beazonosított, ún. piac szeszélyeinek kitett, a kamatos kamat rákfenéjének elterjesztőjeként funkcionáló magán-uzsorarendszert.

És igen, valóban, Rothensteiner úrnak tökéletesen igaza van, a magyar kormány nagyon súlyos hibát követett el a végtörlesztési tervekkel, de nem azért, amire ez a derék Walter gyerek gondol. Hanem azért, amiről az egyik fehér kéményseprő, Dabasi Tamás beszélt, nevezetesen, hogy senkinek nem tanácsos a végtörlesztési formát választania, és ami a legfontosabb, senki ne írjon alá semmit a bankban!

A médiában azt ugyan is elfelejtik közölni a nép egyszerű gyermekével, ilyen vónék magam is, akinek sem közgazdasági, sem jogi, de banktechnikai ismeretei meg aztán még úgy sincsenek, hogy a legelső mozzanat a végtörlesztéses metodikánál az, hogy orra alá dugnak egy papírost, írná mán alá, ha betévedt a bankba. Ezen a papíron meg az áll, hogy ő, mármint a szerencsétlen dellikvens elismeri a bank, vagy a pénzintézet által eddig az ő kárára elkövetett valamennyi disznóságot, és immáron ezt a felturbózott összeget törlesztheti egyben a rendkívül kedvező 180 forintos árfolyamon.

BINGÓ! Erre mondják mifelénk pajkosan összekacsintva asztat, hogy: ÖGYES!

Már megint ez a fránya déja vu érzés. Már megint ez a „nem tudom én hányadszorra is hülyére vesznek” című gondolat motoszkál az emberben. Már megint Varga Tibor szavai csengenek a fülembe: „változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk!”

Ilyen van? Ilyen van! Ha máshol nem is, de itt, van! Itt csak ilyen van!

Félnek. A kormány a bankoktól, a bankok pedig az emberektől. Az állam, amely az emberek érdekeit kellene, hogy képviselje, nem meri kimondani az igazságot, inkább továbbpasszol. Mint annak idején a Római Birodalom végóráiban, megpróbálják húzni, halasztani a bukást. Ideig-óráig ez persze még sikerülhet, de tartósan egész biztosan nem fog menni. Egyre gyakrabban manifesztálódik az a sajátos kettősség, mely egyfajta tudathasadásos állapotban nyilvánul meg. Most legutóbb a Legfelsőbb Bíróság mondta ki, hogy mégis csak lehet egyoldalúan módosítani a szerződéseken. Mármint a bankoknak. Úgy tűnik ellentmondás van a Polgári Törvénykönyv – mely szerint a szerződő felek egyenlők – és a pénzintézetekre vonatkozó törvény között, ahol viszont a jelek szerint az egyik szerződő fél (mit gondolsz, vajon melyik?) mégis csak szabadon garázdálkodhat.

Az egyszerű álom- és állampolgár pedig nem érti. Nem érti, hogy’ a rossebbe van az, hogyha a pénzzel foglalkozó szakemberek, akiknek ez a szakmájuk, nem láthatják évtizedekre előre a változásokat (legalábbis a Legfelsőbb Bíróság szerint!), akkor ő, mint egyszerű laikus, hozzá nem értő, ő vajon hogyan láthatná? De ez mind nem számít, egy a lényeg, a bank sosem bukhat, a bank sosem járhat rosszul! Legalábbis itt nálunk nem. Pedig a Nagy Víz túloldaláról hányszor, de hányszor hallunk bankcsődről, bank bedőlésekről! Itt nálunk ez elképzelhetetlen! Első paragrafus: itt a gyarmaton a bank sohasem járhat rosszul! Második paragrafus: Ha ennek a helyzetnek a megképződése fenyeget, akkor automatikusan az első paragrafus lép érvénybe, az állam vagy a bíróság közbelép és olyan határozatot hoz, amilyet kell.

„Álomvilágban élsz, Neo!”

Nem csak ő, mi is. De mindenki más is, aki azt hitte, hogy az a sajátos jogi absztrakció, amit államnak nevezünk, majd kiáll érte és megvédi, mondjuk a bankokkal szemben! De hát az államot is csak esendő, gyarló emberek működtetik, nem igaz? Bizony, jó lesz odafigyelni Morpheusra, hiszen éppen elég baromsággal kábítanak bennünket már így is. A dolog persze nem itt és nem így fog véget érni. Az éremnek ugyanis két oldala van. A Legfelsőbb Bíróság verdiktjével remény van arra, hogy tömegesen meginduljanak az egyéni perek. Érdemesebb ezt választani a pertársaságok helyett, hiszen a pertársaaságokban egységes fellépésre van szükség, ha már egy embert megvásárolnak belőle, gond van. Ha a pertársaság egyetlen tagja mondjuk meghal, a hagyatéki tárgyalás lezárásáig nem halad egy tapodtat sem az ügy. Szóval szép világ elé nézünk. De talán így van ez jól, megtanít bennünket újra, hogy a jogainkat megismerve kiálljunk az igazunkért! Tegyük hát ezt! Már csak azért is, mert a Bankszövetség fő hallja kendje ennek éppen ellenkezőjét javasolja, tehát azt tanácsolom minden érintettnek, hogy pereljen!

Most már egyértelművé és világossá vált, hogy az állam nem fog benyújtani semmiféle közkeresetet a bankok devizaalapú hitelezési gyakorlata ellen hiszen nem érdekük, hogy egy csapásra segítsenek az embereken. Mindig csak amolyan „változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk!” típusú „segítséget” tudnak kiagyalni a „magyar” think-thank-ek boszorkánykonyháiban. Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen ez a Janus-arcú, egyszerre kétfelé megfelelni próbáló szervilis szolgalelkűségen alapuló berendezkedés nem tud mást kipréselni magából. Pedig nagyon régóta közismert tény, hogy egyszerre két urat nem lehet szolgálni.

„Senkit nem hagyunk az út szélén!” – nyugtatgat bennünket a miniszterelnök. Ha a hagyomány állításának hinni szabad, ő a végtörlesztéses variációt választva éppen most tudta le devizaalpon fennálló tartozását. A rossznyelvek meg folyton arról kárognak, hogy a kétharmad birtokában tulajdonképpen sajátmaguknak hoztak egy törvényt a fideszes „honatyák”. Ilyen aztán a pletykabeszéd. De ne aggódjunk, mert ők tényleg nem hagynak senkit az út szélén. Nem bizony! Inkább vonszolják magukkal, mint a régi filmeken, amikor kikötöttek valakit a ló mögé. A rendszer húzza vonja maga után a szerencsétlen delikvenst, ha akarja, ha nem, akkor is, amikor esetleg már nincs is élet benne. Átkísérjük a nénikét az út túloldalára, akkor is, ha nem akar átmenni. De nem! Ez még rosszabb, mert az út közepére érve veszed észre, hogy a pirosban kísérgettek. Ha szerencséd van, élve megúszod a dolgot, ha nem, nem. Így jártál!

Az igazi kétharmados kormányzás mesterei ők! A dolog kétharmada megvan! Csak a lényeg, az a fránya másik egyhramad, na az hiányzik! Jön a hangzatos kommunikáció: megvan a megoldás, senkit nem hagyunk az út szélén, aztán kiderül, hogy ez a fajta megoldás nem mindenkinek, csak a VIP-arcoknak szól (az is az uzsora határát súrolja), de ne aggódj, rólad sem felejtkeztünk el, rád is sor fog kerülni, a te számodra is agyalunk már valamilyen megoldáson, mondjuk beköltözhetsz a szociálisan rászorulóknak építendő lakóparkjainkba, ha ideadod az ingatlanodat az árnak potom 35-55%-áért. Majd később visszavásárolhatod ugyanennyiért. Már ha tudod! De nem fogod tudni. Észrevétlenül, a beleegyezéseddel semmiznek ki a jussodból, hiszen ők tökéletesen tisztában vannak azzal – és eztet is  magától a nagyságos vezérlő fejedelemtől tudhassuk –, hogy a magyar ember számára mennyire fontos a saját tulajdonú ingatlan.

Itt tartunk ma. A pofon egyszerű megoldási javaslatok (pl.: felvételkori árfolyamon  váltsuk át forintra a hiteleket), amelyek tényleg érezhető könnyebbséget jelentenének az emberek számára, akikért állítólag ez az egész nyavalyatörés van, szóba sem kerülhetnek, hivatalos helyeken azonnal lehurrogják, vagy a törvény szigora szól közbe, mondván, sérülnek a bankok érdekei. Itt és most csak és kizárólag a te érdekeid sérülhetnek. Neked nőhetnek az adózási terheid, drágulhat a megélhetésed, ha tetszik az életed finanszírozási költségei, a bankoké nem. Legalábbis úgy nem, hogy azt nekik kellene kifizetni. Ilyen van? Bizony, ilyen van. Itt és most.

De mégis, mit tehetnénk? Egy dolgot biztosan. Húzzuk be a satuféket a kommunikációs hazugságok STOP-táblái előtt! Neohoz hasonlóan már hozzánk is bekopogtattak. Vannak, akik egyből ajtót nyitottak, mások még csak az álmot törölgetik a szemükből. Pedig itt az ideje a kényes kérdések feltevésének. Példának okáért rögtön itt van egy: vajon melyik törvény übereli a másikat? A Polgári törvénykönyv áll a pénzintézetekről szóló törvény felett, vagy fordítva? S ha már nem számítanak egyenlőnek a szerződő felek, csak a pénzről szóló szerződéseknél nem számítanak egyenlőnek, vagy semmilyen más esetben sem?

Addig is, amíg ezen dilemmázunk, a ránk váró jövőre nézvést egy rövidke kis idézet az 1999-ben készült Mátrix című filmből:

„Tudom, hogy ott vagytok. Most már érezlek benneteket. Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. A változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, mi lesz a vége. Hanem azért, hogy elmondjam, hogyan fog kezdődni. Leteszem a telefont. És megmutatom az embereknek, amit ti nem akarjátok, hogy lássanak. Mutatok nekik egy világot nélkületek. Egy világot, szabályok, ellenőrzés, határok és korlátok nélkül. Egy világot, amelyben bármi lehetséges. Hogy merre megyünk azután, csak tőletek függ.”

Támadás!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

(Nemzeti InternetFigyelő)